
Telex Podcast
A Telex.hu podcastcsatornája, amely 2026 szeptemberétől külön csatornákon folytatja műsorait. Az epizódok innentől a különböző Telex.hu podcastok saját Spotify-oldalain érhetők el, így többek között a 2026, Buksó, Holnap, Magyarország jövő időben és Téma című adásoknál. Ez az RSS-csatorna jelenleg ezekre az új elérhetőségekre irányítja át a hallgatókat.
Epizódok

Példátlan helyzetben vagyunk: szinte minden ágazat veszteséget termel – interjú Bóna Szabolccsal
A magyar mezőgazdaság többfrontos háborút vív: történelmi aszály pusztít, küzdünk a sertéspestissel és más állatbetegségekkel, küszködik a magyar tejipar, a magyar élelmiszeripar nem hatékony, a nemzetközi élelmiszterkereskedelemben nagyrészt alapanyagellátókként számítanak ránk. Hogyan nézzünk szembe ezekkel a kihívásokkal, és mikorra várhatóak érdemi változások? Interjú Bóna Szabolcs agrár- és é

Nagyon nehéz lehet ma a közösségi médiával együtt élni, főleg fiatalként – interjú Marik Laurával
A TikTokon 170 ezren követik, a videóit milliók látták – Marik Laura pedagógussal és énekessel beszélgettünk a zenei inspirációiról, a hazai oktatás helyzetéről, és arról, miért nehéz ma diáknak lenni.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https://www.facebook.com/telexhu/• Instagram: https://www.instagram.com/telexponthu/• Tik

Pablo Escobar kokainbirodalma kisebb profitrátával dolgozhatott, mint Rogán Cecíliáék újságja
Az Átlátszó kiperelte a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda reklámköltéseinek adatbázisát 2020 és 2024 márciusa között. Az iratoknak köszönhetően minden korábbinál részletesebb kép tárult fel arról, hogy Rogán minisztériuma hogyan szivattyúzott sok tízmilliárd forint közpénzt propagandára. A Telex újságírója, Hanula Zsolt magyarázza el, miért esett össze a fideszes média a választás után

Mintha fejben még mindig meg szeretnénk nyerni ezt a csatát
Miért tanulunk a mai napig hülyeségeket a mohácsi csatáról? C. Tóth Norbert és Varga Szabolcs történészekkel beszéltük át az 500 évvel ezelőtti ütközet valódi körülményeit, és hogy miért terjedhetett el a magyar történelemtudatban és az emlékezetpolitikában ennyi súlyos tévedés a csatáról.

Tudom, kikből áll a felcsúti számvevőszék, de még nem nevezem meg őket – interjú Unger Annával
Pénteken megválasztotta a parlament Unger Annát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére. Mik a legfontosabb céljai és hogyan reagál a megválasztását övező kritikákra? Mekkora vagyon visszaszerzését tartja reálisnak és mikorra valósulhat meg? Interjú a frissen megválasztott vezetővel.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamog

A tüzijátékos ügy nagyon kellemetlen a Tiszának, lépéskényszerbe került a kormány
Radnai Márk magyarázkodása a tűzijátékra furcsa, Navracsicsék kezdeményezése több sebből vérzik, a Tiszának pedig politikailag érdeke, hogy fenntartsa az elszámoltatás témáját – Hunyadi Bulcsúval, a Political Capital elemzőjével beszéltük át az elmúlt napok legfontosabb belpolitikai eseményeit.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Faceb

A korát cáfolva, öreg punkként tudott a világra nevetni - Nádas Péterre emlékeztünk
Az egyik legnagyobb magyar író 83 éves volt. Nádas Péter munkásságát Kossuth- és József Attila-díjjal ismerték el. Neve többször felmerült az irodalmi Nobel-díj esélyesei között. A Telex rendkívüli adásának vendége volt Sárközy Bence, aki az író barátjaként és kiadójaként évek óta gondozza Nádas Péter életművét, valamint Ott Anna művészeti menedzser és irodalomterapeuta.Telex.hu – Csak tőled függ!

Hátborzongató volt elképzelni, hogy a magyar állam ebben a falanszterben fog működni
Semmiben nem reflektál Budapestre, túlságosan be van építve, rossz a közlekedése, ráadásul egy nem létező igény kielégítését szolgálná – a Téma új adásában a Bosnyák téri irodakomplexumról beszélgettünk Zsuppán Andrással, a Válasz Online és Weiler Vilmos, a Telex újságírójával. Egyelőre kétséges, hogy az új államvezetésnek sikerül-e visszaszereznie a megaberuházásért a Fidesz alatt kifizetett több

Róna Dániel: Egy olyan gödörben van a Fidesz, amiből bizonyos értelemben nincs kiút
Orbán Viktor jelenleg nem tud olyat mondani, ami visszaszerezné a Fidesz népszerűségét, de ha ő nincs, a pártot sem tartja egyben senki. Magyar Péter a saját szempontjából jól választott Baka Andrással, de a leendő köztársasági elnök nagyon nehéz helyzetben lesz. De milyen hibákat követett el a Tisza a köztársasági elnök castingja során? Videós elemzés Róna Dániellel, a 21 Kutatóközpont vezetőjéve

Az a baj, hogy a környezetre csak akkor akarunk költeni, ha beüt a káosz, pedig nem kéne sokat
Miért normális az, ami a kiszáradó Velencei-tóval történik? Miért van igaza Lázár Jánosnak abban, hogy a teljes megsemmisülés felé haladunk? Hogyan lehet kevés pénzből megoldani lassan létfontosságúvá váló problémákat? A magyarországi vízgazdálkodásról beszélgettünk a Téma új adásában Lukács Balázzsal, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének megbízott igazgatójával és Szijártó

Nem a jegesmacikról vagy a gleccserekről kellett volna beszélni, hanem arról, hogy drágább lesz a kenyér
A klímaváltozásról szól a Magyarország jövő időben új adása, amelyben számos ritkán megjelenő szempont is elhangzott. Vendégek: Ürge-Vorsatz Diána, a CEU professzora és az Egyensúly Intézet tanácsadótestületének tagja, valamint az intézet munkatársai: Csernus Dóra és Filippov Gábor.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https:/

Hogyan lehetne értékes az a ruha, amit két fityingért veszel meg?
Holnap című műsorunkban két hazai divattervezővel beszélgettünk arról, miért éri meg egyedi darabokra beruházni ahelyett, hogy felesleges ruhákat halmozunk fel, milyen a hazai ruhamárkák helyzete, és miért elszomorító, hogy az emberek még mindig igent mondanak az etikátlan körülmények között készült olcsó kollekciókra.Berczeli Betty, a Suit for Sunday-márka megalkotója azt a tévhitet szeretné elos

Irán látja, hogy Trump egérfogóba került
Kapkodva ugrott bele az Egyesült Államok az Irán elleni háborúba, és Donald Trump csúnyán el is számította magát. Kezdeti céljaikból szinte semmit nem értek el, miközben Irán a világpolitika meghatározó szereplőjévé vált, és Teherán már nem is elégszik meg a korábbi ajánlatokkal. Az USA és Izrael is lezárná a háborút, már csak azért is, mert mindkét országban választások jönnek. A Telex stúdiójába

A Tiszának azt kell bizonyítania, hogy tud független köztársaságielnök-jelöltet állítani
Nehéz helyzetbe kormányozta magát a Tisza Párt a köztársaságielnök-castingban, a Medián szerint ez is hozzájárulhatott enyhe népszerűség-csökkenésükhöz. Tusnádfürdőn közben Orbán Viktor ellenzéki politika helyett ellenállást hirdetett meg. Cseke Balázzsal és Simor Dániellel beszélgettünk.

Én Szijjártó-részvényt már nem vennék – Rácz András az orosz-ukrán háborúról
Alapjaiban változik az orosz-ukrán háború képe. Oroszország egyre durvább támadásokat indít, Ukrajna pedig már hónapok óta mélységi dróntámadásokat hajt végre az orosz hátországban – jelentős károkat okozva. A megtámadott országban közben átalakul a kormány, Zelenszkij meneszti különösen népszerű védelmi miniszterét is. Ezekről is beszélgettünk Rácz András Oroszország-szakértővel, aki épp néhány n

Róna Dániel: Jelentős érv Polgár Judit mellett, hogy nem kötődik egyik politikai oldalhoz sem
Polgár Judit azon kevés közszereplő közé tartozik, aki nem sorolható be egy politikai oldalhoz se, azt pedig nem lehet mondani róla, hogy belesimul a dolgokba – Róna Dániellel elemeztük a legfontosabb aktuális politikai történéseket. A 21 Kutatóközpont igazgatója arról is beszélt, hogy míg Vitézy Dávid felemelkedése látványos, Kapitály István mintha elkezdett volna visszaszorulni.Telex.hu – Csak t

László Róbert a Fidesz széteséséről: A nagyja még hátravan
Durva héten van túl a Fidesz, és még csak csütörtök van: lemondott Gulyás Gergely a frakcióvezetőségről, Szijjártó Péter elmegy a BYD-hez, és a Fidesz lehetséges széthullása közben Orbán Viktor Amerikában nézi a foci-vb-t. A Fidesz szétesése mellett a Tisza Alaptörvény-módosításának visszásságairól is beszéltünk élő adásunkban László Róberttel, a Political Capital választási szakértőjével.Műsorvez

Róna Dániel: Orbán olyan helyzetben van, amiből én nem látom a kiutat
A 21 Kutatóközpont vezetője szerint a Fidesz nagyon nem találta el a #StopÖnkény! kampányt, és fényévekre van attól a párt, hogy más szavazókat is megszólítson. A Tisza vonata tovább robog, viszont Magyar Péter elszámolta magát, és Sulyok Tamás elmozdítása nem lesz olyan könnyű menet. Videós elemzés.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas•

Úgy bánt a Fidesz az országgal, mint egy játszani akaró kutyával
Önkényt kiált a Fidesz, pedig ha volt önkényes hatalomgyakorlás Magyarországon, azt éppen ők valósították meg. Élő műsorban frissítettük fel olvasóink emlékezetét Orbán Viktor kormányzásának önkényes lépéseiről, de arról is beszéltünk Cseke Balázzsal és Sarkadi Zsolttal, a Telex újságíróival, hogy milyen kritikák vethetőek fel a Tisza által kezdeményezett 17. Alaptörvény-módosításról.Műsorvezető:

Az egészségügy erején felül teljesített, de ahogy a gazdaságfejlesztést támogattuk, az egy kudarc
Sokan azt hiszik, hogy a több pénz megoldja az állami területek problémáit, pedig legalább olyan fontos, hogy az elköltött pénz jól hasznosuljon. Minél kevésbé ellenőrzik az államot, az annál kevésbé hatékonyan fog működni és nem csökkenteni, hanem hatékonyabbá kell tenni a bürokráciát az Egyensúly Intézet szakértői szerint. A Magyarország jövő időben új epizódja az intézet társalapítóival: Kozák

A fideszes polgármester, aki elmondta Orbánnak a kritikáit – interjú Cser-Palkovics Andrással
Korrupció, arrogáns stílus, rossz mérések – szerinte ezekről is beszélni kellett volna a Fideszben a választási vereség után. 2024-ben az EP-választás eredményeiből már ki kellett volna olvasnia a pártnak, hogy változásra van szükség, beszélni kellett volna a független sajtóval, és beszélni kellene a megújuláshoz Mészáros Lőrincről és Orbán családjának gazdagodásáról is. 36 éve a Fidesz tagja, 16

A foci mint az emberi viselkedés laboratóriuma
Hogyan lett ennyi adat a fociban, és mit olvas ki belőlük egy közgazdász? Hogyan lehet a bírói csalásról vagy a rasszizmusról a profi futball adatai alapján kutatni, és mit tanulhatnak belőle más munkahelyek? A Téma legújabb adása Békés Gáborral, a CEU és a KRTK kutatójával.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https://www.fac

Az orosz földgázról már jövőre le fogunk tudni válni, de így is finanszírozható a rezsicsökkentés
2027 végéig leválhatunk az orosz földgázról, a rezsicsökkentés csak rászorulóknak járjon, a legfontosabb energetikai feladat pedig az épületek szigetelése lenne – melyek a magyar energiaellátás legnagyobb kihívásai, és hogyan alakítsuk át az energetikai rendszerünket? A Magyarország jövő időben új adásában az energiabiztonságról beszélünk Holoda Attila energetikai szakértővel és Csernus Dórával, a

Magyar Péter első EU-csúcsának tanulságai
Hogyan állt helyt Magyar Péter, aki elmondta, hogy nem akar közönségkedvenc lenni? Mit szóltak az EU-s vezetők ahhoz, hogy Orbán Viktor 16 év után nem volt jelen? Hogyan sikerült elcsípni egy kérdésre Emmanuel Macron francia elnököt? Az EU-csúcs tanulságait a helyszínről követő kollégáinkkal, Márton Balázzsal és Simor Dániellel elemeztük.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex

Trump iráni kudarca
Az amerikai elnök egy olyan háborút robbantott ki, ami az elejétől fogva népszerűtlen volt, ráadásul az iráni rezsim kibekkelte, hogy lefejezték a vezetőjét. Hogy néz ki az amerikai–iráni békekötés folyamata, miért csalódott Trump Netanjahuban, és bízhatunk-e abban, hogy a mostani megállapodás már tényleg a háború végét jelenti? Elemzés Brückner Gergellyel és Tóth Gergellyel, a Telex újságíróival.

Hiperfüggetlenség, micro-cheating, traumabonding és tüzelő agyterületek – pszichológus a párkapcsolati hibákról
Rengeteg eszközünk lenne egy rossz kapcsolatban a megcsaláson kívül, de az vajon rendben van, ha lájkolgatom az exem képeit? Hogy működik a micro-cheating, és miért ilyen populáris kapcsolati forma a situationship? Knapek Éva klinikai szakpszichológussal beszélgettünk a randizás és a párkapcsolatok nehézségeiről a Holnap című műsorunk legújabb adásában.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://t

Ne higgy ennek a beszélgetésnek! – A Telex médiatudatosságról és dezinformációról szóló könyvének a bemutatója
Az Ünnepi Könyvhéten bemutattuk kollégánk könyvét egy olyan beszélgetéssel, amiben szóba került az oltástagadástól a chemtrailig minden, amit a magyarok könnyedén elhisznek.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https://www.facebook.com/telexhu/• Instagram: https://www.instagram.com/telexponthu/• TikTok: https://www.tiktok.com/

Külföldön nehezebb magasra jutni, „csak” jól lehet keresni
Nem az a baj, hogy külföldre költöznek a magyarok, hanem az, hogy milyen okok állnak emögött. Sokat nyerne Magyarország, ha hazatérnének a kivándoroltak, de nem Túró Rudival és hortobágyi látképekkel tudjuk őket hazacsábítani. De akkor mivel? Erről szól az Egyensúly Intézettel közösen készülő műsorunk, a Magyarország jövő időben legújabb adása Boros Tamással és Filippov Gáborral.Telex.hu – Csak tő

A Fidesz-kampány összeomlásának kulisszatitkai
A fideszesek csak abban látták a veszélyt, hogy Magyar Péter ügyesebben facebookozik, a saját intézeteik méréseit pedig kritika nélkül elhitték. Hogyan csúszott félre a Fidesz kampánya, és milyen tanulságot vontak le a vereségükről? A Direkt36 oknyomozó újságírói, Galavits Patrik és Szabó András mesélték el a Fidesz-kampány összeomlásának belső történetét.A Direkt36 cikkét itt tudjátok elolvasni:h

Aki belép az eurózónába, az onnan soha nem fog kilépni
Az Orbán-kormány arra ment, hogy paralizálja az EU-t, de most új szereposztás jöhet. Az uniós forrásokról, az euró bevezetéséről és Magyar Péter EU-val való viszonyáról szólt a Téma legutóbbi kerekasztal-beszélgetése Magyari Péterrel, a Válasz Online újságírójával, Gyurcsik Attilával, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával és Márton Balázzsal, a Telex külpolitikai újságírójával. Műsorvezető: Fáb

Orbán nem számolt a realitással az aranykonvoj-ügyben
Tényszerű Orbán Viktor felelőssége a rajtaütésben, amikor a TEK-esek ukrán pénzszállítókat fogtak el, és több milliárdnyi pénzt és aranyat foglaltak le – valójában politikai célból. Mi lehetett Orbán fejében, és mi volt ebben a történetben a titkosszolgálatok és az ügyészség szerepe? Dezső András a rajtaütés hátteréről mesélt a Telex stúdiójában.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu

Senki sem lett még meleg attól, hogy látott melegeket
Minden eddiginél nagyobb volt a tavalyi Pride: bár az azóta megbukott Orbán-kormány módosította miatta a gyülekezési törvényt, a résztvevőket pedig bírsággal fenyegették, Budapest belvárosában több százezren álltak ki az LMBTQ embereket érő joghátrányok ellen.A Holnap című műsorunk vendége Ivák Bence, aki az Egy asztalnál című beszélgetős műsor melegként ült le vacsorázni egy szivárványcsaládokat

Magyarország lassan drámai vízhelyzete: mintha 94 százalékban segélyből és kölcsönből élnénk
Európában a városi lakosság még keveset érzékel a vízhiányból, pedig a klímaváltozás miatt drasztikusan megváltozott a víz körforgása. Jóval ritkábban esik eső, és ugyan Magyarországon még nem drámai a vízhiány, de kezd ahhoz hasonlítani, mivel elképesztően pazarlóak vagyunk: csak a mezőgazdaságban évente egy balatonnyi víztől szabadulunk meg.Hogyan tudnánk megfordítani ezt a folyamatot, és miért

Számtalan üzenetet kapok oligarcháktól, ezekre én nem válaszolok – interjú Magyar Péterrel
Beiktatása óta Magyar Péter az első stúdiós élő interjúját a Telexnek adta. A miniszterelnököt kérdeztük a május 31-i ultimátumáról, a kegyelmi ügy lehetséges kifutásáról, vagyonvisszaszerzésről, uniós forrásokról és még sok minden másról is.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: / telexhu • Instagram: / telexponthu • Tik

Trump bugyuta háborúja, ami csak az oroszoknak jó
Két és fél hónapja tart az Egyesült Államok és Izrael háborúja Iránnal, ami az egész régiót háborúval, a világot pedig gazdasági válsággal fenyegeti. Bár a résztvevők egyaránt győztesnek érezhetik a saját pozíciójukat, valójában Oroszországon kívül senkinek sem előnyös ez a háború. A Téma új adásában Tunkli Dániellel, az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatójával, és Tóth Gergellyel, a Telex újs

Csodálatos és unikális volt, ahogy megszabadultunk a ránk telepedő önkényuralomtól
Hogyan körvonalazódik az új világrend, amely a globalizáció eddig ismert formáját váltja fel? Kik lesznek ennek a folyamatnak a győztesei és vesztesei? Hol lehet a helye Magyarországnak, és mi szükséges ahhoz, hogy a győztesek közé kerüljünk? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgetünk Orbán Krisztián közgazdásszal.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https:

Az euró vágya nagyon jókor jön, most lehet végrehajtani egy ilyen nagy fordulatot
A Tisza költségvetési mozgástere szűk, de az EU-s pénzek és az Orbán-kormány hatalomba tartására költött összegek felszabadulása számottevően növelheti ezt. Hogyan lenne érdemes áthangolni a gazdaságpolitika fókuszát a növekedés beindításához? Mennyire lenne célszerű bevezetni az eurót? Többek között ezekről szól a Magyarország jövő időben új adása, amelyben az Egyensúly Intézet vezetői, Boros Tam

Mi a Tisza-kormány öt legfontosabb feladata?
Versenybarát gazdaságpolitika, papírmentes állam, több gyerekközeli élmény az oktatásban, az elhízás dokumentálása, automatikus szociális ellátás – néhány javaslat az Egyensúly Intézettől arra, hogy hogyan lehetne fontos problémákat megoldania a hamarosan felálló Tisza-kormánynak. A Magyarország jövő időben új adásában arról beszélgettünk az intézet vezetőivel, Boros Tamással és Filippov Gáborral,

Rengeteg buktató vár Magyar Péterékre az EU-s pénzekért zajló versenyfutásban
Magyar Péter és a Tisza párt egyik legfontosabb kampányígérete volt, hogy hazahozzák a befagyasztott uniós forrásokat. Ez viszont egy sokkal nehezebb és bonyolultabb menet lesz, mint az első ránézésre tűnhet. Hogy mit kell ehhez teljesíteni az új kormánynak és mikorra, arról Pardavi Mártával, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökével és Márton Balázzsal, a Telex újságírójával beszélgettünk.Telex.h

Balásy egy Lamborghini kipufogójából előbújt pityergő propagandista – reklámosok a Lounge-birodalom működéséről
Balásy Gyula a reklámszakma Mészáros Lőrince, és pont az interjúja mutatta meg, hogy nem ért a szakmához, amiből százmilliárdos vagyonra tett szert – a Lounge-csoport működéséről beszélgettünk két reklámszakemberrel, akik az erős állítások mellett több részletet is megosztottak a Lounge-csoport működéséről.Marosi Gergő, a Mito kreatív igazgatója és Szabados Krisztián, a Flow PR ügyvezető igazgatój

Bod Péter Ákos az euróbevezetésről: Nincsenek komoly érvek, hogy megtartsuk a forintot
Az euró bevezetéséhez a magyar költségvetést mindenképp rendbe kell tenni, és itt kezdődnek a gondok, mert a mostani pufók helyett egy sportos, karcsú állam kell. És mit fogunk érezni közvetlenül azután, ha átálltunk euróra? A Téma vendége Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, az MTA doktora.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Fa

Az Orbán-rezsimmel való mélypontom az átláthatósági törvény volt
Weiner Dánielt, a Balzac főszerkesztőjét és Doroszlai Emesét, a TASZ munkatársát kérdeztük arról, hogy a fiataloknak miért lett érdekes a politika és miért élik meg rendszerváltásként április 12-ét.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https://www.facebook.com/telexhu/• Instagram: https://www.instagram.com/telexponthu/• TikTok

Úgy nőtt fel egy generáció, hogy folyamatosan hülyének voltak nézve – interjú Fekete Giorgióval
Sokszor beleálltak a rendszerbe, és sok savat is kaptak a nyakukba ezért. Szerinte sokszor csak arról lehetett dönteni, hogy egy vagy két lépésre kerül valaki közel a NER-hez. Hogyan élte meg a választás napját, és mit vár az új világtól? Élőben Fekete Giorgio, a Carson Coma frontembere.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: ht

Ha felvennének a Vagyonvisszaszerzési Hivatalba, nagyon sok NAV-os aktát újranyitnék – interjú Szabó Bencével
Kezdetben ultramagas pulzussal követte a róla szóló híreket, és hetekig alig mert kimozdulni a lakásából. A választás napja is érzelmi hullámvasút volt neki, az apja 30 százalékos feldolgozottságnál azzal hívta fel a Batthyány térről, hogy nem fog börtönbe kerülni. Szabó Bence a választás utáni első interjújában elmondta, milyen a kapcsolata Pálinkás Szilveszterrel, és azt is elmondta, hogy miért

Orbánnak derogál a parlament, nem szeretne céltábla lenni – elemzés Róna Dániellel
Orbán kedden felajánlotta lemondását a Fidesz választmányi ülésén, de azt nem fogadták el, majd nem sokkal később Magyar Péter bejelentette, hogy Tarr Zoltán lesz a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tanács Zoltán pedig a tudományos és technológiai miniszter. Mi látszódik a Fidesz megújulásából, és mekkora esélyük van a visszatérésre? Hogyan halad a Tisza kormányalakítása,

Két dilemmám volt, de meggyőzött, hogy Magyar prioritásként kezeli a tömegközlekedés megújítását
Az Orbán-rendszer alatt vezette a Budapesti Közlekedési Központot, a Közlekedési Múzeumot és a Budapest Fejlesztési Központot, négy évvel ezelőtt pedig közlekedési államtitkár is volt Vitézy Dávid – a formálódó Tisza-kormányban pedig ő lesz a közlekedési és beruházási miniszter. Bejelentése utáni első interjúját a Telexnek adta, amelyben elsősorban a Tiszához csatlakozásról és terveiről kérdeztük.

A politika törvénye szerint Orbán Viktornak le kellene mondania – élőben Szabó Andreával
Milyen lesz Magyar Péter és Putyin viszonya? Mik voltak a háromórás Szijjártó-interjú tanulságai? Milyen elszámoltatást akar a magyar társadalom? A 2026 élő adásában Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő és Szabó Andrea szociológus, az ELTE tudományos főmunkatársa.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https://www.fac

A legjobb barátom hívott Szíjj jachtjára, bonyolult lett volna másképp megszervezni, elmentünk
Orosz kapcsolat, megromló EU-s viszonyok, háborús riogatás a kampányban, vagyonvisszaszerzés és a Fidesz jövője. Élőben kérdeztük Szijjártó Pétert a NER örökségéről és a három cikluson át tartó külügyminiszterségéről.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: / telexhu • Instagram: / telexponthu • TikTok: / telex.hu • Tele

Nem csak a gazdasági elit alkalmazkodik Magyarhoz, Donald Trump egy pillanat alatt ejtette Orbánt
Vereség utáni útkeresés a Fidszenél, kormányzásra készülés a Tiszánál – a választás óta eltelt egy hét számos szokatlan eseményt hozott a magyar belpolitikában. Hogyan képzelheti el a Fidesz a megújulást? Hogyan körvonalazódik a Tisza kormánya? Mit látunk eddig abból, hogy milyen lesz az Orbán-rendszer utáni világ? Az elmúlt hét eseményeiről Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions vezetőjével és L

Több ezer civil és aktivista bénította meg a Fidesz szavazatszerző gépezetét
A szavazat ára című film mindig is egy eszköz volt arra, hogy a választás napján megakadályozhassák a szavazatvásárlást. De hogyan akadályozták meg a visszaéléseket a civilek, és mi történt a gyanús választókerületekben? A 2026 legújabb adásában Tímár Áron, A szavazat ára rendezője és Bódi Mátyás, a Választási Földrajz szakértője.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogat

Orbán azt a korrupciót nem tűri, amiben nincs benne – interjú Wáberer Györggyel a Tisza kétharmada után
A választás óta ismét ülésezett a MÁV igazgatósága, ahol a kormányváltás ellenére hosszútávú, több százmilliárd forint értékű szerződéseket akartak áttolni a tagokon. Wáberer György azt is elmondta, milyen nexusa van a Tiszával, illetve hogy miért álljanak ellen azok, akik most dokumentumok megsemmisítését kaphatják feladatnak a minisztériumokban.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.h

Mészáros rengeteg szerződést kötött, csodálatos lehetőség, hogy megmutassa, hogyan sikerült ez
Kiket kellene kivágni végre a nemzeti oldal testéből a Fidesz veresége után? Mire utalt, amikor megélhetési karrierjobboldaliak falkáiról beszélt? A nagyot futó videója után a Telexnek adott először interjút Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos. Konkrétumokkal nem, legfeljebb kilátásba helyezésekkel lettünk gazdagabbak az interjú során.

Politikusként eddig lehetett úgy eljutni, hogy az ember nem hazudik, meg nem lop – élőben Hadházyval
Tizenhárom éve dolgozik a Fidesz bukásán, de végül a Fidesszel együtt bukott ő is - Hadházy Ákos a zuglói veresége után bejelentette, hogy visszalép a politikából. Hogyan élte meg a vereséget, és miért döntött a kicsekkolás mellett? A választás után a Telexnek ad először interjút, amelyben arról is kérdezzük, hogy mik voltak a legfontosabb tanulságai a politikai karrierjének, és mihez kezd majd ez

Mondjuk ki: tegnap eljött az igazság pillanata az elemzőknek – 2026 élőben
Élő adásunkban bemutatjuk, hogy mi áll a Tisza-kétharmad mögött, hogy mit rontott el a Fidesz a kampányban, és hogy mi fog történni a következő napokban. Itt lesz velünk Bódi Mátyás, a Választási Földrajz szakértője, valamint belpolitikai újságíróink, Vorák Anita, Cseke Balázs és Mizsur András. A 2026 első adása a Tisza kétharmados győzelme után.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu

A Fidesz felsővezetését árulónak tartom, muszáj, hogy rendszerváltás legyen – Wáberer György
Wáberer György a Telexen szólal meg először a számos reakciót kiváltó keddi videója után, amelyben arról beszélt, hogy sorsdöntő választásra várunk, és arról fogunk dönteni, hogy Európához vagy az oroszokhoz akarunk tartozni. A posztjára Magyar Péter és Orbán Viktor is reagált, a miniszterelnök közeli munkatársa, Nagy János pedig azt írta, hogy mélységesen mélyen csalódott benne. Hogyan élte meg a

Berendelt a honvédelmi miniszter, és három ajánlatot tett – újra megszólalt Pálinkás Szilveszter
A százados részletesen elmesélte, hogy mivel próbálta őt lekenyerezni Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter, hogy ne adjon interjút, de nem tartja magát megvásárolhatónak. Most ismét kamera elé állt, hogy az ajánlatok mellett elmondja, hogy a legutóbbi interjú megjelenése után milyen bátorító üzeneteket kapott, és kinek a kritikája esett rosszul.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu

Én leszek az, aki az ellenzék jogosítványait védeni fogja – interjú Magyar Péterrel
Milyen feladataik lesznek az utolsó héten? Hogyan próbálják megakadályozni az illegális szavazatvásárlásokat? Milyen forgatókönyvekkel számolnak a választások utánra? Csak néhány kérdés azok közül, amelyeket fel fogunk tenni Magyar Péternek a választás előtti utolsó telexes stúdiós interjújában. Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Fac

Erős változás a NER-gazdaság működésben: elkezdték kibeszélni egymást - elemzés a kampányról
Mire utalhat, hogy Orbán Viktor arról beszélt, hogy érzései „inkább negatívak” Matolcsy Györggyel kapcsolatban? Hogyan csapódhat le Pálinkás Szilveszter százados borítása a kampányban? Milyen társadalmi trendek olvashatóak ki a Policy Solutions legújabb kutatásaiból? A kampány több fontos vetületét elemeztük Bíró Nagy-Andrással, a Policy Solutions vezetőjével és Brückner Gergellyel, a Telex újságí

Orbán Gáspár csádi missziója, tömeges leszerelések, morális mélypont a katonaságban – kitálal a Honvédség arca
Csatornaszag, penészes falak, szétszakadó ruha – modern haderő ígéretével csábít a katonaság, de a valóság egész más képet mutat. Elavult eszközök, bérfeszültség, kivételezés, inkompetens miniszter, bizalmatlanság a NATO-ban, tömeges leszerelési kérelmek az asztalon, változásban bízó katonák. Pálinkás Szilveszter százados, a katonaság toborzókampányának arca vállalva a lehetséges következményeket

Visszalépések húsvéti ajándékba – élőben Nagy Dáviddal, a Kétfarkú Kutya Párt listavezetőjével
Három helyen is visszalépteti a jelöltjét a Kétfarkú Kutya Párt. A Telexhez eljutott hangfelvétel alapján a tagság egy része aggódik amiatt, hogy el tudják-e érni az állami támogatás megtartásához szükséges 1 százalékos választási eredményt. Lesznek még visszalépések? Hogyan érinti az indulásuk a kormányváltás esélyeit? A Telex választási műsorában ezekről is kérdezzük Nagy Dávid listavezetőt.Itt

Sokkal több fiatal fog szavazni a választáson – élőben Róna Dániellel
A Fidesz kármentésben van, a külpolitikai témák helyett Szabó Bence és Gundalf megszólalásai dominálják a közéletet. Egy friss kutatás szerint a nem kormánypárti választók fele szerint a Fidesz csak csalással nyerhet, erről is beszélünk élőben a 2026-ban Róna Dániellel.Az adásban hivatkozott kutatást itt lehet elolvasni:https://telex.hu/belfold/2026/04/02/2...Itt tudjátok támogatni a működésünket:

Az a baj, hogy akkor tartjuk jónak a demokráciát, ha a mi emberünk van hatalmon
Van egy nagy elégedetlenség a világban amiatt, ahogy működnek a demokráciák, de hogyan lehetne megjavítani? Miért hasznos, ha van egy kis megosztottság? Miben segítene, ha már a 16 évesek is szavazhatnának? A Magyarország jövő időben tizennegyedik adása az Egyensúly Intézet vezetőivel, Boros Tamással és Filippov Gáborral, közönség előtt az Átrium Színházban.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: http

A szülők 80 százaléka bűntudatot érez, amikor visszatérnek a munkába
Sok munkáltató úgy tekint a kisgyerekkel otthon töltött időre, mint egy lyukra az önéletrajzban. Rengeteg szorongással és bűntudattal kell megküzdenünk, ha friss szülőként visszatérünk a munkába, és irreális, ha a munka és a magánélet egyensúlyára akarunk törekedni. Interjú Szijjártó Linda munka- és szervezetpszichológussal a Holnap legújabb adásában.Készült az EU fiatalokat célzó Gen.EU projektjé

Nem tehetik azt a Tiszában bízók, hogy mindenkit lehülyéznek, mert sok százezer szavazóról lemondunk
Hogyan látja a Demokratikus Koalíció esélyeit a bejutására? Hogyan viszonyul ahhoz, hogy egy szélsőjobboldali párt támogatottsága is többszöröse a DK-énak? Mit tanult Magyar Pétertől? Élőben interjúztunk a DK listavezetőjével, Dobrev Klárával.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https://www.facebook.com/telexhu/• Instagram: h

Orbán országjárása kisiklott, mert már a balhézós rész dominálja - elemzés a kampányról
Míg a Fidesz kampányában a színpadokon sokszor bulvárcelebek kaptak kiemelt szerepet, a nézőtéren egyre inkább a fekete ruhások megjelenése vált látványossá Orbán Viktor országjárásán. Hogyan alakult eddig a miniszterelnök nyilvános országjárása, és hogyan reagált erre a Tisza? Illetve milyen fejlemények történtek Szabó Bence ügyében a hétvégen? Többek között ezekről és más belpolitikai aktualitás

Egy ellenzéki párt bedöntésén dolgozott a hatalom, ez az egyik legsúlyosabb ügy - Bíró-Nagy András
Tisza elleni művelet, arany vécékefék, milliárdok Mészáros magánszámlájára – sorba jönnek a Fidesz számára kényelmetlen ügyek, de hogyan hathat ez a kampány utolsó szakaszára? Elemzés Bíró-Nagy Andrással.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https://www.facebook.com/telexhu/• Instagram: https://www.instagram.com/telexponthu/•

A DK és a Kutyapárt indulása csökkenti a kormányváltás esélyét, ez matematikai kérdés
A kispártok azzal érvelnek, hogy az ő indulásuk segítené hozzá a Tisza Pártot a többséghez, vagy akár a kétharmadhoz, de ennek az ellenkezője igaz. És vajon használ a Fidesznek a Mi Hazánk indulása? A 2026 legújabb adásában László Róberttel és Róna Dániellel adatalapon elemezzük, hogy a Tisza vagy a Fidesz esélyeit javítja a kispártok indulása.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/•

Ha a Fidesz arra kíváncsi, miért népszerűtlen, elég a tükörbe néznie – László Róbert és Róna Dániel
Vélhetően titkosszolgálati művelettel próbáltak beszervezni embereket és a választások előtt bedönteni a Tiszát, de Szabó Bence nyomozó kiállása után még nem szólalt meg egyetlen vezető fideszes politikus sem. A Medián óriási Tisza-előnyt mért, de mit tud most lépni a Fidesz? 2026 László Róberttel és Róna Dániellel.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://tel

Nagyon ritka az, hogy valaki akkora kockázatot vállal, mint Szabó Bence százados
Házkutatást tartották nála, majd gyanúsítottként hallgatták ki a Központi Nyomozó Főügyészségen azt a rendőrnyomozót, aki a Direkt36-nak kitálalt a Tisza bedöntésére irányuló titkos műveletről. Miért döntött úgy, hogy kitálal? A döntéshozók közül ki tudhatott a házkutatás és a nyomozás részleteiről? Hogyan dolgoztak a cikken? Ezekről kérdeztük Pethő Andrást, a Direkt36 társalapítóját.Telex.hu – C

Toroczkai: Azt kértem a Fidesztől, hogy támadjanak, de pont az ellenkezőjét csinálták velem
Lázár János szerint a Fidesznek és Mi Hazánknak össze kell fognia, de mit szól ehhez Toroczkai László? Hogyan készül egyáltalán arra, hogy az ő pártja lehet a mérleg nyelve? Milyen feltételekkel támogatná a Fideszt és a Tiszát egy esetleges kormányalakításnál? Élőben interjúztunk a Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltjével.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://

Óvakodnak a magyar kormánytól az EU-ban – 2026 élőben
Szijjártó szerint ne ő legyen a hibás azért, mert egy külföldi titkosszolgálat lehallgatja a telefonálását, de hogyan tudja ezt az ügyet a saját hasznára fordítani a Tisza Párt? Mi volt a tanulsága Orbán Patrióta Nagygyűlésének, és van arra esély, hogy elfoglalják az EU-t? 2026 a legfrissebb fejleményekkel, a stúdióban a Telex külpolitikai újságírói: Márton Balázs és Nyilas Gergely.Telex.hu – Csak

A Fidesz visszatámad – 2026 élőben a lehallgatásról
Miután a nemzetközi sajtó is arról írt, hogy Magyarországon megjelentek az orosz kampánystratégák, sőt már az önmerénylet is felmerült, megszületett a Fidesz válasza: szerintük a külföldi titkosszolgálatok egy magyar újságíró segítségével próbálták lehallgatni Szijjártó Pétert. Ellenzéki visszalépések, Kocsis Máté az MNB-ügyről, Gulyás Gergely elszólása, és a Fidesz és a Tisza közti erőforrás-külö

Bódi Mátyás: 300-400 ezerre becsülöm a szürke módszerekkel leszavaztatott emberek számát
Újszerű elem Orbán Viktor kampányában, hogy rendszeresen a mozgósítástól teszi függővé a választás kimenetelét. Számos választókerületben valóban döntő jelentőségű lehet a mozgósítás, és bár a Fidesznek vannak problémái az aktivistái számával, a magyarországi kampánytechnológia – főleg a Fideszé – az európai élmezőnyben van. Hány embert lehet meggyőzni mozgósítással és milyen szürke zónás kísérlet

Orbánnak már nem is annyira kell a kétharmad
Rengeteg külföldön élő magyar akar szavazni az idei választáson, de tisztába tesszük a levélszavazással kapcsolatos tévhiteket. Országjárás, buszoztatás és drónfotózás után az EU-csúcsra megy a miniszterelnök. Elemzés László Róberttel.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https://www.facebook.com/telexhu/• Instagram: https://w

Orbán nem elhagyni szeretné az EU-t, hanem elfoglalni – elemzés Bíró-Nagy Andrással
Miközben Orbán drónfotókkal bizonygatja, hogy ők vannak többen, kijött Szabó Andreáék becslése a március 15-i tömegekről, ami nem ezt mutatja. A Fidesz kampánya emellett továbbra is a külpolitikára épül, de úgy néz ki, hogy Orbán mozgástere egyre szűkül. 2026 Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions vezetőjével.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu

Ha lennének közös álmaink, mi, magyarok kevésbé utálnánk egymást
Kirívó, hogy Magyarországon milyen sokan nem érzik büszkének magukat a magyarságuk miatt. Ebben jelentős szerepe van a Trianon óta tartó hideg polgárháborúnak, az állandó megosztottságnak, amely Magyarország fejlődését is akadályozza. De hogyan lehetne felülkerekedni ezen? Hogyan válhatnánk közösen büszke magyarokká? Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Magyarország jövő időben legújabb adásában Hatos

Az a meglepő a hamis ukrán zászlós akcióval, hogy mennyire primitív
Elindult Orbán országjárása, közben kiderült, hogy a Nemzeti Meneten hamis zászlós hadművelettel próbálkoztak lejáratni a Tiszát. 2026 a kampány legfontosabb témáiról Mizsur Andrással és Róna Dániellel, a 21 Kutatóközpont vezetőjével.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas• Facebook: https://www.facebook.com/telexhu/• Instagram: https://ww

2–0-ra vezet a Tisza, de a meccsnek még nincs vége – elemzés március 15-ről
Magyar Péter vázlatos miniszterelnöki programot hirdetett, Orbán Viktor pedig a legkiszámíthatóbb beszédet választotta. Kihez szólt a két politikus, és mik voltak a fő különbségek a két menet között? László Róberttel és Bíró-Nagy Andrással foglaltuk össze március 15. tanulságait és azt, hogy mi vár ránk a következő hetekben. Az egész napos élő adásunk záró elemzése.Telex.hu – Csak tőled függ!• Tel

Őrült kockázat, ha tényleg teljesen nyílt lesz Orbán országjárása – Róna Dániel és Bódi Mátyás
Aranykonvoj, országos akkumulátorgyár-ellenesség, megkétszerezett országjárás. Komolyan lehet-e venni Orbán megfenyegetését, ha eközben a fegyveres erők parancsnoka, a köztársasági elnök tengerentúli népdalköröket látogat? Bódi Mátyással és Róna Dániellel elemezzük élőben a helyzetet a 2026 legfrissebb adásában.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://telex.h

Egy horrorfilmben nincs annyi szörnyűség, mint ezeknek a gyerekeknek a sorsában
Az RTL riporterei több áldozat sorsán keresztül bemutatták, hogyan hálózta be és bántalmazta a rá bízott gyerekeket Juhász Péter Pál. Moskovics Judittal és Beck Nórával beszélgettünk a Babák című dokumentumfilmjükről, amiből az is kiderült, hogyan dicsekedett a Szőlő utca egykori vezetője a politikai kapcsolataival.Telex.hu – Csak tőled függ!• Telex: https://telex.hu/• Telex támogatás: https://tel











