
Pertu
Háromszék legközvetlenebb portré podcastje, amely bemutatja a régió érdekes személyiségeit és történeteit.
Epizódok

Nőnek lenni/ Pertu Health 23. epizód
👨⚕️ Dr. Spanyol Ádám szülész-nőgyógyász főorvos munkája során gyakran találkozik olyan nőkkel, akik már számtalan vizsgálaton túl vannak, mégsem értik pontosan, mi áll a panaszaik hátterében. 🔬 A Pertu Health új epizódjában arról beszélgetünk, miért lehet félrevezető egyetlen laborvizsgálat eredményéből következtetéseket levonni, mikor elegendő a tünetkezelés és miért tartja Ádám fontosnak, hogy

Az út a cél! - Mihály Alpár / PERTU 175. rész
🏍️ Mihály Alpár motoros vlogger az utóbbi években igazán élménydús kalandokban vett részt: 2025-ben Bertici Attilával közösen robogóval utaztak el egészen Dakarig, idén pedig a Kaland a világ végére című expedíció keretében 🌍 55 nap alatt 16 különböző országon haladtak át – érintették a legendás Selyemutat, felgurultak a 4600 méter fölött emelkedő Pamír-fennsíkra, majd Kínába, Mongóliába és Oroszo

A mélyebb megismerés, az még mindig az ember feladata / Pertu MI 2. rész
🧬🔬 A kutatói munka és a mesterséges intelligencia: barátok vagy ellenségek? A Pertu MI második részében arra voltunk kíváncsiak, hogyan tekint a mesterséges intelligenciára egy rákkutató, és milyen szerep jut a tudományos munkában a MI-nek.🤖 Dr. Balázsi Gáborral közösen eredtünk a téma nyomába: miért elengedhetetlen a mesterséges intelligencia által végzett munka alapos ellenőrzése, és milyen fela

A filmgyártás egy csoportsport - Horváth Zsolt István / PERTU 174. rész
🎥 Mi minden kell ahhoz, hogy valaki ne csak bekerüljön egy nemzetközi filmes stábba, hanem meg is tudja állni ott a helyét? Horvát Zsolt István kezdetben a kameramozgatás, majd a filmhang területéről indulva szerzett tapasztalatot a produkciók működéséről, és mint mondja, azonnal a szakma szerelmese lett. ❤️🎞️ A fiatal hangmérnök ma már azok közé a filmes szakemberek közé sorolhatja magát, akik a

A bőrünk története/ Pertu Health 22. epizód
🩺 Dr. Mild Edit bőrgyógyász főorvos nap mint nap azokkal a kérdésekkel találkozik, amelyeket mi sokszor a tükör előtt próbálunk megfejteni. 🪞🤔 A Pertu Health új epizódjában a bőr egészségét vesszük górcső alá: szóba kerül a napozás és az UV-sugárzás hosszú távú hatása, a pigmentfoltok különböző eredete, az anyajegyek ellenőrzése, valamint az is, miért lett egyre nagyobb igény a bőrgyógyászati szűr

A fejlődés az egyik legnagyobb inspirációm - Csernik Csinszka / PERTU 173. rész
🎤🌿 Mi történik akkor, ha a népdalt ráengedjük az autotune-ra, Erdélyt pedig összeköltöztetjük a Transformers világával? Jelentjük, Csernik Csinszka pontosan ezt tette, és közben egy olyan zenei univerzumot hozott létre, amely sajátos hangzásvilágával és egyedi stílusával semmihez sem hasonlítható. ✨ Ráadásul ez az alkotófolyamat Csinszka erdélyi énképét is jócskán megszabta, hiszen a Sepsiszentgy

Rutinná válik a MI használata? / PERTU MI 1. rész
🌐💡 Üdvözlet az MI világában! Rengeteg kérdés, tisztázatlan fogalom és megválaszolatlan felvetés kapcsolódik hozzá, miközben a mesterséges intelligencia, akarva vagy épp akaratlanul, egyre inkább a mindennapjaink része. Az elmúlt évek egyik legtöbbet vitatott témája a MI: milyen hatással van a felhasználókra, milyen lehetőségeket kínál, és hogyan használjuk tudatosan?🎯 A Pertu MI ezekre a kérdésekr

Sokszor jobb egyedül - Kovács Ádám / PERTU 172. rész
🎒💻📷 Hátizsák, laptop, kamera és nagyjából ennyi. Kovács Ádám életében egy repülőjegy sokszor inkább egy újabb kérdőjel, mint konkrét útiterv, hiszen imádja azokat a helyeket, ahol még nincs minden sarkon egy szuvenírbolt vagy egy turistacsoport.🗺️ A Pertu legfrissebb epizódjában az ifjú budapesti világutazó történetét meséljük el, aki digitális nomádként utazva dolgozik, miközben tudatosan keresi

Miért futunk? / Pertu Health 21. epizód
🏃♂️ Kelemen Péter futó, Kovászna megyei maratonfutó rekorder és a SepsiRUN egyik főszervezője több mint 25 éve része ennek a világnak – közben pedig maga a futás is rengeteget változott. 👟 Karbontalpas cipők, sportórák, pulzuspántok, laborvizsgálatok és táplálékkiegészítők ígérnek egyre jobb teljesítményt, miközben könnyű elveszni abban, mire van valóban szükségünk. 💬 A Pertu Healthben megnézzük,

Az ember az univerzum páratlan csillaga - Bagdy Emőke / PERTU 171. rész
Vannak kérdések, amelyekre hiába keressük a választ kívül, mert valójában bennünk kezdődik minden. 🧠💭 Miért ismételjük ugyanazokat a hibákat, mitől lesz egy kapcsolat valóban működőképes, és hogyan lehet feldolgozni azt, amikor az élet olyan veszteséget mér ránk, amelyre egyszerűen nincsenek jó szavak? 🕊️ Prof. Dr. Bagdy Emőke ezúttal a magánéletéről, a családjáról és fia elvesztésének feldolgozá

Nemcsak hiszek a mesékben, hanem élem a meséket - Haáz Sándor / PERTU 170. rész
🎻 Haáz Sándor karnagy élettörténetében van hegedű és brácsa, motorbicikli és benzingőz, népművelői álmok és rengeteg utazás, na meg persze egy olyan iskola is, ahol egykor még csak egy kórus, egy kisfúvós- és egy vonósegyüttes működött. 🎼 Aztán megszületett a Fili, és azóta generációk sora viszi tovább azokat az értékeket, amiket ott tanult és tapasztalt meg. 🎶 A Pertu legfrissebb epizódjában nemc

Több mint tánc/ Pertu Health 20. epizód
„Én nem tudok táncolni.” 💃 Ezzel a mondattal sokan rögtön el is könyvelik, hogy ez a mozgásforma nem nekik való. Cseke Ágnes táncművész és táncpedagógus szerint azonban egészen más kérdés, hogy kiből lesz hivatásos előadó és hogy ki képes elsajátítani a szükséges alapokat. 🧡 A Pertu Health új epizódjában lebontjuk azt az elképzelést, hogy ehhez különleges adottságokkal kell születni és megnézzük,

A zene akkor érthető, ha ismered a csendet is - Fodor Réka / PERTU 169. rész
🎶 Mi rejtőzik a mélységek mögött, és mi a feladatunk vele? Fodor Réka énekest, zenészt és táncművészt már gyerekként is ez a kérdés foglalkoztatta, illetve azóta is folyamatosan keresi rá a válaszokat. 🎓 A diplomás zenepedagógus hamar rájött, hogy ő nem akar megküzdeni a klasszikus keretekkel, ezért az egyetem elvégzése után a Hargita Székely Néptáncszínháznál dolgozott, számtalan zenei formációba

Én az alkotó közösségben hiszek - Pálffy Tibor / PERTU 168. rész
✨ „A néző lelkének szárnyalnia kell” – mondja Pálffy Tibor színművész, aki saját bevallása szerint máig a közösségen alapuló színházcsinálásban hisz. 🎭 A sepsiszentgyörgyi alkotót mindenki csak Hobónak szólítja, miközben több évtizedes szakmai múltja a hobóságon túl több száz változatos karakter és szerep megformálását, számtalan szakmai sikert és elismerést, illetve rengeteg kihívást és szó szeri

Az élet alkonyán/ Pertu Health 19. epizód
🧠 Az időskori feledékenység és a demencia között van egy határ, amelyet családtagként nem mindig könnyű észrevenni. 🏠 Tóth Anna, a Diakónia Keresztény Alapítvány Idősgondozó Ágazatának vezetője a Pertu Health műsorában olyan hétköznapi jelekről is beszél, amelyek már figyelmeztethetnek arra, hogy többről van szó egyszerű feledékenységnél. 🤝💚 Innen jutunk el az egyik legnehezebb családi döntésig: m

Hétköznapinak kell maradni - Falusi Mariann / PERTU 167. rész
🎶 Pa-Dö-Dő, színház, rádió, televízió, Lang Györgyi, Balaton, utazások és a mackó-szerelem: 🎤 Falusi Mariann életéből tényleg szinte lehetetlen egyetlen műsort összeállítani. Volt zsűritag, műsorvezető, versenyző és természetesen rengeteg koncert főszereplője is, miközben olyan tartalmas gyerekkort és szabad felnőtt életet tudhat maga mögött, amit sokan irigyelnénk. A Pertu legújabb részében Kincs

Az egész életem a komfortzónán kívül zajlott - gróf Kálnoky Tibor / PERTU 166. rész
📖 Az erdélyi arisztokrata családok történetét mindig is nagy kíváncsiság övezte, és főleg igaz ez manapság, amikor a modern korban kellene megtartani egy régről hozott, de alkalmazkodó életformát. 👤 Gróf Kálnoky Tibor életútja tökéletes példája annak, hogy miként tud élni és érvényesülni egy nemesi család sarja 2026-ban, illetve miként lehet egy történelmi örökségből jól működő, élő közösséget ter

Édes teher / Pertu Health 18. epizód
🥗🏃 Mi a fontosabb: a táplálkozás vagy a mozgás? 👩⚕️ Dr. Kicsi-Mátyus Ildikó diabetológus főorvos szerint ez valójában rossz kérdés. A Pertu Health új epizódjában arról beszél, miért nincs egyetlen mindenkire érvényes recept, hogyan lehet személyre szabni az életmódváltást és miért érdemes mindig azt megkeresni, hogy az adott embernél valójában hol kezdődik a probléma. 🧩 A műsor az alábbi linkeken

Nagyon hiszem, hogy jó hely a világ - Nagy Bogi / PERTU 165. rész
👧🎶 Pici lányként tűnt fel a magyar zenei palettán, mára viszont az ifjú generáció véleményvezérévé és az idősebb korosztály kedvencévé vált: Nagy Bogi énekesnő dalai nemcsak a legfiatalabb, de az érettebb zeneszeretők szívébe is könnyedén belopják magukat. 🎤 A Pertu legfrissebb epizódjában egy korán kezdődő szakmai életutat járunk végig, miközben megnézzük azt is, hogy milyen kihívásokat tartogat

Jobb vezetők, jobb világ - Komócsin Laura / PERTU 164. rész
💡 Nem pszichológus és nem is tanácsadó, mégis ügyesen fejti fel az élet és a lélek titkait, miközben okosan vezet rá a legjobb megoldásokra: Komócsin Laura máig azon dolgozik, hogy másokat segítsen a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásában. 🌍🏅 A nemzetközileg minősített mestercoach több mint két évtized alatt számos vezetővel, szervezettel és szakmai közösséggel dolgozott együtt. A DIADAL-modell me

Nőből anyává/ Pertu Health 17. epizód
🤰 Bíró Eszter dúla szerint a várandósság idején nem az információ hiányzik, hanem a biztos kapaszkodó. Egymásnak ellentmondó tanácsok, közösségi média, családi tapasztalatok és szakmai ajánlások között sokszor nehéz eldönteni, kinek higgyünk. 💭 A Pertu Health epizódjában arról beszélgetünk, hogyan lehet hitelesen felkészülni a szülésre, milyen szerepe van egy dúlának a várandósság, a szülés és a g

Ne feledjük, óriások vállain állunk - Nagy István / PERTU 163. rész
🌤️ Bár Nagy István meteorológust, a szentegyházi meteorológiai állomás működtetőjét legtöbben az általa kezelt Facebook-oldalról ismerik, valójában az ő története is jóval korábbra nyúlik vissza. ☁️⚡ Pityut már kisgyerekként is lenyűgözték a légköri jelenségek, később pedig saját műszerekkel, folyamatos megfigyelésekkel és komoly terepi mérésekkel térképezte fel Székelyföld különleges mikroklímájá

Másképp működünk/ Pertu Health 16. epizód
🫂Az egyik legfontosabb mondat, amit egy szülő hallhat: „Nem vagy egyedül.” 🎙️ Kulpinszky Eleonóra, a Civilis Egyesület elnöke a Pertu Health műsorában arról beszél, hogyan ismerhetjük fel időben, ha egy gyermeknek több támogatásra van szüksége és miért nem a diagnózis az első lépés, hanem az odafigyelés. 💡 Lehet, hogy egyetlen más szemléletű kérdés, egy jól időzített felismerés vagy egy támogató m

Amíg élünk, addig nem késő semmi - Keresztes Ildikó / PERTU 162. rész
🎤 Keresztes Ildikó pályája messze túlmutat egy sikertörténeten. Erdélyi álmodozó kislányból lett az egyik legkarakteresebb magyar női rockhang, aki az elmúlt évtizedekben a koncertszínpadokon, a színház világában és a televízióban is számtalanszor bizonyított már.📺 Énekelt a Kormoránban, vokálozott az Omegával, ikonikus szerepeket játszott rockoperákban és musicalekben, miközben saját dalaival is

Hajózni muszáj, túlélni nem - D. Nagy Lajos / PERTU 161. rész
🎶 D. Nagy Lajos megélte a magyar rock aranykorát, végigturnézta a fél világot és közben úgy vált legendává, hogy a Bikinivel konkrétan történelmet írtak. 🎼 Életútja azonban messze túlmutat a telt házas koncerteken, hiszen egykori zongorázó, furulyázó és szárnykürtös legényből cseperedett a magyar könnyűzene ikonikus hangjává. 📖✍️ Ugyanakkor Lajos most is optimistán tekint a jövő felé: könyvet sze

A rendelő valsága/ Pertu Health 15. epizód
💊 A legjobb gyógyszer néha az, amit nem kell felírni. 🩺 Dr. Dézsi Ede családorvos és belgyógyász szerint az étkezés, a mozgás és az életmódbeli szokások sok esetben többet számítanak, mint azt a legtöbben gondolnánk. 💬 A Pertu Health új epizódja őszintén beszél arról, miért olyan nehéz valódi életmódváltásra ösztönözni az embereket és miért éri meg mégis ezen az úton elindulni. A teljes adás az al

Megéri élni, álmodni, mert van amiért - Mandel Kata és Bartalis Heni / PERTU 160. rész
💪❄️ Kitartóak, tele vannak ambícióval, hódeszkások. Mandel Kata és Bartalis Heni mögött hosszú évek következetes munkája áll. 🏂 Ketten együtt sporttörténelmet írtak: ők lettek az első romániai női snowboardosok, akik kivívták az indulás jogát az ötkarikás játékokon, ezzel pedig nemcsak saját álmukat váltották valóra, hanem egy egész sportág előtt nyitottak új fejezetet Romániában. 🥇🇷🇴 Van, amikor

Az idő, az a múlté, de nem bánok semmit - Tompa Gábor / PERTU 159. rész
🎭Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Színház vezetője 1981-ben került a kincses városba, ahol néhány év alatt a társulat egyik meghatározó alkotójává vált. 🌍 A nemzetközileg is elismert színházi szakember 1990-ben vette át az intézmény vezetését, majd olyan alkotói műhellyé formálta, amely ma már rendszeres résztvevője a legjelentősebb nemzetközi fesztiváloknak. 🎬 Nevéhez fűződik az Interfere

Test vagy tudat? / Pertu Health 14. epizód
🧘♀️Balázs Judith jógaoktató és az M Studio színésze szerint az egyik legfontosabb felismerés az életben, hogy nem mindenhez kell ragaszkodnunk. 💭 Egy gondolathoz, egy tárgyhoz, egy szerephez vagy akár egy elképzeléshez önmagunkról. 🌿 A Pertu Health beszélgetésében arról mesél, hogyan tanít a jóga elfogadásra, tudatos döntésekre és arra, hogy néha éppen az elengedés visz közelebb ahhoz, amit keres

A modern dolgokat szeretem - Tompa Krisztián / PERTU 158. rész
🏁 Tompa Krisztián pimaszul fiatalon, alig 4 évesen csöppent bele a motokrossz világába, és azóta is sikert sikerre halmoz. 🏆 Szakmai kompetenciáját több száz serleg és temérdek elismerés igazolja, hiszen mára tízszeres román-, kétszeres magyar- és hatszoros Balkán-bajnoki cím tulajdonosa, miközben tavaly tizenegyedik alkalommal kapta meg az Év Sportolója kitüntetést Romániában, illetve 2021 óta Ér

Mondj igent a dolgokra, próbálj ki mindenfélét! - Sántha Xénia / PERTU 157. rész
🧗♀️ Sántha Xénia hegymászó vallja, hogy minél hosszabb egy expedíció, az annál hosszabb lelki utat is jelent. 🌏 A csíkszeredai származású sportoló 2025-ben a Manaszlu-csúcs meghódításával egy csapásra vált a figyelem középpontjává, hiszen ezzel a teljesítményével a világ élvonalas extrém sportolói közé küzdötte be magát. 🏔️🏆 A Pertu legfrissebb epizódjában a Himalája-expedíción túl a fáradságos f

Fegyelem belülről. / Pertu Health 13. epizód
🥋 Baranyi Zsófia, a Sport-All Club karate edzője szerint nem minden gyereknek versenyre van szüksége ahhoz, hogy sokat kapjon a sporttól. 💪 Van, akinek önbizalmat ad, van, akinek kapaszkodót, másnak pedig egyszerűen egy helyet, ahol kiengedheti a feszültséget és megtanulhat bízni saját magában. 🎙️ A Pertu Health új epizódja egy olyan világról mesél, ahol a fegyelem mellett ugyanannyira fontos a já

Ha megszűnök létezni, akkor gyakorlom a szakmát - Bokor Barna / PERTU 156. rész
📻📺 Rádiózás és tévézés, éneklés és színház, filmes forgatások és újabban a befelé figyelő csend – így lehetne néhány kulcsszóval összefoglalni Bokor Barna színművész izgalmas történetét. 🎭 A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház alkotója szovátai izgága legényből lett a Tompa Miklós Társulat egyik alapszínésze, miközben Bethlen Gábor szerepében, illetve Csobot Adél partnereként előbb a mozifilmkészítésb

Fontos, hogy fejlődjünk és többet tudjunk adni - Varga Orsolya / PERTU 155. rész
📖 „Kerestem azt, hogy én ki vagyok” – mondja Varga Orsolya jogász és írónő, aki A szabadság virágai című romantikus történelmi regény írása közben határozottan rá is lelt önmagára. 🎙️ A Pertu legfrissebb epizódjában egy izgalmas múltfeltárás történetét meséljük el, amelyből kiderül, hogyan fedezte fel Orsi a saját gyökereit, illetve rávilágítunk arra is, hogy miért érdemes szerinte az alkotói munk

Minden emberi test egy csoda/ Pertu Health 12. epizód
💪 Katus Attila szerint az egészséges életmód nem attól működik, hogy tökéletesek vagyunk, hanem attól, hogy újra és újra visszatalálunk hozzá. 🏆 A világ- és Európa-bajnok sportoló, edző és életmód-tanácsadó a Pertu Health beszélgetésében arról is mesél, miért fontos a pihenés, a türelem és az, hogy ne szélsőségekben gondolkodjunk a testünkről. Egy beszélgetés, ami nem teljesítménykényszerről, hane

Minden történetben ott vagyok én is - Berg Judit / PERTU 154. rész
🚀 Pörgős történetmesélés, felülmúlhatatlan fantázia, igazi csoda- és mesevilágok, ahol nemcsak a gyerekek, de a szülők is komfortosan, bátran mozoghatnak – nagyjából ez lehet a titka Berg Judit sikerreceptjének. ✍️ Na, de milyen hölgy és édesanya rejtőzik a megírt sorok mögött?🤔 Milyen ember valójában az a szerző, aki gyerekek és felnőttek százezreit képes a könyvek vonzáskörzetében tartani? 🧲📚 A

Fontos, hogy megtaláld a mondanivalódat - Szőcs Reni / PERTU 153. rész
🎶 „A helyemre kerültem. Végre megérkeztem” – mondja Szőcs Reni, a Star Academy egykori győztese, aki a szakmai kiteljesedése kapcsán most egyértelműen a No Sugar zenekarra gondol. 🎙️ A Pertu legfrissebb epizódjában a csíkszeredai származású énekesnő gyerekkorát és elmúlt évtizedét, illetve a 👫magánéleti megéléseit is részletesen górcső alá vesszük, miközben olyan fajsúlyos témákra is kitérünk, min

A mikrobiom titka / Pertu Health 11. epizód
🦠 A mikrobiomra egy hirtelen étrendváltás, egy antibiotikumos kezelés vagy akár a mindennapi stressz is nyomot hagyhat, miközben ez az összetett rendszer folyamatosan alkalmazkodni próbál hozzánk. 👩🔬 Dr. Mara Gyöngyvér biológus, egyetemi oktató és kutató szerint sokszor túl gyors eredményt várunk a szervezetünktől, pedig a bennünk élő mikrobiális közösségnek időre van szüksége a valódi változásho

Mindig romantikus szeretettel jövök haza - Bányai Kelemen Barna / PERTU 152. rész
A Bányavirág-trilógia hozta el számára a népszerűséget🌟, olyannyira, hogy már több mint tíz éve Magyarországra költözött. 🎬 Bányai Kelemen Barna jelenleg a Katona József Színház társulatának tagja, illetve több népszerű mozifilm jól ismert szereplője, aki saját bevallása szerint nagyon tudatosan van itthon, amikor Erdélybe látogat.🌄 A Pertu legújabb részében a marosvásárhelyi származású színész f

Nekem mindig felülírja a poén a helyzetet - Kiss Ádám / PERTU 151. rész
„Egy jó sztorija mindenkinek van” – mondja Kiss Ádám stand-up előadó, miközben kétségtelen, hogy az ő „jó története” mindenképp érdemes az elmesélésre. Csodás gyerekkor és céltudatos pályaválasztás, Dumaszínház és Showder Klub, fellépések, turnék és kiadott kötetetek, na meg az ikonikus videósorozatok – a Pertu legújabb epizódjában szinte mindenről is sikerült kifaggatni a népszerű humoristát.___

Nincs rossz tanuló, csak rosszul tanuló/ Pertu Health 10. epizód
👨🏫Lantos Mihály egyetemi oktató és tanulásmódszertan szakértő szerint ma már nem az a kérdés, hogy mennyit tanulunk, hanem hogy közben mi történik velünk. 🎙️ A Pertu Health beszélgetésében szó esik arról, hogyan változtatta meg a képernyők világa a figyelmünket, miért nehezebb hosszabb ideig fókuszálni és hogyan alakult át az a közeg, ahol régen a gondolkodás és a beszélgetés természetes része vo

Már nagyon kevés dolog tör engem össze - Andl-Beck Boróka / PERTU 150. rész
Nemcsak Beck Zoli lánya, hanem tehetséges és őszinte előadó. 🎤🤍Nemcsak énekes, hanem igazán ígéretes dalszerző. Nemcsak testképzavarral küzd, hanem nyíltan beszél az anorexiájáról és a kényszerbetegségéről is. 💪Andl-Beck Boróka énekes-dalszerző, a boebeck zenekar frontembere sokkal bátrabb a legtöbbünknél: azt is ki meri mondani a saját gyengeségei kapcsán, amit mi, többiek rendszerint a szőnyeg

Én azt hiszem, hogy az élet mindig jól mér - Csernus Imre / PERTU 149. rész
⏳ Saját bevallása szerint dr. Csernus Imre csak az aktuális pillanatra fókuszál, és már nagyon régóta azt éli, amiben hisz. Nem csomagol, nem finomkodik, inkább tükröt tart eléd, és persze visszatolja azt is, amit te rendszerint eltolsz magadtól. Hiszen, mint mondja, ő mindig orvos marad.🩺 A Pertu legfrissebb epizódjában néha pimasz kérdések, máskor bátor kijelentések mentén járjuk végig Magyarors

Alkotni önmagunkat / Pertu Health 9. epizód
➡️ Vannak helyzetek, amikor nem a válaszok visznek közelebb, hanem a kérdések és az a tér, ahol ezek megszülethetnek. 🧠 Orbán Imola pszichológus, művészetterápiával foglalkozó szakember a Pertu Health beszélgetésében arról mesél, hogyan segít a közös alkotás kapcsolódni másokhoz, jobban érteni a saját belső világunkat és észrevenni, hogy ugyanaz az élmény mindenkiben máshogy jelenik meg. 🎧 A telje

Próbálok tágítani a nézőpontomon - Baricz Gergő / PERTU 148. rész
⏳🎤 Tizenöt év telt el az X-Faktor óta, de vajon milyen visszhangok és lenyomatok maradtak benne? Baricz Gergő anno dobogósként zárta a tehetségkutatót, ám azóta már sokszorosát tapasztalta meg az akkori élményeknek. 💍Nem titkolt esküvő, Koppány karaktere és azok az emlékezetes otthoni évek… 🎬 A Pertu legújabb epizódjában az ifjú énekes-dalszerző az elmúlt másfél évtized legfontosabb szakmai mérföl

Fontos lenne visszatérni a gyökerekhez - Ádám Julcsi és Melles Endre / PERTU 147. rész
💃 Vallják, hogy minden búra és bánatra orvosság a tánc, miközben egy olyan önkifejezési forma ez, amely nemcsak testben, de lélekben is üdíti az embert. 🏆 Ádám Julcsi és Melles Endre Junior Príma díjas előadóművészek úgy beszélnek néptáncról, hogy kérdés nélkül elhisszük nekik: máig van létjogosultsága a hagyományos értékrendnek is. 🔥 A Pertu legújabb epizódjában az ifjú táncosok breakdance-szel é

Jelzések alulról / Pertu Health 8. epizód
🩺Dr. Bíró András urológus főorvos szerint rengeteg olyan eset van, amikor egy egyszerű vizsgálat szó szerint életet ment, mégis sokan inkább halogatnak, félnek, vagy el sem jutnak addig, hogy kivizsgáltassák magukat. ❗️ A Pertu Health beszélgetése rávilágít arra is, mennyire félreértjük ezt a területet és miért lenne kulcsfontosságú időben lépni.⏰ A teljes részt az alábbi linkeken találjátok: ___

Nekem az álmaim váltak valóra Erdéllyel - Szin János / PERTU 146. rész
🐻 Szin János medvepásztor története egyszerre izgalmas és elgondolkodtató: olyan életút ez, ahol a veszteség nem lezárást, hanem átjárót jelentett egy másik élet felé. 🏔️ A Magyarországról Erdélybe szegődött vállalkozó fiatalként benzinjegyekkel és játékgépekkel üzérkedett, később hatalmas vagyonának köszönhetően igazi luxus életet élt, majd egy komoly betegség után éles váltással tért meg Isten é

Szeretem megkóstoltatni az irodalmat az emberekkel - Marosán Csaba / PERTU 145. rész
📖Kalotaszegi és szilágysági gyökerekkel bír, tizenéves korában Ady zilahi iskolájában fertőzték meg őt irodalomszeretettel, ma pedig szinte minden felszólalásában életre kelnek a klasszikus magyar líra legnagyobb alakjai. 🎤 Marosán Csaba előadóművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja elhivatott és lelkes költészetnépszerűsítő, aki napestig tudna Petőfiről, Reményikről vagy épp

A gyerekkor súlya / Pertu Health 6. epizód
👩⚕️Dr.Nagy-Rozsnyai Annamária gyermekorvos szerint a gyerekek egészségéről szóló beszélgetések sokszor rossz helyen kezdődnek: számoknál, mérlegeknél, tiltásoknál. 🤔Pedig a valódi kérdés inkább az, milyen mintát lát a gyerek nap mint nap maga körül. Erről az őszinte és gondolatébresztő szemléletről szól az e heti Pertu Health: 💡___ 🎬🎙️ ___🔸YouTube: https://bit.ly/3WuM17n 🔹Spotify: https://bit.ly/

A sport nyersen, őszintén és tisztán mutat tükröt - Góg Anikó / PERTU 144. rész
💬Vannak emberek, akik motiválni akarnak, és vannak, akiknek története már önmagában is motiváció – Góg Anikó személyi edző egyértelműen az utóbbiak közé tartozik.💪 Az egykori triatlonista olimpikon a BISA – Back In Shape Again márka megalapításával és Krézi karakterének megteremtésével is újra meg újra bebizonyította, hogy az a leginkább célravezető, ha a kitartáshoz és a vasakarathoz a sokszínűsé

Kisgyerekkoromban féltem a pókoktól - Urák István / PERTU 143. rész
🔬🌿 Urák István arachnológus és biológus, a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karának docense olyan odaadással és szenvedéllyel mesél a pókokról, hogy arra még a legkomolyabb fóbiások is érdeklődve kapják fel a fejüket. A természet apró, gyakran félreértett szereplőit tanulmányozza, miközben kutatásai során már több ritka faj jelenlétét is sikerült dokumentálnia, 🧪🕸️nem utolsósorban abban a nemzetkö

Ki tanít meg enni? / Pertu Health 5. epizód
⚖️🥗Nem minden az, aminek elsőre látszik. Pirlea Alessandra dietetikus arra hívja fel a figyelmet, hogy a túlsúly nem zárja ki az alultápláltságot. 🍽️🧠A Pertu Health adásában szó esik a gyakori vashiányról és D-vitamin-hiányról, a túlzott fehérjefogyasztás körüli félreértésekről és arról is, miért az alapoktól érdemes rendbe tenni az étkezésünket, mielőtt kiegészítők után nyúlunk. A teljes részt a

Szeretem megfejteni, kinek mi van a fejében - Vida Ágnes / PERTU 142. rész
🧠Vida Ágnes pszichológus, a Kismamablog és a Gazdagmami.hu oldalak szerzője pályafutása során a korai kötődés, a csecsemőkori fejlődés és az anyai lelki egyensúly kérdéseire specializálódott. 👶 Könyvek, online tréningek és több ezer fős előadások révén épített olyan szakmai platformot, amely valódi támogatást nyújt a kisgyermekes családoknak. 📚 A Pertu legújabb epizódjában az íróként és onlinemark

A turistáknak nem ágyra van szükségük, hanem élményre - Fazakas Szabolcs / PERTU 141. rész
🏰 Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium és a Mini Erdély Park alapító tulajdonosa igazi értékmentő és értékteremtő munkát végez: vállalkozásaiban olyan élményvilágokat álmodott meg, amelyek hidat építenek múlt és jelen között, illetve új perspektívából mutatják meg Erdély kincseit. 🎥 Az egykori operatőr és csapata először a székely mondavilágot öltöztette át közérthető, modern és látványos

Kilométerek magad felé/ Pertu Health 4. epizód
🏁Szőnyi Ferenc ultratriatlonista számára a verseny nem trófeák gyűjtéséről szól, hanem jelenlétről. 🚴♂️Többszörös Ironman- és ultratriatlon-teljesítő, a TransCanada Ultra végigtekerője, mégis mindmáig lelkes amatőrként tekint magára. 🧭A Pertu Health epizódja egy olyan szemléletet mutat meg, ahol az út legalább olyan fontos, mint az eredmény. ___ 🎬🎙️ ___🔸YouTube: https://bit.ly/3WuM17n 🔹Spotify: h

Csak együttes erővel, közösen lehet célokat elérni - Diószegi László / PERTU 140. rész
🤝⚽„Létrehoztunk egy csodát” – vallja Diószegi László, a Sepsi OSK fociklub elnöke, aki nem utolsósorban pékmesterként 👨🍳🥖 és jótékonykodó üzletemberként is számtalanszor bizonyított már. Az általa kikísérletezett Diószegi termékek messze földön híresek, máig rekordot tart a világ legnagyobb pityókás kenyerével🥔🥖, illetve 2011-ben ő indította el a Kárpát-medence kenyere nevű kezdeményezést, amely

A feminizmus egy megrekedt forradalom, mert nem érünk rá - Czirjék Katalin / PERTU 139. rész
🤝👩🦰 „Egy nő annyira erős, amennyire erős a női hálója” – vallja Czirjék Katalin, a Női vállalkozók Erdélyben csoport egyik alapítója, és az elmúlt évek tapasztalatai határozottan őt igazolják. 💼A marosvásárhelyi származású tréner és vállalkozó, esemény- és közösségszervező PR-szakemberként, lelkészfeleségként és édesanyaként is rálát az erdélyi nők jelenlegi helyzetére, így sokszínű tapasztalata

Mihez nyúl a lélek, ha fáj? / Pertu Health 4. epizód
🚫 A függőség kérdésében a tiltás ritkán hoz valódi változást. Kalóz János klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és mentálhigiénés szakember a kapcsolódást tartja kulcsnak: azt a fajta jelenlétet, amely nem félelemből, hanem figyelemből születik. 👀 Amikor ez hiányzik, a pótlékok könnyen átveszik a helyét. A Pertu Health epizódja nem simít el — inkább gondolkodásra késztet.💭 ___ 🎬🎙️ ___🔸YouTub

Könnyebb nagynak lenni, mint jónak, engem a nehezebb érdekel - Kovács Ákos / PERTU 138. rész
🎶 Ákos Kossuth-díjas énekes, dalszerző, költő és filmrendező máig a magyar nyelvterület egyik legismertebb előadója, akit bár sokan polihisztornak tartanak, munkáiról mindig mély alázattal beszél. 🙏 Közszereplőként ugyanakkor néha sok ellenlábassal találkozik, esetenként komoly ellenszélben kell boldogulnia – és hogy mindez mennyire dolgozza meg őt? 🤔 Nos, erről is mesél. Kényes kérdéseket és mély

Ha figyelünk a belső hangra, akkor jó úton haladunk - Bódi Bence / PERTU 137. rész
🎤 Influenszer, tartalomgyártó, író és motivációs előadó, újabban pedig lelkes 🥊bokszoló is – ha akarjuk, Bódi Bencét számtalan skatulyába bele lehet szuszakolni, ő azonban nem szereti az ilyen típusú megnevezéseket. Elmondása szerint, ő csak egy srác, aki a saját példái és tapasztalatai révén igyekszik másoknak is a segítségére lenni. 🤝 A Pertu legújabb részében a Bódi Tesók legidősebb tagját kérd

Történetek a fogak mögött / Pertu Health 3. epizód
🦷 Rétyi Zsigmond fogorvos, a sepsiszentgyörgyi Fusion Dental Clinic tulajdonosa régóta hangsúlyozza, hogy a száj egészsége jóval összetettebb annál, mint amit elsőre gondolnánk. 🎙️ A Pertu Health epizódjában arról beszél, hogyan lehet józanul eligazodni a modern fogászati tanácsok között és mikor érdemes ⏸️ megállni egy pillanatra, mielőtt döntést hozunk. Szó esik a reflux betegség és a szájüreg k

A büszkeség gátolt meg abban, hogy hazajöjjek - Vitus Eszter / PERTU 136. rész
🎶 „Megtaláltam a helyemet” – vallja Vitus Eszter Orszáczky-díjas zeneszerző, aki fiatal kora ellenére már jól ismert, ugyanakkor elismert alkotója a magyar komolyzenei miliőnek. 🎼 Eszter Sepsiszentgyörgyről származik, zeneszerzést és zenepedagógiát tanult a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, majd 2021-ben Budapestre költözött, ahol szakmailag és emberileg is kiteljesedett. 🌍Zenélt már Etiópiá

Hogyha jó nem lehetsz, ne legyél rossz! - Tóth Abigél / PERTU 135. rész
Szerelmes és úgy érzi, hogy megtalálta élete párját. 💖Tóth Abigél énekesnő bátor és merész célokat hajszol – sőt, ezekből néhány igazán komolyat már sikerült megvalósítania! 🎶A Megasztár 2024-es szériájának döntőse szépen építi zenei karrierjét, rengeteg fellépés és önálló koncert, számos koprodukció és videóklip, illetve már egy saját platina kislemez is jelzi💿, hogy komolyan gondolja azokat a bi

Digitális nyomás alatt/ Pertu Health 2. epizód
Van, amikor egy beszélgetés nemcsak témát ad, hanem tükröt is tart.🪞👨👩👧👦A legújabb Pertu Health-epizódban Pöltl Ákos, a Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértője és a 🔌Kapcsolj Ki! mozgalom alapítója, nem kerülgeti a lényeget: kimondja, hogyan borul fel a digitális hétköznapok egyensúlya és miért nehéz ma jelen lenni a saját gyermekünk életében. 🚫📣Nincsenek nagy szavak, csak nagyon pont

Ott vagy otthon, ahol a legjobban érzed magad - Virág András / PERTU 134. rész
🌄Egyetlen határozott döntéssel hagyta ott Budapestet és költözött egy székely kisvárosba – Virág András 🥋egykori karate-, illetve kick-box-bajnok, a Sport-All Sport Club karateszakosztályának jelenlegi edzője 2023-tól él Sepsiszentgyörgyön. 🏆 Az Exatlon Hungary korábbi bajnoka egy nehézségekkel és veszteségekkel teli periódust követően talált rá új otthonára, és mint mondja, esze ágában sincs elme

A mozgás nyelve / Pertu Health 1. epizód
⚡Nem hisz a gyors megoldásokban és nem gondolja, hogy a testünkkel való törődés néhány jól időzített edzésből állna. 🏋️♀️ 🧑⚕️Magyarosi Orsolya a mozgást olyan élő, változó tapasztalatnak látja, amelyben minden apró részlet számít: egy megtorpanás, egy bizonytalan lépés, vagy épp az a pillanat, amikor először érezzük, hogy valami a „helyére kerül”. 🌱 A sepsiszentgyörgyi szakember munkáját az a me

Általában a gyertyák csonkig égnek - Bölöni László / PERTU 133. rész
⚽Igazi erdélyi legenda, ahogyan azt a vele készült életrajzi dokumentumfilm 🎬is méltán igazolja. Bölöni László labdarúgó és edző életét tizenéves kora óta megszabja a foci, miközben temérdek mennyiségű munkát, időt és energiát fektetett karrierje építésébe. 💪Jól tudja és tapasztalta is, hogy a hivatás és az elhivatottság néha áldozatokat követel, és ezekről részletesen vall a Pertu Erdély legfriss

A szolgálatot adó Uramnak szeretnék megfelelni - Ráduly-Baka Zsuzsanna / PERTU 132. rész
🙏 Ráduly-Baka Zsuzsanna református lelkipásztor szorgalmas, hitében igencsak erős lelki vezetője az Erősdön élő maroknyi magyarságnak. 🤝Közel harminc éve tartja össze az egyre fogyatkozó helyi közösséget, miközben a lelkészi szolgálat mellett többek közt kulturális programok szervezését is magára vállalja. ⛪️Kitartó és szorgos munkájának köszönhetően mára egy impozáns és többfunkciós közösségi ima

Itt lettem szerelmes a színházba - Albu István / PERTU 131. rész
🎭„Mindenképp színházzal akartam foglalkozni” – vallja Albu István Uniter-díjas rendező, a Tamási Áron Színház újdonsült vezetője, aki idén novemberben vette át a sepsiszentgyörgyi intézmény irányítását. 🎙A Pertu legfrissebb epizódjában részletesen végigjárjuk azt az utat, ami idáig vezetett: egykori könyvtárosi pályakép, majd a színi és a technikusi munka a kolozsvári színházban, kilenc év a gyerg

Ha szereted a zenét, meg tudsz tanulni táncolni - Sándor Lilla / PERTU 130. rész
🤝Támogató közeg, határtalan szülői szeretet és a mindenek feletti kitartás – ezek tették Sándor Lilla táncoktatót azzá, aki gyermekek százaival szeretteti meg a mozgást és a zenét. 💃A Sport-All Sport Club táncszakosztályának vezető edzője egy gyermekkori rendellenességet leküzdve, mondhatni (tánc)lépésről (tánc)lépésre haladva fejlesztette és képezte magát, míg mára nemcsak edzőként, hanem verseny

Ahogy feljebb lépsz, megint jön egy másik mérce - Mucsi Zoltán / PERTU 129. rész
🗣 „Olyan vagyok, mint a többi ember” – mondja Mucsi Zoltán, és az alapján, ahogyan ő mesél, gondolkodik és viselkedik, azonnal el is hisszük ezt neki.🎭 A sokak által Kapaként ismert Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, illetve a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja sallang- és karaktermentesen ült be a Pertu-stúdióba, az eredmény pedig egy igazán őszinte és mélyreható beszélgetés lett.📜 A

A futás által szerettem meg magamat - Bagoly Melinda / PERTU 128. rész
🎉Bagoly Melinda eseményszervező, a WunderEvents alapító tulajdonosa és kreatív igazgatója, illetve a SepsiRUN futófesztivál és a Sepsi Inst. Run közösségi esemény társszervezője 🏃♀️ sokáig nem tudta, hogy mi szeretne lenni. Aztán jött a turizmus 🌍, majd a HoReCa szektor 🍽️, végül a rendezvények megtervezése és kivitelezése vált számára igazán testhezálló feladattá. 📋Kreativitását a fine dining ét

Mind csak nagyra nőtt gyerekek vagyunk - Felméri Péter / PERTU 127. rész
Nem akar „csak random dolgokról” beszélni, számára a legfontosabb az, hogy át tudja adni a saját üzenetét. 🎤🗣Felméri Péter, a Dumaszínház társulatának tagja anno úttörő erdélyi humoristaként került bele a magyarországi show-biznisz világába, és azóta is az egyik legkedveltebb stand-up előadó. ⭐Pertu legújabb részében egy csipetnyi humorral 😂 és jóval több bölcsességgel 🧠 mesél szakmai életútjáról,

Vannak és kell lenniük határoknak - Dr. Turóczi Ildikó / PERTU 126. rész
🌍 Missziós orvoslás és ami mögötte van, az afrikaival párhuzamos erdélyi kisebbségi lét, Bálványos, telemedicína és ✍️ szépírás…Rengeteg színes életképet tudtunk megfesteni 🎨, és számtalan komoly konklúziót is sikerült levonni a Pertu legújabb részében.👩⚕️ Dr. Turóczi Ildikó, szabadúszó orvos, nemcsak a magánélet kapcsán vágyott függetlenségre, hanem szakmaiságában is a határtalanság és az önzetl

A Jóisten van velem, nem vagyok egyedül - Kovács István / PERTU 125. rész
⛪Milyen út vezetett a püspöki székig? Miben azonos a lelkész és a színész hivatása? Hogyan lehet tiszteletesként erőt adni egy-egy szívszorító haláleset, tragédia kapcsán?❓ 🎥 Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatunk a Pertu legújabb részében, ahol Kovács Istvánt, a Magyar Unitárius Egyház 32. püspökét látjuk vendégül.💬 Elhívásról és felelősségvállalásról, a derű fontosságáról és a gyászfolya

Ami igaz és valid, annak helye van - György Eszter / PERTU 124. rész
György Eszter 👩🎨 divattervező, a Pikura by Delikates márka egyik alapító tulajdonos vallja, hogy a kreativitás nem luxus, hanem életforma, amely apró lépésekből és folyamatos megújulásból épül fel. Szerinte a stílus ugyan öltöztet, de gondolkodásra is inspirál, ahogyan egy-egy jó könyv 📚, történet is ugyanezt teszi. Lelkes könyvklubosként és még lelkesebb fiús édesanyaként 👩👦 jelenleg Csíkszered

A legkisebb sikerért is meg kell dolgozni - Debreczeni László / PERTU 123. rész
Mindenekelőtt az emberségben 🤝 és az emberi viszonyok erejében hisz. Abban, hogy a személyes kapcsolódás kulcsfontosságú egy szervezet, egy cég, egy vállalkozás életében. Debreczeni László 💼 adótanácsadó és könyvviteli szakértő, illetve a hamarosan induló Pertu Money 💰 című rovatunk házigazdája lázadozó legényből lett komoly pénzügyi szakember 📈, aki munka és magánélet kapcsán is lelkes szószólója

A bizalom és a hitelesség egy kézben jár - Vujity Tvrtko / PERTU 122. rész
🎖️ Vujity Tvrtko Pulitzer-emlékdíjas újságíró, író és riporter 18 éves kora óta fontos formálója a mindenkori magyar közbeszédnek, sokéves példaértékű tevékenysége máig százezreket hív cselekvésre.🎥 A Pertu legfrissebb epizódjában mégsem csak a megélt, leírt, elmesélt vagy megmutatott szakmai életútjába nyerhettek betekintést, hanem picit a felszín alá mászva, az érző és lélegző embert is megmutat

Az egész életemet versekben éltem meg - Házy Bakó Eszter / PERTU 121. rész
📚 Házy Bakó Eszter, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke a közösségépítést és a kultúra szolgálatát valódi hivatásként éli meg – közművelődési szervezőként igazán minőségi tartalmakkal színezi a brassói magyarok mindennapjait. 🎭 A Reménység Házával közösen évi 30–35 kulturális eseményt szervez, miközben lelkes túrázóként 🏞️ és utazóként ✈️ valódi társak, igazi jó barátok körében é




![Egyenes Labirintus [Tilos Rádió podcast]](https://cdn.radoxo.com/images/podcasts/99204-egyenes-labirintus-tilos-radio-podcast-426ace.webp?v=1792947962)






