
Szellem a palackból
A podcast a borkultúra világát mutatja be, a bor történelmi, művészeti és vallási vonatkozásaitól egészen a hétköznapi asztali használatáig. Szó esik benne a magyar borvidékekről, borászokról, szőlőfajtákról és borstílusokról, valamint a bor és az egészség, illetve a bor és az ételek kapcsolatáról. A műsor felfedezőútra indul a pezsgők, habzóborok, borpárlatok és a borhoz kapcsolódó programok világába is. Célja, hogy segítsen a hallgatóknak tudatosabb, kulturáltabb borfogyasztókká válni, akik értik és élvezik a magyar bor sokszínűségét.
Epizódok

Pincelesen: A Nagy-Eged lábánál, Bukolyi Marcellnél
A borban járatos idősebb generáció tagjai még jól emlékezhetnek a Bukolyi névre, Bukolyi Lászlóra, aki az ezredforduló táján elsőként fogott neki nemcsak az Egri borvidék, hanem az egész ország egyik legjobb szőlőtermőhelyének, a Nagy-Eged hegynek a visszahódításához! A sok évszázados múltú, különleges adottságú termőhely a filoxérával kipusztult, majd sokáig alvó állapotából részleges visszatelep

Borász staféták: Nyári Ödön és Nyári Emese - A Nyári pince #224
Ma egy receptet osztok meg hallgatóimmal. Így szól: „Végy egy legalább 150 éves öreg présházat, gyönyörűen felújítva és parádés rendben tartva, hozzá illő félméteres pincekulccsal, egy hatalmas lilaakác özönnel, lugasnak is mondják, mely alól páratlan gyönyörű kilátás nyílik a szomszéd szőlőhegyekre, a távolban megcsillan a Balaton tükre is. Nos, a földrajzban és borban egyaránt járatosak már sejt

Pincelesen: A'Capella szőlőbirtok - Dunai János #223
Már a név is sejtet valamit a gazda zenéhez való viszonyáról. És valóban, egy zenész hangmérnökből televíziós előélettel egyszer csak borosgazda lesz! Nem szokványos történet, de előfordul. Hogy mi volt a kiváltó ok, csak ő tudja…
Mindenesetre már egy jó évtizede egy bár méretében kicsi, de minőségében igen professzionális borászattá lett, komoly borokkal. Mindez a Balatonnál, a Badacsonyi Borvi

Borkedvcsinálók - Ripka Gergely #222
Borkedvcsináló sorozatunkban ezúttal Ripka Gergely a vendégünk, aki nélkül a Tokaji borokról, és Hegyaljáról való magasszintű tudás elképzelhetetlen. Ripka Gergő független borszakíró, mellesleg álnéven titkos blogger is, s jó évtizede az igen nagy hiányt pótló Tokaj kalauz / guide írója és szerkesztője egy személyben.
Egyszóval valódi Tokaj-specialista, aki oktat is, s időnként bűvös tokaji kósto

Borhölgyeink: Bai Edit, a Tokaji Dereszla és Carpinus pince főborásza #221
Hegyalja szülötte, Hegyalja nevelte, Hegyalján él és bor-életművével Hegyalját gazdagítja. Bai Edit annak az igen nagy múltú Dereszla birtoknak és pincének a főborásza, amelynek egykor olyan híres történelmi nagyságok voltak tulajdonosai, mint a Hunyadiak, Bocskai, Bethlen, majd a Rákócziak is.
Emellett testvérével alapítottak egy kis családi méretű pincészetet is, a Carpinust, így Edit kis méret

Pincelesen: Garamkövesden Geönczeöl Attilánál #220
Igazi családi kis pincébe látogatunk, éppen csak a mai határ túloldalára, az Alsó-Garammentére. Itt készíti Geönczeöl Attila szépen érlelt borait már jó negyed százada. Saját borain kívül jól ismeri a nagyvilág borait is, minthogy nemzetközileg is jegyzett borbíráló, borszakíró és tanácsadó is! Sőt, borkedvcsináló.
Fontos feladatának tartja, hogy szűkebb pátriájában szervezze és összefogja a hely

Borhölgyeink Homoky Dorka - aki a tállyai dűlőket faggatja #219
A Homoky család több generáció óta foglalkozik szőlővel és borral a hegyaljai Tállyán, Dorka eleinte mégse gondolta, hogy ezt kellene folytatnia. Inkább bölcsészetre adta a fejét. Az ELTE filozófia szakja következett, de azért a bor valahogy, lassan, de biztosan visszaszivárgott az életébe, a szőlő visszavonzotta. Így a bölcsész diploma mellé a szőlész- borász is hamarosan megkerült, közben külföl

Dícsértessék a magyar bor – Magyar Borok Ünnepe #218
Idén május 18-án kerül sor a Magyar Borok Ünnepére. Ez alkalomból Nyikos Istvánt hívtuk meg a stúdióba, hogy vele beszélgessünk ünnepről, a magyar borkultúra hosszú útjáról, újjászületéséről és az idei eseménynek helyet adó különleges életérzés-hotelről.
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Gyarmati Orsolya

Pincelesen Egerszóláton - Az Egersoul pincészetnél #217
Röviden és stílusosan úgy kezdhetem, hogy „új csillag tűnt fel az egri borvidéken, avagy egy „új Egri csillag?” Egy konkrét termőhelyre összpontosítunk, Egerszólátra, ami már a régi világban is olaszrizling fogalom volt, azaz a fajta egyik legszebb arcát mutató híres termőhely, s érdekes, hogy e minőségét, hírét még a Kádár korban is képes volt nagyjából fenntartani.
Ha alaposabban belegondolunk

Borpiaci körkép a szakújságíró szemével: Viniczai Sándor #216
Sokféle gond van a világban és sajnos ez a borvilágot is érinti.. A szőlőtermelők, a borosgazdák gyakran és sokat morognak, egy szó mint száz, világszintű a gond. Az EU-s gazdáknak túl szigorú az EU-szabályozás, bezzeg az újvilágiak azt csinálnak, amit akarnak. Kaliforniában vizezhetik a bort, másutt szabadon locsolhatják a szőlőt, közben itt a nyakunkon a felmelegedés, olyan országok kezdtek és k

Pincelesen: Böjt Gergőnél Ostoroson #215
Ismét valaki a kis-nagyok közül, akire nagyon érdemes odafigyelni! Az ország idősebb borász generációját már jó régóta ismerem, egy ideig le is ragadtam náluk, aztán követve a fokozatos generációváltásokat, eljutottam a felnőtt fiatal generációhoz. Azóta egyre-másra fedezek fel méretében kisebb, de minőségében igen nagy borászokat, hál’ Istennek akadnak egyre többen.
Böjt Gergő éppen az egyik il

Pincelesen Jakab Péternél #214
Jakab Péter eredetileg építészként kezdte karrierjét, ám egy ponton történt valami az életében, amitől, ha nem is váltott pályát, új utakon indult el - a borok végtelen útján.
Pétert Badacsonyban érte utol e végzet, ahol olyan területekhez jutott hozzá, amelyeket dicsőség és kötelesség is gondozni, tovább művelni. Pincelesen jártunk nála.
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Gyarmati O

Egy vérbeli natúrboros - Kékedi Zsófi - Szofi by nature #213
A természetes bor, azaz a natúr bor egyre megkerülhetetlenebb téma, bár egyelőre mind a borásztársadalom, mind a közönség megosztott a kérdést illetően. Pedig valójában semmi új nincs a nap alatt: a natúr borosok mást sem csinálnak, mint visszatérnek egy évszázadokkal ezelőtt létezett manipulálatlan borkészítéshez.
Időközben az elmúlt kb. 100 évben a ”fejlődés” új módszereket honosított meg, a há

Bor-kedvcsinálók: Blazsovszky Péter #212
Bor-kedvcsinálók című alsorozatunkban olyan embereket mutatunk be, akiknek tevékenykedése kedvet csinál a borhoz, s ezáltal az életkedvhez is.
A műsor vendége ezúttal Blazsovszky Péter, aki egy évtizeden át volt a Bábel Étterem főpohárnoka. Ma borszakírással, oktatással foglalkozik, miközben szakmai előadásokat és kóstolókat tart, s egyúttal a Magyar Bormarketing Ügynökség bor- és gasztro-szaké

Mi történt a párizsi Vinexpon? #211
Februárban a boros világ Párizsra vetette vigyázó szemeit. A Vinexpót a 80-as évek elejétől Bordeaux-ban rendezik, igen nagy nemzetközi részvétellel, ám 2020 óta Párizs is teret ad a kiállításnak februárban.
Idén 50 kiállító ország, 50 ezer látogató és 140 nemzet kereskedői, szakírói és sommelier-i voltak jelen. A Magyar Bormarketing Ügynökség szervezésében 15 egyéni kiállító képviselte hazánkat.

Bor- és életkedvcsinálók: Németi Sándor #210
Táncos lábú bor- és kultúrarajongó, vagy a klasszikus balettól a borszakírásig és azon is túl…valahogy így kezdeném a mai bemutatót, mert elég nehéz tömören összefoglalni egy ízig-vérig reneszánsz személyiséget.
Nos, jelentem Németi Sándor éppen ilyen!
Erdély fővárosából való, Kolozsváron kezdte balett tanulmányait, majd itt Budapesten fejezte be. Táncos karrierje gyorsan alakult, bejárta Nyugat

Pincelesen: Kürtön - Kasnyikéknál #209
Aki átmegy az esztergomi Mária Valéria hídon és Párkányból elindul Érsekújvár felé, az út enyhén távolodik a Dunától és jobb felől végig gyönyörű dombok kísérik, sok-sok szőlővel. A borközségek: Muzsla, Béla, Köbölkút, Kisújfalu, majd Kürt, egyre több reneszánszát élő kisebb nagyobb borászattal, szinte valamennyien magyarok a határ túlsó – bár egyre elmosódóbb – oldaláról hál’Istennek. Az itt mar

Pincelesen - A sümegi Palota Pincében #207
Sümegnek elég komoly borászati múltja volt, köszönhetően annak a Ramassetter Vincének aki, mint a város szülötte, minden elképzelhetőt megtett annak felemeléséért, mindenféle téren. Kiváló bornagykereskedő lévén ő az, aki feltette Sümeget és környékét az ország borászati térképére, a sümegi bort nemzetközi szinten is jegyezték - neki köszönhetően.
Utódai múltával az 1900-as évek elejétől borszemp

Borok és sörök határán #208
A mai világban mindenféle határ összemosódik… Tudomásul kell vennünk, hogy a mindent mindennel keverés korában élünk, ezek között bőven akadnak szerencsétlen és értelmetlen ötletek, mint pl. a póréhagyma ízű só, de akadhat érdekes és figyelemre méltó is, bár ezt majd az idő dönti el, hogy beválnak-e, vagy csak múló káprázatok. Szerintem a sörök és borok világának keveredése is ide tartozik.
Egyre

Borhölgyeink - A Zsirai lányok #206
Van, hogy az életben váratlan események hatására lesz az ember borász. Valami ilyesmi történt Zsirai Katával és Petrával, amikor borászkodó édesapjuk váratlanul eltávozott az élők sorából, és a két lányra maradt egy olyan pincészet, ami három lábon áll.
A főhelyszín Mád, Tokaj-Hegyalja egyik kiemelkedő fontosságú központja, de mellette Somlón és Villányban is van szőlőjük és persze boruk. A két b

Pincelesen - A Kősziklás Borászatnál #205
A Neszmélyi borvidék lassan kezdi visszanyerni megérdemelt helyét hazai borvidékeink között. Alvó állapotából a 90-es években a Hilltop pincészetet jegyző, id. Kamocsay Ákos helyezte vissza a bortérképre, sokáig egyedüliként. A Gerecse hegység észak és keleti lankáin mindig is nagyon jó szerkezetű, kiváló savakkal rendelkező fehérborok születtek - főként a rizlingek játszották a főszerepet. Az utó

Borász staféták – Id. és Ifj. Szentpéteri Attila #204
Az Alföldi borvidékek és borok lassan, de biztosan kezdenek kikerülni sokáig hátrányosnak mondható helyzetükből. Az úgynevezett homoki szőlőket sokáig egyfajta lekicsinylés övezte, a nagy történelmi borvidékekhez képest, pedig a 90-es évektől egyre több alföldi borász tűzte célul a csúcsminőséget, s kiderült: az Alföldön igenis lehet kiváló borokat készíteni.
Szentpéteri Attiláék háromgenerációsa

A sörök határán – Szilágyi Tamással #203
Manapság sok dolog határát feszegetjük - miért pont a sör lenne kivétel? A klasszikus lager, vagy ale sörhöz szokott hallgatók erősen kapaszkodjanak, ugyanis az adásból megtudhatják, mi az a pastry beer, vagy a talán még különösebb sour smoothie. Szóba kerülnek olyan extrém példák, mint a szilvás gombóc-, rákóczi túrós-, mákos guba, vagy épp uborkasaláta ízű „sör”, esetleg fokhagymás tejfölös láng

A magyar borpiac a borkereskedő szemével #202
A borpiacok vizsgálata hasonlatos a darázsfészekbe nyúláshoz… Általában is vannak bajok a világ borpiacán, elég ha csak az egyik legfőbb problémát emeljük ki: világszerte visszaesőben van a borivás. Még talán nem drámai a helyzet, de a folyamat elindult, a statisztikák jól mutatják a tendenciákat. Miért lenne ez alól kivétel a hazai helyzet? Miközben az elmúlt fél évszázadban talán sosem volt enny

Pincelesen: Mohácson a Planina Borháznál #201
Népzenészből lett borász, egy igazi sokác… mindezt a mohácsi Planinán, azaz szőlőhegyen… Nem tartja magát borásznak, noha van papírja is róla.
Mohácsról legtöbbeknek a busójárás jut eszébe és nem a bor, pedig az egykor híres pécsi borvidék legkeletibb részén vagyunk, Szekszárdtól délre, Villánytól keletre, éppen olyan kiváló adottságokkal rendelkezik, mint az említett nagy hírű szomszédai. Mégis,

Borász-staféták - A bujdosó dinasztia #200
Itt már nem is csak stafétáról, hanem valóságos dinasztiáról van szó! Valahol az ötvenedik szüretnél tartanak! A pater familias, id. Bujdosó Ferenc alapította borászatát még a régi világban, már amikor lehetett, s azután bekapcsolódtak fiai, majd újabban már unokái is.
Mára a Dél-Balatoni - vagy új nevén Boglári - Borvidék meghatározó pincészetévé nőtték ki magukat, valóságos borbirodalmat építve

Újkori magyar nemesítések a mai borászatban #199
A múltkori adásban visszatekintettünk a magyar szőlőnemesítés múltjára, megidéztük jelentős alakjait szinte egészen a közelmúltig.
A mai adásban megvizsgáljuk, mely nemesítésekből lett komoly eredmény: híres csemegeszőlő vagy jó nevű bor.
De most maradjunk inkább a borszőlőknél! E téren is nagyon sok új fajtát állítottak elő nemesitőink, mégis elég kevés azon fajták száma, amelyek ténylegesen el

A magyar szőlőnemesítés története #198
A szőlőnemesítés célja az, hogy az adott fajta biztonságosabban teremjen, jobb minőséget adjon, minél ellenállóbb legyen az egyes betegségekre és az időjárás viszontagságaira. A magyar szőlőnemesítésnek komoly múltja van. A XIX.-XX. században sokan szelektáltak, kereszteztek, új fajtákat hoztak létre.
Adásunkban elsősorban a borszőlőkkel foglalkozunk: e téren is sok új fajtát állítottak elő nemes

Pincelesen: Badacsonyban Váli Péternél #197
A gasztronómiában és a borok világában járatosak számára magától értetődő, hogy a jó étkezés jó bor nélkül fele annyit sem ér. Ezt mondjuk, hirdetjük úton-útfélen, s még mindig nem elegen hallják meg. Váli Péter a 2000-es évek elején kezdett borászkodni, megvalósítandó régi álmát, hogy saját ételei mellé saját borait kínálhassa.
Kis szőlőt vásároltBadacsonyban, majd vendégházat épített hozzá, mik

Borász-staféták: Szászi Endre és Szászi Titanilla #196
A Szászi család birtoka Hegymagason, a Balaton-felvidéken, a Szent György hegy lankáin terül el. Szászi Endre és felesége is borász felmenőkkel büszkélkedhet. Endre szigligetiként korán elkezdett borokkal foglalkozni, majd családi vállalkozásba fogtak.
A kezdeti 2 hektár 18-ra nőtt, és országosan legelsők között álltak át a biogazdálkodásra. Közben a gyerekek is felcseperedtek, mára már bedolgozn

Borkörúton Szicíliában #195
Noha Szicília jó 120 éve az egységesített Itália részének tekintendő, mégis önálló entitás a nagy Itálián belül. Nemcsak építészeti, de kulturális eklekticizmus is jellemzi. Itt tettünk körutazást október végén, elsősorban persze a borra összpontosítva.
Az élmény friss, így még melegében beszámolunk róla Váli Péterrel, a Válibor tulajdonosával, aki maga is részt vett az utazáson, s aki a borok me

Pincelesen a Mátrában V. - A Szignárovits – Maka pincészet #194
Továbbra is a Mátra megújítóinál járunk – mondhatjuk újhullámosoknak is - és lesünk be a pincéikbe.
Maradunk Gyöngyöspatán, ahol a dolgok jelentős része történik. Annak idején a Mátrai Tőkések javarésze is itt működött/működik. Újabban is fontos borrendezvények helyszíne a község. Pata Csata kékfrankossal, Vulkánikus Borok Fesztiválja évente, Patai Bor és Tor Fesztivál januárban minden évben, és

Pincelesen a Mátrában IV. – Centurio Pince #193
Amint az az előző adásokból is kiderült, új szelek fújnak a Mátrában. Ezúttal Gyöngyöspatáról átrándulunk a másik emblematikus borközségbe, Gyöngyöstarjánba.
Pata mellett talán ez a másik olyan helye a borvidéknek, ahol nagyon sok borászat tömörül, kezdve a már többször említett Szőke Mátyástól, aki sokáig – főleg a ’90-es években – egyet jelentett a Mátrai borral. Azután a másik nagy borászat,

Pincelesen a Mátrában III. - Páger Mátyásnál #192
Amint az előző adásokban is jeleztem, a mátrai megújulást szeretném bemutatni néhány újabb kori pince működésén keresztül.
Szögezzük le most is, s ha kell többször is, hogy a Mátrai borvidék adottságai nem maradnak el semmiben a nála jobban sztárolt Egritől, csak a borköztudatban a Mátra valamiért halványabban él. Hogy ez miért van így, azt most nem kutatnám. Talán a mátraiak később ébredtek kics

Pincelesen a Mátrában II. - ITT ÉS MOST #191
Folytatjuk a mátrai kis pincék bemutatását. A hazai borvilágban erősen járatosok már felfigyeltek rájuk, és nemrég valóságos mozgalmat indítottak NewMátra fantázianéven, amely
éppen ezeket a kis gyöngyszemnek számító kis pincéket és persze gazdáikat próbálja bemutatni, természetesen boraikkal együtt, és elérhetővé tenni azokat. Mert itt már csak a méretekből, meg persze a filozófiájukból is adódóa

Pincelesen a Mátrában I. - Hegymente szőlőbirtok #190
A Mátraaljai vagy Mátrai borvidék sok szempontból izgalmas hely, ugyanakkor ellentmondásos is. Arról a korábbi hiedelemről, miszerint a Mátraalja friss, főként illatos könnyed stílusú tömegtermelt borokra alkalmas, már jó ideje bebizonyosodott, hogy nem egészen van így – ennél ugyanis jóval többre hivatott.
A 2000 után létrejött hármas „tömörüléssel”, a „Mátrai Tőkésekkel” új szelek kezdtek fújni

Pincelesen – Somló Kincse kézműves pince #189
Andrási László már vagy húsz éve működteti kézműves pincéjét a Somló keleti oldalán, ahol elszántan kutatja, próbálja a régi magyar, többnyire méltatlanul feledésbe merült szőlőfajták feltámasztását, és borain keresztül azok bemutatását. Máris igen komoly fajtagyűjteménnyel rendelkezik.
Teszi mindezt meggyőződésből, a régi fajták iránti bizalomból, hitből és elkötelezettségből - Szentesi József

A mesterséges intelligencia szerepe a borászatban #188
A mesterséges intelligencia egyre inkább teret hódít a szőlészkedésben, borászkodásban is. Az MI-alapú technológiák olyan területeken segíthetnek, mint az egyre kiszámíthatatlanabb időjárással járó nehézségek, a különböző kártevők és betegségek megjelenése, a szőlő életének alakulása, a szükséges tápanyagpótlás jelzése, az optimális hozam beállítása, a szüret időpontjának ideális eltalálása, de ha

Borász staféták: A Frittmann család #187
A szép magyar Alföldünk szinte tele van szőlőskertekkel, s noha nem tartozik az úgynevezett történelmi borvidékeink közé, jelentőségét nem szabad lebecsülni. Volt, amikor egyenesen nemzetmentő szerepe volt, például a filoxéra vészt követő nagy borínség idején, amikor mindenütt kipusztult a szőlő, csak éppen az Alföldön nem, a homokos talajnak köszönhetően. Fel is értékelődött rögvest, s még nagyob

Borász staféták: Árvay János és Angelika #186
Újabb tokaji stafétánkat Árvayéknak szenteljük. Árvay János még a régi Hegyaljai Borkombinátban kezdte munkásságát, majd a váltáskor a privatizációval létrejött úttörőnek számító, francia tulajdonú Disznókő pincészetben már főborászként folytatta majd’ egy évtizeden keresztül. A Disznókő egyből élre törő – akkor azt mondtuk „újhullámos” – aszúi egy új világot nyitottak meg előttünk.
2000-től Saus

A klímaváltozás hatásai #185
A klímaváltozást valamennyien tapasztaljuk már jó pár éve, s ezt a növényvilág is érzi. Igen nagy kihívást jelent minden élőlényre, így a szőlőre, s az abból készült borra is. A szőlőtermesztés határai egyre északabbra tolódnak, olyan helyekre, ahol korábban nem is álmodtak borászkodásról, s ha ez így folytatódik, hamarosan megjelennek a skandináv borok is. Ugyanakkor a déli, mediterrán térség egy

Pincelesen: A Somlói Apátsági Pince #184
Ezúttal hazánk legkisebb borvidékének egyik legkisebb pincéjét lessük meg, ahol Somló legizgalmasabb borai készülnek a lehető legklasszikusabb stílusban. Ez a SAP, azaz a Somlói Apátsági Pince.
A birtok hosszú időn át a pannonhalmi apátságé volt, aztán az államosításkor felaprózták, így mai gazdájának húsz tulajdonostól kellett visszavásárolgatnia, hogy újra összeálljon. A mindössze 3-4 hektáros

Törökország szőlői és borai #183
Amikor Törökország szóba kerül, minden előbb jut eszünkbe, mint a bor, pedig a világ legelső boros régiói éppen a mai Törökország területén fekszenek. Mai tudásunk szerint a nemes borszőlő, a Vitis Vinifera innen származik. Törökország a maga 500 ezer hektárnyi szőlőterületével a világ 6. helyén áll. Igaz ennek csak kis töredékéből készül bor!
A borkészítés a XX. század vége óta növekvőben van, s

Pincelesen: A Móri Brigádnál – Bevezetés a kulturált borivásba #182
Adásunkban a Móri Brigádhoz kukkantunk be pincelesre: jó 10 évvel ezelőtt néhány lelkes, akkor még egyetemista, több borkóstoló szervezése közben azon kapta magát, hogy kedvük támadt pincét szerezni és saját bort készíteni.
A Móri Brigádot Dankó Ákos és Tavarnay Tamás alkotják. Az őket jól ismerők azt mondják, hogy ihletettek, igen tehetségesek, és boraikon keresztül a móri vidék legszebb arcát m

Fiatalok borra nevelése/nemesítése – Bevezetés a kulturált borivásba #181
A magyar évszázadokon keresztül borivó nemzet hírében állt, s ezzel párhuzamosan – a franciák, a spanyolok és az olaszok mellett – mi voltunk Európa első négy bortermelő országának egyike. Minden tisztességes étkezéshez bort ittak eleink. Ez a helyzet azonban radikálisan megváltozott a filoxéravész után, majd Trianont követően a termőterületek további csökkenésével, a szocialista rendszerbéli minő

Pincelesen: Határtalanul – Kárásztelek #180
Adásunkban a szilágysági Kárásztelekre, a régi Erdély egyik híres borvidékére látogatunk el pincelesre. A történelem viharai ezt a vidéket sem kímélték, míg egy napon Gál Tibor arra nem vetődött, s meg nem látta benne a pezsgőkészítésre ideális termőhelyet.
Noha korai távozása megakadályozta, hogy személyesen részt vegyen a kivitelezésben, végül összeállt a hazai befektetői kör – élén a Pannonhal

Pincelesen az Abasári Táltosnál - Major Leventénél #179
A mátrai borvidéken, a kiváló termőhelynek számító Saár-hegy szőlőiből készíti natúr borait Major Levente, akit sokan mátrai vikingnek hívnak, ám a táltos titulus jobban illik hozzá. Az Abasári Rizling mindig is fogalom volt. Kissé megfakult állapotából újra fényesedik, hála Major Leventének és pár elszánt társának.
Major Levente nemcsak természetes, tiszta borokat nevel a pincéjében, hanem termé

Pincelesen Szentesi Józsefnél #178
Régen a Kárpát-medencében számtalan őshonos szőlőfajta élt, s ezekből készültek a sokszor emlegetett híres magyar borok. A filoxéravész a 19. század végén mindent kipusztított, s míg minden európai boros ország alapvetően a saját fajtáit telepítette vissza, mi tömegével beengedtük a nemzetközi, főként francia fajtákat, s a saját fajták jelentős része nem került vissza.
Aztán egy nap megjelent Sze

PINCELESEN - A SOPRONI VINCELLÉR BIRTOKON #177
Nem csak a birtok nevében, de Molnár Tibor, vagy ahogy mindenki hívja, Titi egészében is egy valódi vincellér rejtezik. Jó helyre született, édesapja id. Molnár Tibor a soproni borvidék emblematikus borszereplője volt, sokáig hegybíró, majd a Hegyközségi Tanács elnöke.
Titi beleszületett a szőlőbe, s onnan azóta se nagyon szabadul. A vincellérséget gyerekkorától szívta magába, de sokat segítettek

Borhölgyeink: Luka Enikő, Soproni borvidék #176
Fertőrákosra érkezünk, kőhajításnyira az osztrák határ. Érződik ez mindenen, merthogy a határ túloldalán is az egykori soproni borvidékünk folytatódik, csak éppen osztrák fennhatóság alatt. Luka Enikő eredetileg képzőművészeti pályára készült, mégis jó húsz évvel ezelőtt váratlanul a nyakába szakadt eltávozott atyja öröksége, a szőlő és a pince. Innen, a szinte semmiből kellett felállnia és helytá

Pincelesen Steigleréknél - Varga Tamás birtokigazgató, főborász #175
Nagy és jelentős vidék volt hajdanán a teljes Fertő-tó környéke, valamint a Soprontól délre elnyúló – ma Közép- és Dél-Burgenland néven működő kiváló ausztriai borvidékek, továbbá ide tartoztak a közeli Kis-Kárpátok lankáin termő szőlők is, innen a korabeli neve: Ruszt-Sopron-Pozsonyi borvidék. 1910-ben még 19 ezer hektár, ennek Trianon után megmaradt az egyötöde. Ebből is csak alig 2000 hektár va

Borhölgyeink – Pfneiszl lányok Sopronban #174
A soproni Pfeinszl pincészet boraira annak idején egy különleges nevű boruk keltette fel a figyelmemet – többen így voltunk ezzel akkoriban: „Újra Együtt”. Ez volt a bor neve.
Valahol a 2000-es évek elején jártunk, nagyjából az uniós csatlakozásunk táján. Hamarosan kiderült, hogy ennek többes jelentése is van. A részben magyar gyökerű Pfneiszl család Trianon után a határ túlsó oldalára került, m

Borhölgyeink: Kövesdi Zsófia – Jammertal Birtok, Villány - #173
Záhony – Budapest – Párizs – Montpellier – Liszabon – Kalifornia – Ausztrália – Új Zéland. Ez az útja annak az ifjú, máris sokat látott és jelentős sikereket elért borászhölgynek, aki végül a Villányi Jammertál borbirtok főborászaként ért révbe.
Kövesdi Zsófia nagy ambícióval, rengeteg tudásvággyal vágott bele a borászkodásba, s máris számos nemzetközi tapasztalatot szerzett – és még valószínűle

Pincelesen Wassmannéknál – Susanne Hanauer – #172
Egy német házaspár, akik több évtizeddel ezelőtt eljöttek Villányba, mert úgy hallották, hogy itt lehet a legjobb Portugiesert készíteni. Aztán itt ragadtak. Szeretik a bort és tisztelik a természetet, annak természetes állapotában és működésében.
Kilógnak a sorból minden szempontból. A pincéjük s a szőlőik a borvidék északi részén Pécsdevecseren találhatók, biodinamikus módon készítik különleg

Borász Staféták: Gere Tamás és Zsolt – #171
Amikor az 1990-es években a rendszerváltoztatás után Villány szinte elsőként a hazai borvidékek közül beindult, az élvonalban egy ötösfogat alakult. Csak úgy neveztük őket, a villányi ötök: korsorban Tiffán Ede, Bock József, Polgár Zoltán, Gere Attila és Gere Tamás. Ők voltak az élharcosok, akiket azután sorra követni kezdtek a többiek. Azóta már hál’Istennek igen sokan vannak, akik híven közvetít

Borhölgyeink: Iványi Zsófi - Villányi borvidék #170
Már eddigi hasonló műsorainkból is kiderülhetett, mennyire sokarcúak a mi borhölgyeink, mind megannyi egyéniség. De a mai választásunk egy, a sorból különösen kilógó hölgyre esett, akit már becsábítani sem volt könnyű. Erősen hagyta magát kéretni, mondván ő nem szokott interjút adni… Ő Iványi Zsófi, a természetes borkészítés elszánt híve. Noha a borszakmát magas szinten tanulta, mégis sajátos egyé

Pincelesen az Érmelléken – Heit Lóránd pincéje #169
Ha az Érmellék szóba kerül, akkor az irodalomban jártasaknak az ott született Ady Endre ugrik be, a borászat múltját ismerőknek pedig az innen származó Bakator jut eszébe, hiszen a környék egy kiváló, régi magyar, ott egykor őshonos szőlőből készült Piros Bakator boráról volt híres.
A történelem múlt századi viharaiban – oly sok mindennel együtt – a borvidék majdnem elveszett, de a közelmúltban f

Pincelesen a villányi Mokos Pincészetnél #168
Ezúttal egy sok lábon álló, különleges pincészetet mutatunk be, melynek tulajdonosai fiatalok, dinamikusak, és szinte mindennel foglalkoznak, amit a bor köré elképzelni lehet.
A Mokos Pincészet a villányi borvidék kevésbé ismert északibb részén, Palkonyán található. Mokos Gábor a villánykövesdi régi házból indulva egyre növelte szőlőbirtokuk méretét, megtoldották azt jó sok hektár gyümölcsössel,

Borhölgyeink: Dr. Pühra Beáta #167
Pühra Beáta neve jól ismert a borászpályán. Pályája kezdetétől folyamatosan képzi magát, így lett belőle mára élelmiszermérnök, okleveles borbíráló és az élelmiszertudományok doktora.
A Nyakas Pincénél az ikonikus Malya Ernő mellé került, aki alapvetően határozta meg további szakmai útját, hiszen visszavonulása után Pühra Beáta vette át a Nyakast, s azóta is betölti a főborász szerepét.
Évi egym

Borhölgyeink: Gálné Dignisz Éva #166
Borhölgyeink-sorozatunkban ezúttal a Kunsági borvidékre ellátogatva Gálné Dignisz Évát mutatjuk be. Az alföldi bor az átlagpolgár tudatában a lesajnált kategóriában szerepelt, elfelejtve, hogy a 19. század végi filoxéravész idején éppen az alföldi bor volt nagyapáink, dédapáink megmentője a kiszáradástól. Akkor azért felment az Alföld ázsiója, hogy a tömegtermelés idején újra lemenjen.
A 90-es

Pincelesen: Aprókertek pincészet #165
„Nosza barátaim … rajta, vonuljatok ki az elhagyott szőlőhegyekre, és alaposan nézzetek körül. Számoljatok, mérlegeljetek, és azonnal vegyetek földet. Irtsatok dzsungelt. Telepítsetek szőlőt. Építsetek birtokot. Vágjatok bele! Szép, nemes, okos és értelmes életprogram.” – a kiváló író, Ambrus Lajos szavai ezek, s egyben a fiúk mottója, s talán elindítója is?
Két fiatalember, akik a városi élet u

Pincelesen: Nap-völgy Borászat és Élménybirtok – #164
Folytatjuk Pincelesen sorozatunkat, ezúttal a Nap-völgy Borászatnál. Talán két éve lehetett, mikor egy egri borbemutatón egy régi kedves ismerősre akadtam, aki a számomra addig ismeretlen borászat pultja mögött két bort kínált. Talán oda se mentem volna, de miatta mégis. Kik ezek, mik ezek? S a két bor lenyűgözött. Hogyhogy nem tudok róluk? Aztán kifaggattam arról, hogy ki csinálja ezeket, mert h

Borász staféták: Günzer Tamás – Günzer Roland – #163
A Günzer család története pontosan illeszkedik a villányi borászok történetébe. Az elődök több generáción át foglalkoztak szőlővel és borral, azután a szocialista korszakban a megmaradt kis szőlőt művelték egyéb főfoglalkozás mellett. Tamás és öccse Zoltán már korán kijárt a szőlőbe és a pincébe segédkezni, szinte belenőttek. Innentől a további életút szinte predesztinálva volt, mindketten kiváló

Újdonságok a borvilágban –Tapasztalatok a ProWein-on – #162
Az immáron 30 éves düsseldorfi ProWein a világ egyik legfontosabb és legátfogóbb borrendezvénye. Itt szinte mindenki megjelenik, aki számít. Vagy kiállítóként vagy látogatóként, de idegyűlik a bor- és párlatvilág szakmai közönsége. Itt jól mérhetők a tendenciák, az újabb bordivatáramlatok, merrefelé tart a bor-, vagy a sör- és párlatvilág. „Discover the taste of tomorrow” (Fedezd fel a holnap ízei

Mit igyunk hozzájuk? – A tokaji édesborok gasztronómiai lehetőségei – #161
A tokaji természetes édesborokat a legtöbben desszertbornak tekintik, mondván, hogy íze miatt édességek mellé valóak. Pedig létezik két olyan ételfajta, amelyekkel az édes tokajik kiválóan harmonizálnak: a nemes kékpenészes sajtok, valamint a hízott májakból készült pástétomok, falatok, vagy akár meleg fogások. Ezek mellé csodálatos kíséretet nyújtanak a nemes tokaji édesborok, aszúk, szamorodnik

Mit igyunk hozzájuk? – Ázsiai ételek – #160
Az elmúlt húsz évben nálunk is hódít az ázsiai konyha. Először a kínaiak érkeztek meg, majd utánuk sorban a japánok, a thai-ok, az indiaiak és a vietnámiak is.
Ami az ezekhez az ételekhez illő italokat illeti, azonnal benyomult a cola-világ, pedig e fogásokhoz éppúgy meg lehet találni az illő bortársat, mint más ételkultúrák esetében. Kétségtelen, hogy sok esetben nem egyszerű a feladat, főként

Csehország borai – #159
Csehországról szinte mindenkinek a sör jut eszébe elsőre, pedig akad némi bor is arrafelé, sőt, az utóbbi időben komoly erősödést tapasztalhatunk e téren. A cseh borvidékek 96 százalékban Dél-Morvaországban találhatóak, így valójában morva borokról kellene beszélni.
Ez a régió szerves folytatása a Weinviertel osztrák borvidéknek, csak épp jó 100 éve egy határ választja el őket egymástól. Ami a k

Borhölgyeink: Berecz Stéphanie – #158
Berecz Stéphanie a Loire mentén született Anjou tartományban, a tenger közelében, sok gyermekes család utolsó leányaként. Bordeaux-ban végzett borászatot, majd szakmai gyakorlatra Tokajba érkezett, végül több okból is itt ragadt.
Kezdetben a Disznőkő pincészetnél dolgozott, közben férjhez ment, s együtt saját pincét alapítottak - ez a Kikelet. Mára már csak ezzel foglalkozik, de az elmúlt 3 évt

Borhölgyeink: Bodó Judit – #157
Bott Judit, férje után Bodó Judit már több mint két évtizede elindult a Csallóközből Hegyaljára, áttelepült és letelepült, közben alaposan meghonosodott e tájon. Ezalatt családot és pincét alapított, gyerekeket szült és közösséget teremtett és teremt.
A kezdeti 1 hektáros birtok időközben 9 hektárra hízott és csendben, organikusan működik, megteremve a természetes, káprázatos és elegáns Bott boro

Borhölgyeink: Bárdos Sarolta – #156
A szőlész-borász hivatás évszázadokon keresztül férfidolognak számított, aztán a 20. században lassan megjelentek a hölgyek is a pályán, és igen szépen bizonyítottak. Ma már egyre többen vannak, és nagyszerű dolgokat művelnek. Mi a titkuk, miben mások, ha mások, milyenek valójában kedves borhölgyeink?
Az első Bárdos Sarolta. Még végzős egyetemisták voltak mikor megismertem őket daliás akkori bará

Borász Staféták: Bacsó András és ifj. Bacsó András – #155
Ha a távolabbi jövőben lesznek még borszerető generációk, akik néha visszatekintenek mai jelenünkbe, bizonyosan úgy fognak Bacsó Andrásra emlékezni, mint a rendszerváltás utáni Tokaj egyik ősatyjára, akinek igen sokat köszönhet a borvidék, s akinek oroszlánrésze volt abban, hogy Tokaj neve újra fényesen csengjen a világban.
Bacsó András innen származik, a borvidék szülötte, tanulmányai után a kor

Borász Staféták: Szepsy István és ifj. Szepsy István – #154
A ’90-es évek elején járunk, az eredeti, Rohály Gábor alapította Borkollégium kezdeti szakaszán, kihelyezett ülés Tokajban a Disznókőnél, ahová a helyi borászok odahozták az aszúikat.
Sok kiváló, akkor frissnek, újnak ható tétel között egyszer csak az egész csapatunk felszisszent. Később még egy hasonló tétel jött, mindkettő kiemelkedett az egyébként elég erős sorból. A végén felfedés, melyik ki

Borász staféták – A Hernyák család #153
Hernyákék nem őshonosak Etyeken, a délvidéki Csantavérről jöttek át a nagy jugoszláv háború kitörésekor. A család nem rendelkezik borász felmenőkkel, ám megérkezésük óta mély gyökeret eresztettek az etyeki bortájon. A párlatokkal kezdték, majd a borral folytatták, végül Törleyék nyomán kedvet kaptak a pezsgőkészítéshez is, s mindenben kiválót alkotnak.
Közben bővült, szépült a birtok, a vendéglá

Mit igyunk hozzájuk? – Vadak és borok #152
Többek számára forradalminak ható, dogmadöntögető kijelentésnek hangozhat, de a vadételek nemcsak vörösborral társíthatók. Egyesek néha kifejezetten fehér-igényesek. A vörösök sem feltétlenül a cserzőanyagban túl agresszív változatok közül választandók, sokkal inkább a finom, lekerekedett tanninúakból.
A helyzet az elmúlt évtizedben sokat javult e téren, ám az ördög nem alszik. Ezért fontos, hog

Mit igyunk hozzájuk? – Szárnyasok és borok #151
A szárnyasok családja gasztronómiai szempontból nem egységes, a megkülönböztetés alapja lényegében a hús színében, valamint az étel készítési módjában keresendő. Jóllehet a fehérhúsú szárnyasokból készült ételek általában és jellemzően száraz, félszáraz fehérbort kívánnak, az elkészítés szerint célszerű tovább pontosítani.
A sötétebb húsú szárnyasok, a liba és kacsa minden változata, noha sajnos

Pincelesen - A Gincsai Pezsgőház #150
Pincelesünket ezúttal Esztergomban, a Gincsai Pezsgőházban tartjuk. Gincsai Tamás, sokáig Tokaj egyik népszerű főborásza, otthagyva csapot-papot egyszer csak eljött Esztergomba és
pezsgőházat alapított.
Azóta buborékokkal foglalkozik, de nem tradicionálisan, hanem a legtradicionálisabban. Hogy ez pontosan mit jelent, kiderül az adásból!
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Gyarmati Ors

A szüretről #149
A szüret minden szőlősgazda számára a várva várt pillanat, amikor egész éves fáradozása értelmet nyer. A helyes időpont eltalálása kulcskérdés. Ha túl korai, az sem jó, de ha elkésik vele, az sem. Sok minden befolyásolhatja a szüret időpontját, elsősorban a szőlő érettségi állapota, de az éppen aktuális időjárás vagy a szüretelő brigád ráérése is.
Régen a gyakorlott gazda kóstolással el tudta dö

Borok és nyalánkságok – mit igyunk hozzájuk? – 5. rész #148
Ó, azok az finom édességek! Sokan sóhajtoznak így egy-egy hosszabb menü végén, hozzátéve, hogy „nem lehetett volna mindjárt ezzel kezdeni?”
A desszertek sokszínűsége páratlan, ezért meg sem próbáljuk kimeríteni a témát, inkább fontos elveket szeretnénk a kedves hallgatóval megosztani, amelyeknek mentén könnyebben összehangolhatja desszertjeit és az illendő borokat. A desszertek édességének mérték

Marhaságok és borok – mit igyunk hozzájuk? #147
A marhahúsok a köztudat szerint is általában a vörösborok világába tartoznak. A nagy marhasültek, bélszínek és hátszínek, különféle steakek, rostélyosok, tournedos-k és chateaubriand-ok sokszínűsége jellemzi e kört. És akkor még nem is említettük a húslevesben lassan olmósra főtt fartőt, vagy zaftos puha hátszínt, amit azután különféle tejfölös mártással szolgálunk fel. A népszerű vadas marha a kö

Disznóságok és borok – mit igyunk hozzájuk? #146
Bár nem mindig volt így, de ma a húsok közül a sertés a legtöbbet fogyasztott fajta. A török kornak köszönhetjük a disznóhús fokozott használatát, ugyanis a többi állatot többnyire elzsákmányolták, de ezt tisztátalannak tartván, meghagyták a gazdáknál. Így lettünk disznólkodók, legalábbis étkezésileg! (Igaz, mára a csirkemell is döntögeti a rekordokat, de erről majd egy másik adásban szólunk.)
A











