
Jelen Podcast
Elitváltó podcast a megújult Jelen szerkesztőitől, szerzőitől.
Epizódok

Szijjártó 11 pontjának sosem a megegyezés volt a célja – Fedinec Csilla az ukrán-magyar viszonyról
Miért csinált a fideszes magyar kormányzat főellenséget egy szomszédos országból, és mi a valóság a kárpátaljai magyarok "jogfosztása" mögött? A Jelen Podcast legújabb adásában Lakner Zoltán Fedinec Csilla történésszel, kisebbségkutatóval beszélget, hogy a politikai retorika mögé nézve, tényalapon tárják fel a magyar-ukrán kapcsolatok valódi mozgatórugóit. A beszélgetés során fókuszba ke

A Tisza-kormány első lépései: kegyelmi akták, elszámoltatás és az összeomló NER-propaganda
Mozgalmas héten vagyunk túl: a Tisza-kormány munkához látott, és azonnal nekilátott az elmúlt 16 évben kiépített hatalmi gépezet lebontásának. A Jelenleg e heti adásában Tóth Ákos és Vető Balázs politológus a hatalomváltás első, szimbolikus és nagyon is gyakorlati lépéseit elemzi. A kegyelmi ügy nyilvánosságra hozott aktáiból feketén-fehéren kiderül, amit eddig is sejtettünk: a Fidesz gondolkodás

Pártvezérből államférfi? Magyar Péter legnagyobb vizsgája az eufória után
Véget érnek lassan az eufórikus napok, a TISZA kormánya számára megkezdődtek a kormányzás szürke hétköznapjai. De vajon képes lesz-e a hatalommal járó hűbrisszel dacolni az új kétharmad? A Jelenleg e heti adásában Tóth Ákos és Vető Balázs a hatalomváltás első heteinek legbeszédesebb – és helyenként legabszurdabb – jeleneteit elemzi. Megvizsgáljuk, hogyan működik a 16 évnyi reflex az államigazgatás

Zárolt számlák és hirtelen jött őszinteség: Miért omlik össze hetek alatt a NER 16 éves hatalma?
Magyarországnak új miniszterelnöke van, és a hatalmi központ áthelyeződésével mintha a NER maffiaszerű építménye is kártyavárként dőlne össze. Balásy Gyula, a propaganda eddigi „pápája” a Kontrollban tartott „gyónást”, de vajon valódi megbánásról van szó, vagy csak egy megrettent káder próbál hűséget fogadni az új erőnek – miután rájött, hogy a bankszámláit zárolták?Ebben az adásban Tóth Ákos és V

Varga Mihály marad, Sulyok Tamásnak mennie kell: A Tisza Párt első lépései
A választás éjszakáján nemcsak a Fidesz hatalmi gépezete, hanem a holdudvar valóságérzékelése is összeomlott. Miközben a NER eddigi hűséges kiszolgálói – Ferencz Orsolyától Deák Dánielig – hirtelen felfedezik magukban a belső ellenállót, a leendő vezetésnek sorsdöntő lépéseket kell tennie. A Jelenleg legújabb adásában Tóth Ákos Vető Balázs politológussal elemezi a Tisza Párt első, szimbolikus és p

Kéri László és Lakner Zoltán a Fidesz bukásáról: a kétharmados Tisza-győzelem anatómiája
Hogyan omlott össze a Fidesz rendszere április 12-én, és miért maradt vak a hatalom a saját bukására?Lakner Zoltán és Kéri László negyedéves rendes beszélgetésén a Tisza-párt kétharmados győzelmének anatómiáját tárják fel. Ebben az adásban nem a felszíni pletykákról, hanem a társadalom mélyén végbement tektonikus mozgásokról van szó. Kéri László szerint a Fidesz alól egyszerűen elfogyott a társada

Lakner Zoltán: Orbán Viktor igazi tehetsége, hogy egymásnak ugraszt egy egész országot
Milyen korszakát éli most az Orbán-rendszer, és mi lesz a miniszterelnök legsúlyosabb történelmi öröksége? Tóth Ákos Lakner Zoltánnal, a Jelen főszerkesztőjével beszélgetett a Jelen és a Partizán közös kiadásában megjelent, Félmúlt portrék című új kötet apropóján.Az elemzés rávilágít: az Orbán-rezsim 2022 óta a megnyúlt agónia szakaszába lépett, ahol a rendszer gazdasági és morális alapjai egyarán

Rendszerváltás 2.0: Mi történik a NER-rel, ha Magyar Péter győz?
16 év telt el azóta, hogy a NER és a korrupció fogalma összefonódott, de vajon elérkeztünk a rendszer végjátékához? A Jelenleg legújabb adásában Tóth Ákos és Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója járja körül a magyar politika és gazdaság legégetőbb kérdéseit. A beszélgetés során nemcsak azt elemezzük, hogy miért foszlott szét a korrupcióval szembeni tá
![[ÚJRATERVEZÉS] Fekete doboz lett a magyar iskola: Hogyan veri szét a minőséget a rendőrminiszteri tempó?](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/44507235-1772905027468-60f50c7c32f47.jpg)
[ÚJRATERVEZÉS] Fekete doboz lett a magyar iskola: Hogyan veri szét a minőséget a rendőrminiszteri tempó?
Kijutunk-e abból az oktatási rendszerből, ami igazságtalan, szelektív és rossz minőségű oktatást biztosít a tanulóknak? Az Újratervezés podcast harmadik részében Ónody-Molnár Dóra és Radó Péter oktatáskutató az oktatás minőségének kérdését járja körbe.Sokat elárul a jelenlegi kormányzat hozzáállásáról, hogy az oktatási törvényből szinte teljesen kigyomlálták a „minőség” szót: míg a 2010 előtti uto

A megkonstruált ellenségkép 100 éve: Hogyan lett a magyar túlélési stratégiája a hideg polgárháború?
Miért érezzük úgy, hogy a magyar társadalom lassan egy évszázada egy folyamatos, hol fellángoló, hol befagyasztott polgárháborúban él? A Jelen podcastjában Lakner Zoltán és Kormos Lili vendége Hatos Pál történész, akinek legújabb, Hidegpolgárháború című kötete a Horthy-korszak kezdeteit és az 1918 utáni széthullott ország mindennapjait dolgozza fel.Ez az adás nem egy poros történelemóra. A beszélg

Romsics Ignác: „Nem egy 0,8%-os GDP-t adó antidemokratikus irányzat fogja meghatározni Európát”
Lezárult a második világháború, a nagyhatalmak megegyeztek, ha úgy tetszik, az egész világ sorsáról. Jóformán azonban ki sem hűltek a fegyverek, háború tört ki Koreában, jött a kubai rakétaválság, a vietnámi háború, az öbölháború, a délszláv háború, folyamatos feszültség a Közel-Keleten.Hogy alakultak ki a második világháborút követő erővonalak? Milyen sikeres és kevésbé sikeres akciók jellemezték

A vereség reális forgatókönyv a Fideszben? – A pártlista és egy Navracsics-interjú tanulságai
A Fidesz közzétette országos listáját, amely többet árul el a kormánypárt belső állapotáról és kampánystratégiájáról, mint bármilyen hivatalos közlemény. Valódi generációváltás zajlik, vagy csupán a technokrata „háttéremberek” szorulnak ki a biztos befutó helyekről? A Jelenleg adásban Tóth Ákos és Vető Balázs politológus (Forrástársadalom Kutatóintézet) járják körül a legégetőbb kérdéseket:- Menek

Kijutunk-e az Orbán-rendszer alagútjából? – Lakner Zoltán és Krekó Péter elemzése
„Valahogy az alagút végéhez eljutunk majd a végére” – mondja Krekó Péter a beszélgetés elején, de a kérdés az: mi vár ott ránk? Fény vagy egy újabb fal?A Jelen Podcast legfrissebb adásában Lakner Zoltán és Krekó Péter, a Political Capital igazgatója nem kevesebbre vállalkozik, mint a magyar politikai valóság „varáztalanítására”. Megkerülhetjük-e az illúziókat, amikor a 2026-os választások tétjéről
![[ÚJRATERVEZÉS] Kié az iskola? A szemfényvesztő tankerületektől a valódi önállóságig](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/44507235-1771526918470-a81b3253c1f8c.jpg)
[ÚJRATERVEZÉS] Kié az iskola? A szemfényvesztő tankerületektől a valódi önállóságig
Kijutunk-e abból a végletekig központosított, igazságtalan és rosszul teljesítő oktatási rendszerből, amelyet a Fidesz az elmúlt másfél évtizedben felépített? Az Újratervezés című ötrészes podcast sorozatunk első epizódjában a legfontosabb alapkétdést tesszük fel: valójában kié az iskola?Bár a kormányzati retorika olykor az egyházi vagy magániskolák autonómiáját hirdeti, a valóság az, hogy az álla

Szexvideóval terelés, méreggel kormányzás – A tények utáni világ és a „kocsmai” politizálás kora
A magyar politika szintet lépett: ahol a tények elvéreznek, ott marad a hergelés és a karaktergyilkosság. Miközben a közvélemény figyelmét Magyar Péter állítólagos szexvideójával és a „karmelitás” titkosszolgálati módszerekkel igyekeznek lekötni, a háttérben egy sokkal súlyosabb, húsbavágó valóság körvonalazódik. Gödön ugyanis kiderült: a Samsung-gyár környezetszennyezése nem csupán elméleti fenye

Világrend a roncstelepen: Trump rombol, Kína pedig nyugodtan mosolyog?
A II. világháború utáni világrend nem csak repedezik – darabjaira hullik. De vajon Donald Trump a romboló, vagy csak a tünete egy már eleve fenntarthatatlan rendszernek? Miközben Európa és a liberális világrend vezetői "véletlen balesetként" tekintenek a változásokra, Peking hideg racionalitással építi a saját jövőjét. A Jelenleg legújabb adásában Krajczár Gyula kína-szakértővel, a Jelen

Akadozik a Fidesz kampánygyára? – A Fidesz „Szent Háromsága” és a Tisza-rejtély
A magyar kormány egy éjszakai rendelettel, a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva lényegében leállította a főváros összes szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos perét, szabad utat engedve Budapest számlájának megcsapolásához. Ez a rendkívüli lépés nemcsak a kampány durvulását jelzi, hanem rávilágít a hatalom nyers erőpolitizálására is. Miközben a Városháza kasszáját ürítik, a kormányzati gépezet

Bod Péter Ákos: A választás tétje – Maradunk a gazdasági bozótosban vagy keresünk utat a tudás felé?
Kijutunk? Ez a nagy kérdés feszül a Jelen legújabb kiadványának címlapján. A 2026-os választások közeledtével ugyanis nem csupán politikai ciklusokról, hanem alapvető jövőképekről döntünk: maradunk a betonsilók és az olcsó munkaerő „bozótosában”, vagy visszakapaszkodunk a tudásalapú Európába?A [JELENLEG] új adásban Tóth Ákos és Bod Péter Ákos közgazdász, volt ipari miniszter és jegybankelnök segít

Kormányváltás 2010 óta először? A Fidesz–Tisza harc mélyelemzése Szabó Andreával és Lakner Zoltánnal
Április 12-én kiderül, véget ér-e a 16 éves Orbán-rendszer, vagy a Fidesz újabb négy évre bebetonozza a hatalmát. Bár a független közvélemény-kutatások történelmi, 10-12 százalékos TISZA-előnyt mérnek, a kormánypárti politikusok és a miniszterelnök metakommunikációja mégis megingathatatlan magabiztosságról árulkodik. De vajon mit látnak ők, amit a kutatók nem?A Connect Europe és a Jelen podcastjáb

A rámen: kínai eredet, japán megszállottság és a gasztronómiai szabadság határai Kárai Dáviddal
Kezdetben volt egy olcsó, kínai utcai étel. Hogyan lett ebből a Michelin-csillagos éttermek menüjén trónoló, globális gasztronómiai intézmény, és egy egész kultúra megszállottságának tárgya?A magyar köztudatban a rámen gyakran csak egy "trendi japán húslevesként" él, amelybe egzotikus feltéteket pakolnak. Kárai Dávid gasztroújságíró és szakácskönyvszerző segítségével azonban mélyebbre ás

Uniós pénzből épített gettót Nyíregyháza: így finanszírozza akaratlanul az EU a szegregációt
Telepfelszámolás helyett gettóbővítés, integráció helyett szegregált iskolák. Bár az Európai Unió célja a felzárkóztatás lenne, a gyakorlatban sokszor éppen a brüsszeli milliárdokból betonozzák be a nyomort Magyarországon. Egy friss kutatás szerint hazánkban 88 milliárd forintnyi projekt mélyítette tovább a problémákat ahelyett, hogy megoldotta volna azokat.Ebben az adásban Ónody-Molnár Dóra vendé

Három hónappal a választás előtt a Tisza diktálja a tempót, reagáló üzemmódban a Fidesz
20 év után először nem a Fidesz irányítja a politikai folyamatokat a kampány finisében, hanem kényszerpályán mozogva reagál. Három hónappal a választás előtt Vető Balázs, a Forrás Társadalomkutató Intézet alapítója és Tóth Ákos elemzi a kialakult helyzetet.A JELENLEG új adásában a felszín alá nézünk: mi történt a Fidesz belső rendszerével Simicska Lajos távozása óta?. Hogyan vezetett a belső kontr

Fontosabb az élet értelménél? Cserna-Szabó András és Darida Benedek az örök másnaposság-űző nyomában
Ebben a Jelen Podcast adásban Kormos Lili egy olyan témát jár körbe vendégeivel, amely évezredek óta kísérti az emberiséget, és amelyben a történelem nagyjai éppúgy osztoznak velünk, mint a hétköznapok hősei. Nem kevesebbre vállalkoznak, mint a „katzenjammerológia” kultúrtörténeti mélyfúrására.Ha van kérdés, ami talán az élet értelménél esetleg az örök fiatalság titkánál is jobban foglalkoztatja a

"Ráomlik a 16 év a kormányra" – Szabó Tímea a rendszerváltó hangulatról és a Fidesz pánikolásáról
Véget ért a türelmi idő? Tóth Ákos vendége a Jelenleg évadnyitó adásában Szabó Tímea országgyűlési képviselővel a 2022 és 2026 közötti ciklus legkritikusabb történéseit tekintette át.A beszélgetés fókuszában a rendszer morális és politikai eróziója áll. Szabó Tímea szerint a Fidesz-propaganda 16 év után elveszítette a hatékonyságát: a megfigyelések, a karaktergyilkosságok és a "dollárbaloldal

Átevickélés a katasztrófába? – Hogyan bénult meg a német és osztrák politika a szélsőjobbal szemben
Vége a liberális demokrácia aranykorának, vagy csak egy nehéz időszakon kell „átevickélnünk”? Míg a német és osztrák technokrata elit a régi receptekkel próbálja túlélni a válságokat, a szélsőjobb (AfD, FPÖ) már nemcsak a protestszavazókat gyűjti be, hanem identitást és közösséget kínál a szorongó választóknak.A Jelen Podcast legújabb adásában Lakner Zoltán vendégeivel, Kováts Eszter politológussa

A Fidesz egy oktatási kasztrendszert épített – Így betonozza be a nyomort az iskola
"Aki alulra születik, az alul marad, aki felülre születik, az felül marad" – a magyar közoktatás mára egy kasztrendszerré merevedett, ahol a kitörés esélye gyakorlatilag megszűnt. Radó Péter oktatáskutató a Jelen podcastjában kíméletlen látleletet ad arról, hogyan betonozza be a társadalmi egyenlőtlenségeket az iskolarendszer, és miért vetít ez előre egy latin-amerikai szintű összeomlást

Hazugsággyár a bíróság előtt: egy rágalomhadjárat és a sajtóperek kulisszatitkai
Hogyan lesz egy elismert jogállamiság-kutatóból egyik napról a másikra egy „titkos hálózat” vezéralakja és a haza ellensége? A NER propagandamédiája ezúttal Bárd Petrát pörgette ki, hogy rajta keresztül támadja Magyar Pétert. A vád szerint egy CEU-s háttérhatalom tagjaként áskálódik Magyarország ellen – a valóság azonban az, hogy az érintettek még csak nem is ismerik egymást.A Jelen Podcast adásáb

„Nem lehet 100 ezer forintból megélni” – Könnyek, feudalizmus és a Fideszhez láncolt vidék
Milyen a valóság ott, ahol a Fidesz a szavazatok közel 100%-át kapja? Miért tartanak ki a legszegényebbek egy olyan rendszer mellett, amely magukra hagyta őket?Ónody-Molnár Dóra vendége Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője, aki az elmúlt hónapokban kamerával járta az ország legfideszesebb településeit. A videó nem csupán egy politikai beszámoló, hanem mélyfúrás a magyar vidék valóságába: a propa

Kéri László - Lakner Zoltán évértékelés: A 40-es korosztály lázadása söpörheti el az Orbán-rendszert
Vajon politikai amatőrök gyülekezete vagy a jövő szakértői kormánya formálódik a szemünk előtt? Lakner Zoltán évzáró és jövőbe tekintő vendége Kéri László politológus, akivel a 2025-ös év legfontosabb politikai és társadalmi folyamatait elemezték a Jelen podcastjában.Kéri László szerint, ami most történik, az több puszta ellenzékváltásnál: ez a „40-esek lázadása”. Egy olyan generációé, amely a saj

Kijutunk-e az orbáni pangásból?– 4000 milliárd forintunk megy el csak hitelkamatokra
Magyarországon az orbáni gazdaságpolitika hibái felszínre kerültek: áll a gazdaság, hároméves stagnálásban vagyunk, és miközben Orbán Viktor „vén tengeri medveként” pózol a viharos vizeken, a hajó valójában egy sötét alagút felé tart. Lakner Zoltán politológussal, a Jelen főszerkesztőjével Tóth Ákos keresi a választ: van-e még remény a kiútra, vagy végleg beleragadunk a 15 éve épülő posványba?Ebbe

Súlyos Fidesz-vereség a fiataloknál: 60-12 a Tisza javára a 30 év alattiaknál
Kormányváltó hangulat van az országban: a biztos szavazók között már két számjegyű, nagyjából 10-12 százalékos előnnyel vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt.Az Iránytű Intézet friss, nagymintás (5000 fős) kutatásából kiderül, hogy a kormánypárt nemcsak a 18-29 éves korosztályt veszítette el drasztikusan, hanem a Tisza olyan bázisokba is betört, amelyek hagyományosan a Fidesz hátországát jelentették:

Létbizonytalanság és egészségügy: teljes más a nők problémája, mint amit a férfi politikusok hisznek
Miközben a kormány évek óta a családpolitikát sulykolja a nők legfőbb érdekeként, a valóság ennél sokkal kijózanítóbb. A Magyar Nők Szövetsége és a Forrás Társadalomkutató Intézet friss felmérése rávilágít a férfiak dominálta politika és a magyar nők valósága közötti szakadékra: a nők nem a kormányzati propagandától várják a megváltást, hanem a mindennapi létbizonytalanság, az alacsony bérek és az

Önkormányzatok: végjáték? – Amikor már a fideszes polgármestereknél is elszakadhat a cérna
A kormány folyamatosan átírja a saját költségvetését, de közben bírsággal fenyegeti azokat az önkormányzatokat, amelyek a legkisebbet tévedik a tervezésben. Abszurd? Az. De a helyzet ennél súlyosabb: mára az állam nettó befizetővé tett sok települést, és a kivéreztetés elérte azt a szintet, ahol már a politikai lojalitás sem kifizetődő.A 13. kerület az Alkotmánybírósághoz fordult, de vajon van-e m

Itthon szoronganak, Bécsben mernek hibázni – Miért baj, hogy a magyar iskola bünteti a hibát?
Mi történik egy gyerek agyával, ha fél a hibázástól? A kutatások szerint blokkolja a tanulást. Míg a magyar közoktatás a „mi az, amit nem tudsz?” elvre és a szorongásra épít, addig tőlünk pár száz kilométerre, Bécsben már azt tanítják: a hiba nem végállomás, hanem a fejlődés motorja.A Jelen Podcast és Ónody-Molnár Dóra vendége Kósa Mónika jogászt, iskolalapítót és Montessori-pedagógus, aki a bécsi

Kéri László - Lakner Zoltán évértékelés: A 40-es korosztály lázadása söpörheti el az Orbán-rendszert
Vajon politikai amatőrök gyülekezete vagy a jövő szakértői kormánya formálódik a szemünk előtt? Lakner Zoltán évzáró és jövőbe tekintő vendége Kéri László politológus, akivel a 2025-ös év legfontosabb politikai és társadalmi folyamatait elemezték a Jelen podcastjában.Kéri László szerint, ami most történik, az több puszta ellenzékváltásnál: ez a „40-esek lázadása”. Egy olyan generációé, amely a saj

Propaganda a Kreml kottájából? Hogyan fonódik össze az orosz és a magyar állami propaganda
Véletlen egybeesés, vagy tudatos stratégia? Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel annak jártunk utána, hogyan köszönnek vissza szinte szó szerint az orosz titkosszolgálati jelentések a magyar állami hírügynökség (MTI) anyagaiban.Míg Moszkvában ma már percről percre szemlézik a magyar miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjúit mint "szellemi társét", addig itthon az orosz propagandával

Erdős Renéetől Kafka Margitig: Akiket szörnyetegnek neveztek, mert szabadon akartak élni
1907-ben egy parlamenti felszólalásban »női szörnyetegeknek« nevezték azokat a nőket, akik felsőoktatásba vágytak. De vajon mennyit változott a világ azóta? Konyarcsik Bori, a Hosszúlépés alapítója új könyvében hét századfordulós magyar alkotónő – köztük Kafka Margit és Erdős Renée – sorsát tárja fel. Beszélgetés arról, hogyan cseréltük a fűzőt botoxra, és miért volt forradalmi tett a saját szoba

Fordítva sül el a Fidesz-kampány? Miért tartják „alkalmasabbnak” a Tisza ismeretlen jelöltjeit?
Fordítva sül el a Fidesz tapasztalatra építő kampánya? Egy friss mérés szerint a választók a TISZA ismeretlen jelöltjeit „alkalmasabbnak” tartják, mint a Fidesz ismert politikusait. Galgóczi Eszterrel, a Forrás Társadalomkutató Intézet alapítójával elemezzük, miért csúszhatott szét a kormányzati kommunikáció, és miért nem tud a Fidesz a 15 évnyi "eredményeivel" – például az oktatás vagy

"Most vagyunk a legközelebb 2006 óta" – Tényleg leváltható a Fidesz?
Szentendrén a Jelen és a Connect Europe közös rendezvényén, ahol a Jelen új kiadványát, a Kijutunk? bookazinet mutatták be, zajlott ez a beszélgetés, amit Gulyás József vezetett. Vendégei Lakner Zoltán politikai elemző, a Jelen főszerkesztője és Szabó Andrea választásszociológus voltak, akik kíméletlen őszinteséggel elemzték a magyar politika új helyzetét.2006 óta nem voltunk ilyen közel a Fidesz

"A következő kormány akár tanulhat is ebből" – 60.000 ember kért EBESZ-megfigyelőket a választásra
Mi értelme van 60 ezer aláírást gyűjteni egy teljes körű EBESZ-választási megfigyelésért 2026-ra, ha a 2022-es jelentésnek sem lett azonnali következménye? Az aHang kampányigazgatója, Tóth Enikő szerint a petíciónak kettős célja van: egyrészt a nemzetközi figyelem fenntartása, másrészt egy olyan szakértői dokumentum kikényszerítése, amely bizonyítékként és javaslatcsomagként szolgálhat egy esetleg

Öngondozás, nem elvonókúra: kinek szól valójában a Száraz November?
A Száraz Novembert sokan félreértik: azt hiszik, ez egy 30 napos elvonókúra azoknak, akiknek súlyos, aktív alkoholproblémáik vannak. A valóság azonban ennek szinte pont az ellenkezője.Dávid Ferenc, a Kékpont Alapítvány programkoordinátora vendégünk volt, hogy tisztázza a leggyakoribb tévhiteket. Kormos Lili műsorvezetőnknek arról beszélt, hogy a Száraz November egy „öngondozó program” , amely célz

Az elrontott kormányzás ára: Miért van hátrányban a Fidesz? | Lakner Zoltán elemzése
Húsz év óta először van valódi verseny a magyar politikában , és a megbízható közvélemény-kutatások szerint a Fidesz – 15 év után először – nincs egyértelmű vezető pozícióban. De miért alakult ki ez a helyzet, és mi az ára az elrontott kormányzásnak?Lakner Zoltán, a Jelen főszerkesztője Tóth Ákossal elemzi a jelenlegi politikai helyzetet.A Jelenleg legújabb adásának kiemelt témái:- A Fidesz hátrán

Kettős szorításban: Magyarország az USA és Kína között
Hogyan egyensúlyoz Magyarország a Nyugat és a keleti szuperhatalom, Kína között? Meddig tartható fenn az Orbán-kormány "két lovon ülő" politikája egy olyan világban, ahol az USA és Kína viszonya egyre inkább egy "halálos pisztolypárbajra" emlékeztet?Tóth Ákos vendége a Jelen Podcast stúdiójában Krajczár Gyula Kína-szakértő , akivel a magyar-kínai viszony elmúlt két évtizedét és

Lakner Zoltán: Így működik a Magyar Péter-jelenség
Másfél éve tartó turbulens közéleti jelenlét után lehet már éles kontúrokat rajzolni Magyar Péter politikai portréjához? Vagy csupán annyi történt, hogy valaki "jókor volt jó helyen"? A Jelen podcastjának legújabb epizódjában Lakner Zoltán, a Jelen főszerkesztője, politikai elemző vázolja fel a Magyar Péter-jelenség anatómiáját Tóth Ákosnak.Az elemzés kitér arra:- Hogyan teremtett a kegy

„Szisztematikusan irtja a versenyt a gazdaságpolitika”– Surányi György a gazdasági modell válságáról
Hiába nőtt három év alatt is jelentősen a reálbér és a fogyasztás , a magyar társadalom elégedetlensége tapintható. Surányi György közgazdász professzor, korábbi jegybank elnök szerint ennek oka nemcsak az, hogy a kenyér ára tíz év alatt 270-ről 970 forintra nőtt , vagy a növekvő jövedelmi különbségek , hanem az a kormányzati narratíva, ami „olyan fokon elszakad a valóságtól, ami mindenkit irritál

Fidesz vs. Tisza állás: Orbán Viktor személyes veresége? | Szakértők a Jelen bookazine bemutatóján
Megtört a Fidesz dominanciája? Bár a nyári offenzíva során a kormánypárt Orbán Viktort is bevetette a Tisza Párt előretörésének megállítására, a közvélemény-kutatások szerint érdemi áttörés nem történt. Ez Orbán Viktor személyes veresége? Erről és a választás lehetséges kimeneteléről beszélgettek a Jelen "Kijutunk?" című bookazine-jának bemutatóján a téma szakértői.A beszélgetés résztvev

Urbán Ágnes: Hogyan roppanhat meg a Fidesz médiabirodalma?
A központosított médiabirodalom, amely a Karmelitából a legkisebb vidéki lapokig mindent behálóz, sebezhetőbb, mint gondolnánk. De mi okozhatja a Fidesz-médiarendszer összeomlását? Urbán Ágnes médiakutatóval, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetőjével Tóth Ákos beszélgetett a magyar sajtó jelenlegi helyzetéről és jövőbeli kilátásairól.A beszélgetésből kiderül:- A KESMA mint politikai hiba: Miért volt

A Tisza-modell: Franchise-párt vagy egyszemélyes mozgalom?
A Tisza-jelenség több mint egy évvel a felbukkanása után is a magyar politika legmeghatározóbb témája. De mivé vált Magyar Péter mozgalma ennyi idő alatt, és milyen jövő előtt áll? Valóban egy alulról szerveződő, a pártstruktúrát franchise-szerűen újraértelmező modell épül, vagy egy klasszikus, vezérközpontú erő felemelkedését látjuk, amely a Fideszhez hasonlóan centralizált utat járhat be? A Jele

131 milliárd elvonás: 26 bérház épülhetett volna | Tóth József polgármester
Hogyan jutottunk el odáig, hogy egy önkormányzat az államnettó befizetője lehet, noha ezt az Alkotmánybíróság is alkotmányellenesnek ítélte? Miért épülhetett volna 26-tal több önkormányzati bérház a XIII. kerületben, és hová került az ehhez szükséges 130 milliárd forint? Tóth Józseffel, a XIII. kerület polgármesterével, akiválasztási győzelmei alapján Magyarország legsikeresebb politikusa, az önko

Fleck Zoltán: Hogyan állítható helyre a jogállam 15 év autokrácia után?
Fleck Zoltán jogszociológus, egyetemi tanár a Jelen podcastjában arról beszél, hogy miként állítható helyre a jogállam Magyarországon 15 év autokrácia után – és miért nem elég ehhez egyszerűen megnyerni a választást.A beszélgetés a választások tisztaságának kérdésével indul, majd végigmegy azokon az akadályokon, amelyek egy új kormány előtt állnak: a köztársasági elnök esetleges obstrukciója, az a

Kéri László: "Ez történelmi esély" - A Tisza-szigetek és az alulról jövő rendszerváltás
A Jelen Podcast vendége Kéri László politológus, aki 71 Tisza-szigetnél járt az elmúlt hónapokban szerte az országban, ezeket a tapasztalatait osztja meg a beszélgetésben Lakner Zoltánnal.Miről szól a beszélgetés:- A Tisza-szigetek mint a politikai szocializáció új terepei- Miért más ez, mint a polgári körök voltak?- A helyi kis- és középvállalkozók szerepe a mozgalomban- A KATA megszüntetésének h

Kell egy párt, de milyen? – A TISZA belső működéséről Lakner Zoltánnal
Hogyan épül fel egy politikai erő a semmiből? Mi történik a TISZA-szigeteken, és miben különböznek a Fidesz egykori polgári köreitől? Működhet-e az egyszemélyes vezetés, vagy bukásra van ítélve?A beszélgetésben szó esik:- A TISZA-szigetek spontán szerveződéséről és a "helyi vállalkozók forradalmáról"- Az előválasztás tétjéről: miért nem a jelölt személye a legfontosabb?- Magyar Péter adó
![[ILYEN A VILÁG] Hozhat-e békét az új pápa?](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/5860d0d5aa1f5f0b.png)
[ILYEN A VILÁG] Hozhat-e békét az új pápa?
Mindent is érintő új adásunkban állandó külpolitikai szakértőnkkel, Kaló Mátéval azt is megbeszéli Lakner Zoltán, a Jelen főszerkesztője, hogy az ukrajnai békefolyamat megfenekleni látszik, és most már az új pápa, XIV. Leó próbálja tárgyalási helyzetbe hozni Ukrajnát a továbbra is fenyegetőző Oroszországgal. Ezúttal sem maradnak a hallgatók Trump nélkül: szó esik új vámfenyegetéséről, közel-keleti
![[ILYEN A VILÁG] Katasztrófa Washingtonban - Mi jöhet ezután?](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/88aafb81f7f07213.png)
[ILYEN A VILÁG] Katasztrófa Washingtonban - Mi jöhet ezután?
Podcastunk extra kiadását a Trump-Zelenszkij - hogyan is nevezhetnénk - találkozó ösztönözte, amit nem annyira apokaliptikusan, inkább a politikai elemzés eszközeivel próbálunk megközelíteni. Az mindenesetre biztos, hogy nemcsak Zelenszkij nem tudta elérni a hazája számára szükséges biztonsági garanciákat, de Trump sem kapta meg az ukrán ásványkincseket, így a minden elemében elképesztő találkozón
![[ILYEN A VILÁG] A rombolás biztos, a tervszerűség kétséges](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/ec1e1957a9ce6d14.png)
[ILYEN A VILÁG] A rombolás biztos, a tervszerűség kétséges
Habár Trump választási győzelme távolról sem számít kiemelkedő erejűnek, mivel a teljes republikánus elit befeküdt, egyelőre ellenállás nélkül hajtja végre elképzeléseit, miközben amúgy sem túl magas népszerűségi mutatói máris süllyedni kezdtek. A világpolitikát is kétségkívül átalakítja, arra azonban nagyon nehéz egyelőre választ találni, hogy mivé, és az is, hogy a hagyományos szövetségek leromb
![H[EU]RÉKA | Hogyan tovább európai zöld fordulat?](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/146ad199cdf0ada8.jpg)
H[EU]RÉKA | Hogyan tovább európai zöld fordulat?
A Jelen és a Modern Magyarországért Alapítvány együttműködésében Szabó Rebeka, Krajczár Gyula és Tóth Ákos arról beszélgetett, hogy a 2024-es európai parlamenti választás után milyen lehetőségek maradtak Európában a sokak által vált zöld fordulatra, milyen politikai terep lesz az elkövetkező évek Európában a környezettudatosság érvényesítésére.
![H[EU]RÉKA | Önkormányzati válság az Orbán-rezsimben](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/5a7b8bd135962a34.jpg)
H[EU]RÉKA | Önkormányzati válság az Orbán-rezsimben
A Jelen és a Progress Alapítvány együttműködésében Szegvári Péter, Tóth Ákos, Tóth József, Tüttő Kata és Zongor Gábor egy beszélgetés során azt járta körbe, hogy a 2024-es választások milyen politikai tendenciákat jeleznek önkormányzatok működőképességével kapcsolatba. Az „szabadság kis köreiként” az országos politikával szemben is ellensúlyt képezzenek-e ma Magyarországon. Az európai uniós forrás
![H[EU]RÉKA | Az EU versenyképességi tesztje a magyar uniós elnökség idején](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/6fca394b30d60e39.jpg)
H[EU]RÉKA | Az EU versenyképességi tesztje a magyar uniós elnökség idején
A Jelen és a Progress Alapítvány együttműködésében Fleck Zoltán, Bod Péter Ákos, Krajczár Gyula, Losoncz Miklós és Kárpáti János arról beszélgetett, hogy az mi jelenleg EU helyzete a világban, főleg a versenyképessége oldaláról a világgazdaságban, mégpedig az új uniós intézményrendszer feladatai felől közelítve. Szóba került a sokat vitatott Draghi-program, amit a második Leyen-bizottság felkérésé
![H[EU]RÉKA | Az Orbán-rezsim kudarca a soros uniós elnökségben](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/fccaa7e0c331743e.jpg)
H[EU]RÉKA | Az Orbán-rezsim kudarca a soros uniós elnökségben
A Jelen és a Progress Alapítvány együttműködésében Fleck Zoltán, Balázs Péter, Katona Tamás és Szegvári Péter arról beszélgetett, hogy 2024 második fele az Orbán-rezsim fokozódó válságának az időszaka, az összeomlás több területen is érzékelhetővé vált. Az Orbán-rendszer egyszerre került hazai és nemzetközi válságba, mélyültek el a gazdasági problémák, alakult ki kulturális és kutatási válság. A b
![H[EU]RÉKA | Nagy baj van! A Fidesz orosz rulettet játszik - vendég: Szekeres Imre, volt honvédelmi miniszter](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/a02165d695377529.jpg)
H[EU]RÉKA | Nagy baj van! A Fidesz orosz rulettet játszik - vendég: Szekeres Imre, volt honvédelmi miniszter
Milyen gyakorlati következménye van annak, ha kijjebb szorulunk a NATO-ból és az Európai Unió biztonságpolitikai kötelékéből? Mit üzen a szövetségeseknek Orbán grúziai útja? Melyik részt fogják utólag kiretusálni Orbán október 23-i beszédéből? Mit jelent Trump győzelme Európának és Magyarországnak? Látja-e az MSZP szerepét egy új rendszerváltásban? Erről kérdeztük Szekeres Imre, volt honvédelmi mi
![H[EU]RÉKA | Hogyan értékelte az ország uniós helyzetét a Call to Europe konferencia? - vendég: Andor László, közgazdász, korábbi uniós biztos](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/f2513476b70ddb07.jpg)
H[EU]RÉKA | Hogyan értékelte az ország uniós helyzetét a Call to Europe konferencia? - vendég: Andor László, közgazdász, korábbi uniós biztos
Mire koncentrál a Call to Europe konferencia a mostani magyar uniós elnökség idején? Mit üzen az Európai Uniónak, hogy Magyarországon az oknyomozó újságírást külföldi befolyásolási kísérletnek tekinti a kormányzat? Milyen helyzetben van jelenleg az európai és a magyar baloldal? Milyen válaszokat tud adni a progresszív politika a szociális problémákra, a szegregáció kihívásaira? Hogyan értékelhetők
![H[EU]RÉKA | Hogy áll jelenleg az EU-Kína verseny? – vendég: Krajczár Gyula, a Jelen főszerkesztő-helyettese, Kína szakértő](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/fa7e43219afca2a0.jpg)
H[EU]RÉKA | Hogy áll jelenleg az EU-Kína verseny? – vendég: Krajczár Gyula, a Jelen főszerkesztő-helyettese, Kína szakértő
Képes-e az Európai Unió függetlenedni Kínától? Mi a különbség az USA és Európa Kína szemlélete között? Mit jelenthet egy újabb Trump elnökség Európa számára? Mi a különbség a magyar gazdasági semlegesség elképzelése és az európai gazdasági autonómia elv között? Magyarország Kína felé nyitása milyen lehetőségeket és veszélyeket rejt? Hogyan értékelhető az akkumulátor gyártásra épített gazdasági str
![H[EU]RÉKA | „Kutatóbázis vagy szemétlerakó leszünk?” – Magyarország európai versenyképességi kilátásai és kihívásai - vendég: Ujhelyi István, korábbi EP-képviselő](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/09c6332ab77ca140.jpg)
H[EU]RÉKA | „Kutatóbázis vagy szemétlerakó leszünk?” – Magyarország európai versenyképességi kilátásai és kihívásai - vendég: Ujhelyi István, korábbi EP-képviselő
Vajon jó irány-e versenyképesség szempontjából az akkumulátorgyártásra alapozni a magyar gazdaság fejlődési lehetőségeit? Az ellentmondásos magyar álláspontról az uniós védővámok kapcsán. Kinek fájnak igazán a védővámok? Vajon Donald Trump elnöksége valóban magyar érdek-e, tekintetbe véve az európai autóiparhoz való erős kapcsolódásunkat? Erről kérdeztük Ujhelyi István, korábbi EP-képviselőt, az E
![H[EU]RÉKA | Kerékpárverseny és kockázatvállalás – az EU versenyképességi helyzete a Draghi-jelentés fényében – vendég: Krajczár Gyula, a Jelen főszerkesztő-helyettese, külpolitikai szakértő](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/0f37d756dde4de6c.jpg)
H[EU]RÉKA | Kerékpárverseny és kockázatvállalás – az EU versenyképességi helyzete a Draghi-jelentés fényében – vendég: Krajczár Gyula, a Jelen főszerkesztő-helyettese, külpolitikai szakértő
Le van-e maradva Európa a világ többi részével szemben versenyképesség tekintetében? Mit mond a Draghi-jelentés? Miért Mario Draghi készítette ezt a jelentést? Mik a lemaradás okai? Mi a hadiipar és a Green Deal szerepe a versenyképesség alakulásában? Milyen megoldási elképzelések születtek eddig? Mit jelentenek ezek Magyarország számára? Erről beszélgetett Tóth Ákos Krajczár Gyulával, a Jelen fős
![H[EU]RÉKA | „Elkényelmesedett az elmúlt évtizedekben az európai politika” – baloldal 2024-es helyzetéről - vendég: Ujhelyi István, korábbi EP-képviselő](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/135248d422dfcb4c.jpg)
H[EU]RÉKA | „Elkényelmesedett az elmúlt évtizedekben az európai politika” – baloldal 2024-es helyzetéről - vendég: Ujhelyi István, korábbi EP-képviselő
Milyen az európai baloldali politikai erők helyzete a 2024-es választások után? Mi történt a magyar baloldallal június 9. után? Milyen irányokba indulhat el az európai és a hazai baloldal? Felpuhul-e a Green Deal a 2024-es választási eredmények hatására? Erről kérdeztük Ujhelyi István, korábbi EP-képviselőt, az Esély Körök alapítóját.
![H[EU]RÉKA | Kiutak és tévutak – a magyar gazdaság útkeresése az elmúlt évtizedekben - vendég: Farkas Beáta közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem korábbi dékánja](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/94eb8ff2b4157225.jpg)
H[EU]RÉKA | Kiutak és tévutak – a magyar gazdaság útkeresése az elmúlt évtizedekben - vendég: Farkas Beáta közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem korábbi dékánja
Milyen kiutak voltak és vannak a magyar gazdaság számára? Stratégia vagy a meghatározottság alakítja inkább a magyar gazdaság viszonyait? Az Európai Unióhoz való viszony hogyan hat a magyar gazdaságra és társadalomra? A magyar út hogyan viszonyul a környező országok fejlődéséhez? Erről kérdeztük Farkas Beáta közgazdászt, a Szegedi Tudományegyetem korábbi dékánját.
![H[EU]RÉKA | Az alkotmányos szabadságjogok elmúlt 20 éve – vendég: Majtényi László, alkotmányjogász, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/864caf9b7cc95d1f.jpg)
H[EU]RÉKA | Az alkotmányos szabadságjogok elmúlt 20 éve – vendég: Majtényi László, alkotmányjogász, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke
Hogyan értékelhető az uniós tagságunk első 20 éve az alkotmányos szabadságjogok érvényesülése szempontjából? Mik azok a kormányzati nem kormányzati szervezetek? Hogyan működik az Integritás Hivatal és a Szuverenitásvédelmi Hivatal? A magyar történések hogyan befolyásolják az uniós jogalkotást? Erről kérdeztük Majtényi László alkotmányjogászt, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökét.
![H[EU]RÉKA | „Ilyen politikai sallert még nem láttam az Unióban” – A magyar uniós elnökség mérlege a strasbourgi események után - vendég: Ujhelyi István, korábbi EP-képviselő](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/0bf9cb6c929dc3df.jpg)
H[EU]RÉKA | „Ilyen politikai sallert még nem láttam az Unióban” – A magyar uniós elnökség mérlege a strasbourgi események után - vendég: Ujhelyi István, korábbi EP-képviselő
Lehetett-e az strasbourgi ülésnek előre megírt forgatókönyve? Változott-e az EU vezetőinek hozzáállása a magyar politikához? Hogyan működik Magyar Péter politikusként az Európai Unióban? Mi az európai politikai vezetés érdeke a magyar belpolitikában? Elfogadják-e még Orbán Viktor terveit az Unióban? Erről kérdeztük Ujhelyi István, korábbi EP-képviselőt, az Esély Körök alapítóját.
![H[EU]RÉKA | Uniós remények, uniós lehetőségek, uniós kihívások - vendég: Bíró-Nagy András, politológust, a Policy Solutions igazgató-tulajdonosa](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/4b0f0eccfc0e0622.jpg)
H[EU]RÉKA | Uniós remények, uniós lehetőségek, uniós kihívások - vendég: Bíró-Nagy András, politológust, a Policy Solutions igazgató-tulajdonosa
Milyen reményekkel indultunk 20 évvel ezelőtt, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz? Mennyire használta ki Magyarország azokat a lehetőségeket, amelyeket az uniós tagság kínált? Erről kérdeztük Bíró-Nagy András, politológust, a Policy Solutions igazgató-tulajdonosát, akit arra is megkértünk, hogy beszéljen azokról a kihívásokról, amelyek az EU előtt tornyosulnak. Vajon miként működik együtt Ma
![H[EU]RÉKA | A menekültekkel való bánásmód megmutatja az illiberális rezsim lényegét - vendég: Léderer András, a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi főmunkatársa](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/577f1baf8d8934d2.jpg)
H[EU]RÉKA | A menekültekkel való bánásmód megmutatja az illiberális rezsim lényegét - vendég: Léderer András, a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi főmunkatársa
Abból, ahogy a menekültekkel bánt és bánik, tökéletesen levezethető, hogyan kezdi el alkalmazni a jogkorlátozó intézkedéseket az illiberális rezsim a hatalma alatt álló emberi közösség egyre több tagjával szemben, köztük a saját állampolgáraival szemben is. Innen már megérthető az is, hogy például miért és hogyan vonják ki a helyi önkormányzat fennhatósága alól a Paksi Atomerőmű által fizetett adó
![H[EU]RÉKA | A zöld ügyek képviseletének kihívásairól – vendég: Jávor Benedek, zöld politikus](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/1fb60dd8efd51d44.jpg)
H[EU]RÉKA | A zöld ügyek képviseletének kihívásairól – vendég: Jávor Benedek, zöld politikus
Kudarcos-e a klímasemleges Európa elérésének a célja? Mik a zöld átmenet társadalmi nehézségei? Milyen helyzetben vannak a zöld pártok jelenleg Európában? A zöld politikus a Jelen podcastjában beszélt arról is, hogy milyen társadalmi ellenállást váltott ki az uniós zöld megállapodás.
![H[EU]RÉKA | A Szuverenitásvédelmi Hivatallal szintet lépetta magyar állam – vendég: Hadházy Ákos, országgyűlési képviselő](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/2612bce9acc0eada.jpg)
H[EU]RÉKA | A Szuverenitásvédelmi Hivatallal szintet lépetta magyar állam – vendég: Hadházy Ákos, országgyűlési képviselő
Rendkívül aggasztónak tartja Hadházy Ákos azt, hogy az RTL Magyarország együttműködési megállapodást kötött az állam által botrányosan helyzetbe hozott céggel, a 4iG-val. A független képviselő a Jelen podcastjában beszélt arról is, hogy az állam szintet lépett akkor, amikor a Szuverenitásvédelmi Hivatal magánszámlákhoz akar hozzférni.
![H[EU]RÉKA | Mi várható az Európai Unióban a júniusi választások után? - vendég: Andor László, közgazdász, volt uniós biztos](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/041c35243e351e54.jpg)
H[EU]RÉKA | Mi várható az Európai Unióban a júniusi választások után? - vendég: Andor László, közgazdász, volt uniós biztos
Egészen bizonyosan változás előtt áll az Európai Unió, a magyar kormány magára maradt, de elszigetelődni nem tud – Andor László közgazdásszal, volt uniós biztossal beszélgettünk arról, mi várható a júniusi választások után.
![H[EU]RÉKA | Miben bízik Orbán Viktor? - vendég: Szent-Iványi István külpolitikus](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_episode/44507235/c9008c5d2419ce55.jpg)
H[EU]RÉKA | Miben bízik Orbán Viktor? - vendég: Szent-Iványi István külpolitikus
Hogyan élt Magyarország az Európai Uniós elnökségből adódó eséllyel? Mi célt szolgált valójában Orbán Viktor „békemissziója’” és miért kellett most ennyire váratlanul lezárni?Hogyan zajlanak a valdi diplomáciai tárgyalások és hogy van-e még komolyan vehető ember az Európai Unióban, aki hisz Szijjártó Péternek? Vajon Orbán Viktor Tusványoson miért fogalmazott óvatosabban Trump elnökről, mint korább

VILÁG | Mi várható Donald Trumptól az amerikai választáson?
Kaló Máté külpolitikai szakértővel Krajczár Gyula, a Jelen külpolitikai szerkesztője beszélgetett arról, mi várható Donald Trumptól az amerikai elnökválasztáson, milyen lehetőségei és esélyei vannak a korábbi elnölnek.

Mit jelent az elitváltás és miért van szükség rá?
Ónody-Molnár Dóra és Orsós János beszélget Lakner Zoltánnal, Miklós Gáborral és Szolga Bálinttal arról, hogy hogyan néz ki az elitváltás szükségessége három különböző generáció szemszögéből.











