
Gurulj be lassítva is!
Az M4 Sport hivatalos, labdarúgással foglalkozó podcastje, ami a világbajnokság idején a helyszínről, Katarból jelentkezik minden este. Az MTVA Podcast által készített műsor a futballrajongóknak szól, elemzésekkel és háttérinformációkkal.
Episodes
Lépéselőnyben a Győr, azonban a bajnoki cím sorsa még nem dőlt el. - Gurulj be lassítva is!
A Gurulj be lassítva is! legutóbbi adásában Székely Dávid és Hajdú B. István a FIZZ Liga aktuális helyzetét elemezte. Sorsdöntő hét áll mögöttünk, a Győr 1–0-ra legyőzte a Ferencvárost együttesét, ezzel hárompontos előnyre tett szert a tabella élén. Közben a Magyar Kupában is kialakult a döntő párosítása, mindkét elődöntő tizenegyesekkel dőlt el, végül a Zalaegerszeg és a Ferencváros jutott a finá
Címet véd a Ferencváros vagy a Győr ül fel a trónra? - Gurulj be lassítva is!
A Gurulj be lassítva is! legutóbbi adásában Berkesi Judit és Hajdú B. István a FIZZ Liga tabelláját elemezte, ugyanis már nem sok van hátra a bajnokságból, így adódik a kérdés, vajon a Fradi vagy az ETO lép majd fel a dobogó legfelső fokára? A fordulók mérkőzései mellett a fej fej mellett haladó Debrecen és Zalaegerszeg is előkerült. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Kazincbarcika benn marad-e, az vi
Mi történik az olasz labdarúgással? - Gurulj be lassítva is!
A Gurulj be lassítva is! új epizódjában ismét Berkesi Judit és Hajdú B. István beszélgetett a közelmúlt futball-eseményeiről, elsősorban a magyar válogatott két felkészülési mérkőzéséről, melyet Szlovénia és Görögország ellen játszottak. A találkozók kapcsán szó esett a magyar csapat jelenlegi helyzetéről és teljesítményéről is, ám Hajdú B. István kiemelte, a válogatott eredményessége egyértelműen
Mindenki javítani szeretne a válogatottban - Gurulj be lassítva is!
A Gurulj be lassítva is legújabb adásában ezúttal Hajdú B. István és Székely Dávid ült mikrofon mögé, hogy kibeszéljék az elmúlt hét labdarúgással kapcsolatos híreit és eseményeit. Bár Magyarország nem lehet ott a világbajnoki-pótselejtezőn, a többi csapat számára továbbra sincs megállás a helyekért való küzdelemben. Az írek ellen elvesztett mérkőzés mindenkiben mély nyomot hagyott, emiatt is adód
Szoboszlai egyértelműen a Liverpool egyik vezéregyénisége - Gurulj be lassítva is!
Újabb adással tér vissza a Gurulj be lassítva is!, ahol Berkesi Judit és Hajdú B. István a közelmúlt futball-eseményeit elemezte, így elsőként a Ferencváros Európa-ligában nyújtott teljesítménye került a középpontba, miután a csapat kikapott a Braga elleni visszavágón. Bár az EL véget ért a zöld-fehérek számára, kérdés, hogyan tovább a magyar bajnokságban és a magyar kupában. Emellett a Bajnokok-l
Hajdú B. István: Nem volt kérdés, hogy ki a magyar és ki nem, egységes csapat volt a Ferencváros - Gurulj be lassítva is!
Újabb adással tér vissza a Gurulj be lassítva is!, ahol Berkesi Judit és Hajdú B. István a Ferencváros csütörtöki Braga elleni 2-0-ás győzelmét értékelte, kiemelve a csapat kiemelkedő játékát és összetartását. Az Európa-liga mellett a Bajnokok-ligájában is elkezdődtek a mérkőzések, ám egyik angol csapat sem tudta legyőzni ellenfelét, köztük a Liverpool is kikapott a Galatasaray csapatától, ezzel s
Távozik Vladimir Radenkovič a DVTK-tól - Gurulj be lassítva is!
A DVTK közölte a hírt, mely szerint azonnali hatállyal távozik vezetőedzői posztjáról Vladimir Radenković, így teljesült a csapat szurkolóbázisának kívánsága. Berkesi Judit és Hajdú B. István az elmúlt hét NBI-eseményeit elemezte a Gurulj be lassítva is! legújabb adásában, köztük az MTK hullámvölgyét, az ETO kiemelkedő teljesítményét, illetve a Ferencváros Kazincbarcika elleni győzelmét is. A magy
EL-sorsolás: Ferencváros-Braga párharc - Gurulj be lassítva is!
Megtörtént a sorsolás a Bajnokok-ligájában, így a Gurulj be lassítva is! mai adásában természetesen az új párosítások kerültek terítékre, de Berkesi Judit és hajdú B. István élőben követte az Európa-liga sorsolását is. A hírek szerint már biztos, hogy a Bajnokok-ligájában a két magyar érdekeltségű csapat, a Galatasaray és a Liverpool egymással fog megküzdeni, a Ferencváros pedig a portugál Braga e
Nagyon fontos hét jön a Ferencváros számára - Gurulj be lassítva is!
A megszokott felállásban tért vissza a Gurulj be lassítva is!, a mikrofonnál ismét Hajdú B. István és Berkesi Judit! A hét futballeseményei közül a csütörtök esti Ludogorec-Ferencváros mérkőzés kapott kiemelt szerepet, ahol 2–1-es vereséget szenvedtek a zöld-fehérek. A meccs elemzése mellett a következő hét találkozói is előkerültek, különösen a hétfői MTK elleni mérkőzés és a bolgárokkal lejátsza
Hajdú B. István: Szoboszlai a világ legjobbjai közé tartozik - Gurulj be lassítva is!
Tegnap hozták nyilvánosságra Nemzetek a Ligájának menetrendjét, így már azt is lehet tudni, kikkel csap össze a magyar válogatott. A Gurulj be lassítva is! legújabb adásában Berkesi Judit és Hajdú B. István a jelenlegi válogatott jövőbeli céljait pedzegették, ennek kapcsán pedig Szoboszlai megszokott bravúrjai is szóba kerültek, illetve a vasárnapi Liverpool-Manchester City mérkőzésen nyújtott tel
Fradi-Újpest: Szoros csatára lehet számítani - Gurulj be lassítva is!
Újabb rendhagyó epizóddal jelentkezik a Gurulj be lassítva is!, Hajdú B. István és Berkesi Judit távollétében most is Tóth Béla és Bene Ferenc, a Nemzeti Sportrádió állandó szakértője vette át a stafétabotot. A téma elsősorban a labdarúgó NBI és a sorra kerülő 21. forduló volt, melynek valószínűleg a legizgalmasabb találkozója a Ferencváros-Újpest derbi lesz. Bene Ferenc szerint szoros mérkőzésre
EL-sorsolás: A Ludogoreccel méri össze erejét a Ferencváros - Gurulj be lassítva is! KÜLÖN KIADÁS
A Gurulj be lassítva is! különkiadásában az Európa-liga egyenes kieséses szakaszának párharcairól beszélgetett Tóth Béla és a Nemzeti Sportrádió állandó szakértője, Bene Ferenc. A sorsolás eredménye elsősorban a Ferencváros miatt volt érdekes, a lehetséges ellenfél ugyanis a Celtic vagy a Ludogorec volt, végül utóbbival került össze a zöld-fehér együttes. Az elemzés során természetesen szót kapott
Mi történt a Fradival Nottinghamben? - Gurulj be lassítva is!
Rendhagyó epizóddal tér vissza a Gurulj be lassítva is!, a legújabb adásban ugyanis Németh Kornél és Ujvári Máté jelentkezett Nottinghamből, ahol a Ferencváros 4–0-ra kikapott a Forest otthonában a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, zárófordulójában. Ötvös Bence öngólja után az angolok felbátorodtak és lerohanták a zöld-fehéreket, így a Fradi elvesztette eddigi veretlenségét. A közel
Mennyi Tóth Alex lehet még? - Gurulj be lassítva is!
A Gurulj be lassítva is! mai adásában Berkesi Judit Székely Dáviddal, az M4 Sport csatornaigazgatójával elemezte a hét legjelentősebb futball-eseményeit, többek között Szoboszlai Dominik Marseille elleni gólját, ennek kapcsán pedig a Liverpool Premier League-ben nyújtott teljesítményét is. A legnagyobb hír egyértelműen Tóth Alex átigazolása volt, aki mostantól a Bournemouth csapatát fogja erősíten
Berkesi Judit Tóth Alexről: Nagyon fontos, hogy neki is meglegyen a helye és a stabil útja, ami előre vezet - Gurulj be lassítva is!
Hajdú B. István távollétében Berkesi Judit Virányi Zsolttal értékelte az elmúlt hét futball-eseményeit, amelyek közt egyértelműen Tóth Alex jövőjének kérdése volt a leghangsúlyosabb. Berkesi Judit, az M4sport műsorvezetője Tóth Alex helyzetéről elmondta: „Egy izgalmas és érdekes példa arra, hogy ha megkapja a bizalmat egy alázatos és tehetséges fiatal magyar játékos, akkor ilyen hamar el lehet jut
Varga Barnabás mindenképp váltani akart - Gurulj be lassítva is!
Bár jelenleg is tart a téli szünet a magyar futball világában, eseményekkel teli hetet értékelhetett a Gurulj be lassítva is! új adása. Hivatalossá vált Varga Barnabás átigazolása, aki innentől kezdve az AEK Athén csapatát fogja erősíteni, így értelemszerűen az ő jövőjéről és kilátásairól beszélgetett Berkesi Judit és Hajdú B. István is, de Tóth Alex sorsa továbbra is kérdéses, hol folytatja karri
Hajdú B. István: A futball tényleg egy közös nyelv - A Gurulj be lassítva is! vb-visszatekintője
2026 egyértelműen a világbajnokságról fog szólni, így értelemszerűen az év első adásának témája is ez volt. Hajdú B.István és Berkesi Judit saját, személyes emlékeit visszaidézve járta végig az elmúlt pár évtized vb-eseményeit.
Ha nem lenne Matko, vajon hol lenne az Újpest? - Gurulj be lassítva is!
2025 utolsó adásában Berkesi Judit és Hajdú B. István az idei Fizz Liga őszi szezonját értékelték, többet között a Ferencváros teljesítményét és a Győr ETO stabil játékát, de előkerült a Diósgyőr, a Paks és a Zalaegerszeg idénye is, valamint továbbra is fennáll a kérdés a Fradi csapatában, hogy ki lesz az, aki csapatot vált és ki az, aki marad. A beszélgetés során említést kapott az Újpest és újon
Hajdú B. István: Dárdai Pálról csak azt nem lehet elmondani, hogy lila lenne a vére - Gurulj be lassítva is!
A Gurulj be lassítva is! legújabb adásában ismét terítékre kerültek az elmúlt hét futball-hírei, így természetesen szó esett Dárdai Pálról is, akit nemrégiben neveztek ki az Újpest FC sportigazgatójának. Az eheti epizódban említést kapott az MTK és Horváth Dávid távozása, akit Pinezits Máté fog váltani, valamint Robbie Keane hosszabbítása és a két válogatott játékos, Varga Barnabás és Tóth Alex jö
Hajdú B. István: Varga fejel egy gólt, Szoboszlai rúg egy tizenegyest - Gurulj be lassítva is!
A Gurulj be lassítva is! mai adásában Berkesi Judit és Hajdú B. István is a csütörtöki Ferencváros-Glasgow Rangers mérkőzés történéseit értékelte és elemezte. Bár a skót együttes jól indított az első félidőben, a hosszabbítás 5. percében Ötvös Bence góljával egyenlített a Fradi, végül Varga Barnabás „menetrendszerű” fejesével 2-1-re zárta találkozót. A beszélgetés során szó esett a keddi Liverpool
Megy vagy marad Varga Barnabás? - Gurulj be lassítva is!
A Gurulj be lassítva is! legújabb adásában ismét a hét legfontosabb eseményeit elemezte Hajdú B. István és Berkesi Judit. A csütörtöki Kisvárda ellen játszott meccs után a Ferencváros átvette az első helyett az NB I tabelláján, ám itt is felmerült a kérdés, hogy Varga Barnabás vajon miért hagyta ki a múlt vasárnapi Puskás Akadémiával játszott mérkőzést. Szóba került a Fraditól való átigazolás lehe
Eljött a kísérletezés ideje Rossinak? Varga hozta a szokásos formáját
A Gurulj be lassítva is! novemberi utolsó adásában a hét két kiemelkedő magyar futballeseményével foglalkozott Hajdú B. István és Berkesi Judit, hiszen az MLSZ döntött Marco Rossi sorsáról, míg a Ferencváros pályára lépett az Európa-ligában. A nemzeti csapat jövő szeptemberig nem játszik tétmeccset, így a következő szűk egy év az újjáépítésről szólhat a válogatott táján, a Ferencváros azonban a je
„Nem bukhatunk el...” - Gurulj be lassítva is! podcast
A Gurulj be lassítva is! legújabb adásában a tegnapi örmények elleni győzelmét és a portugálok meglepő vereségét értékelte Hajdú B. István, Berkesi Judit és Virányi Zsolt. A beszélgetés során szóba került Cristiano Ronaldo kiállítása, a vasárnapi Írország elleni mérkőzés és az is, hogy milyen esélyekkel menetel tovább a magyar válogatott.
Megállíthatatlan a Ferencváros az El-ben?
A Ferencváros továbbra is veretlen az Európa-ligában, és a ligaszakasz harmadik helyén állnak a zöld-fehérek. Más magyar érdekeltségű siker is született a héten a nemzetközi kupaporondon, hiszen Szoboszlai Dominik egy parádés gólpasszal vette ki a részét a Liverpool győzelméből, melyet a Real Madrid ellen arattak. Szóba kerül továbbá a Debrecen szárnyalása, akik 2014 óta először vették át a vezeté
Kirajzolódott az Fizz Liga erősorrendje?
Lement az NB I első harmada, hiszen a hétvégén már a 12. forduló következik az élvonalban. Számos kérdést vet fel a tabella, ilyen például a Kisvárda szárnyalása, amely negatív gólkülönbség ellenére a legkevesebb pontot vesztette eddig a bajnokságban, de említhetjük a Puskás Akadémia visszaesését, vagy az Újpest vesszőfutását is. Hajdú B. István és Berkesi Judit értékelte az eddigi eseményeket, de
Túl a harmadik fordulón, továbbra is veretlen a Ferencváros - Gurulj be lassítva is! podcast
Immár a legjobb nyolcban! A Ferencváros tegnapi Salzburg elleni győzelme újabb pontokat hozott a csapatnak, így a zöld-fehérek jelenleg hetedikek az Európa-ligában. A gurulj be lassítva is! legújabb adásában Berkesi Judit és Hajdú B. István is értékelte a csütörtöki mérkőzést, valamint az Európa-liga tabellájának eredményeit, de szó esett a Bajnokok Ligájáról, a Liverpoolról és Szoboszlai Dominikr
Győzelem Belgiumban; csak próbaidő van Kisvárdán?
Két meccs, négy pont. Ez a mérlege a Ferencvárosnak az Európa-ligában, Hajdú B. István és Berkesi Judit kibeszélte a zöld-fehérek Genk elleni mérkőzését. Szóba kerültek a Fizz Liga aktuális eseményei, mint a Puskás Akadémia vesszőfutása és Révész Attila húzása, aki menesztette a Kisvárda éléről Gerliczki Mátét.
Hajdú B. István: Robbie Keane jó érzékkel nyúl bele a Fradi meccseibe
Döntetlennel kezdte a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszát hazai pályán, a Viktoria Plzen ellen. Bár sokáig úgy tűnt, kikap a magyar bajnok, az utolsó másodpercekben két cserejátékos, Kanichowsky és Pesics hozta össze a Fradi találatát, előbbi beadását utóbbi fejelte a kapuba. Hajdú B. István szerint nem játszott jól a zöld-fehér együttes, azonban a küzdeni tudás és Robbie Keane (sokadik) jó c
A Puskás Arénától Szarvaskendig: Hajdú B. István élménybeszámolója
Visszatért a klubfutball a szezon első válogatott-szünete után, Magyarországon a kupa küzdelmeivel, míg a nemzetközi porondon a BL-ligaszakasza startolt el. Hajdú B. István mesélt a Szarvaskend-Ferencváros kupamérkőzés tapasztalatairól, melyet a helyszínen élt át, hiszen ő közvetítette a mérkőzést. De szóba került a zöld-fehéreket kiejtő Qarabag hősies sikere a Benfica, és a Liverpool szoros győze
Hajdú B. István: Az első meccs lesz a legfontosabb
Szombaton megkezdi menetelését a világbajnoki selejtezőben a magyar labdarúgó-válogatott, amely Írországgal csap össze Dublinban. Hajdú B. István szerint ez a mérkőzés lesz a legfontosabb a mieink számára, és mivel csak hat meccses a selejtező, így minden meccs döntővel érhet majd fel.
Ezzel a 8 csapattal küzd majd meg a Ferencváros - Gurulj be lassítva is!
A Gurulj be lassítva is! legújabb adása rendhagyó volt, ugyanis a műsorral egy időben sorsolták ki, mely csapatokkal lép majd pályára a Ferencváros az Európa Ligában. Hajdú B. István és Berkesi Judit élőben követte a sorsolást és értékelte is a csapat-párosításokat. A Fradi itthon fog játszani a skót Rangers-szel, a cseh Plzennel, a bolgár Ludogoreccel és a görög Panathinaikosszal, míg idegenben c
Hajdú B. István: Az AIK és a Rapid sem tudta, mire képes a Győr
A Győri ETO a Rapid Wien legyőzésével karnyújtásnyira került a Konferencia-liga bejutáshoz. Borbély Balázs csapata tetszetős és bátor futballal lepte meg az eddig magasabban jegyzett ellenfeleit, ezt Hajdú B. István is kiemelte. A Ferencváros BL-álmai halványultak ugyan, Azerbajdzsánban mindent egy lapra feltéve kell játszania a zöld-fehéreknek. Az Európa-liga már biztos a Fradinak, de látunk még
Három győzelem és két továbbjutás – karnyújtásnyira a BL és a Konferencia-liga
A Ferencváros, a Győri ETO és a Paks is nyerni tudott a nemzetközi porondon, a bajnoki címvédő a Ludogorec ellen nyert hazai pályán magabiztosan, ezzel eldőlt, hogy az Európa-liga csoportköre garantált a zöld-fehéreknek, a BL-ért az azeri Qarabag ellen vív a Fradi. A Győr hősies játékkal, és Csongvai Áron öngóljával kiejtette az esélyesebbnek tartott AIK Stockholmot, a Konferencia-ligáért Bolla Be
Megvan a Fradiban a potenciál, de messze még a BL-szint
Három magyar csapat is érdekelt volt a nemzetközi porondon, azonban az odavágók nem sikerültek túl jól hazai szemszögből. Ugyan a Ferencváros értékes döntetlent ért el idegenben a Ludogorec ellen, és a Győr is partiban maradt Stockholmban, a Paks továbbjutására minimális esély maradt. Hajdú B. István és Berkesi Judit beszélgetett ezekről a mérkőzésekről, és a Fizz Liga következő fordulójáról is.
Jobban kell védekeznie a Fradinak, ha BL-főtáblán akar játszani
Négyből három magyar csapat még versenyben van az európai kupaporondon, A Paks és a Győri ETO a Konferencia-ligában, míg a Ferencváros a BL-ben. A bajnoki címvédő zöld-fehérek kettős győzelemmel jutottak tovább a Noah ellen, azonban az örményekkel szemben bekapott négy gól intő lehet Robbie Keane-ék számára. A Győr továbbjutása a bírói hibáktól, míg a Paksé a Maribor elleni skalp miatt marad emlék
A magyar válogatott gerince a Liverpoolé is lesz?
A Gurulj be lassítva is! adásában természetesen Kerkez Milos Liverpoolba szerződése volt a fő téma, a 21 éves balhátvéd öt évre kötelezte el magát a vörösöknél, és Szoboszlai Dominik és Pécsi Ármin csapattársa lesz. Szóba kerül a költözés előtt álló, és komoly célokat kitűző Újpest, de terítékre kerül a női labdarúgó Európa-bajnokság is, amely július 2-án kezdődik, és az M4 Sport élőben közvetíti.
Jó kezdeményezés a klubvébé, de kifacsarja a játékosokat
Június 15-én elindult a FIFA által megreformált Klubvilágbajnokság, melyen 32 csapat szerepel. A torna kapott hideget-meleget, és kérdéses az is, mekkora presztízzsel fog bírni ez a bajnokság a jövőben. A futballélet Magyarországon sem állt meg, hiszen folytatódik az edzőkeringő, és a nemzetközi kupacsapatainknak már megvannak az ellenfelei, így volt miről beszélgetnie Hajdú B. Istvánnak és Berkes
Hajdú B. István: A magyar válogatott játéka még nem elég gördülékeny
Lement a főpróba, szeptemberben már vérre menő csaták várnak a magyar válogatottra a vb-selejtezőben. Hajdú B. István és Berkesi Judit értékelte a svédek és Azerbajdzsán elleni felkészülési mérkőzéseket. Szóba kerül a Fehérvár, amely az NB I-es kiesése után komoly slamasztikába került a tulajdonos kiléte miatt, de Diósgyőrben és Zalaegerszegen is nagy változások várhatók.
Még mindig Cristiano Ronaldo okozhatja a legtöbb problémát a válogatottnak?
A PSG történelmi BL-győzelme mellett egyszerűen nem lehetett elmenni, a Gurulj be lassítva is! aktuális részében mégis a magyar labdarúgó-válogatott volt a főszerepben, hiszen júniusban Svédország és Azerbajdzsán ellen készül fel az őszi vb-selejtezőkre. Vélhetően a Nemzetek Ligája döntős portugálok ellen lesz a legnehezebb dolga Marco Rossi csapatának, ezért Hajdú B. István és Berkesi Judit többe
A jövő Fradija nyerte meg a bajnokságot Győrben?
Minden lényegi kérdés eldőlt az OTP Bank Ligában, a Ferencváros zsinórban hetedjére lett magyar bajnok. Hajdú B. István és Berkesi Judit szerint a Puskás Akadémia erőn felül teljesített, míg a Fehérvár búcsúzását valahol törvényszerűnek lehet tartani. Hogy mi várható a nyári nemzetközi selejtezőkben, az új szezonban, és az NB II-es versenyfutásban, az ebből az adásból kiderül.
Hajdú B. István: Két középcsapat játszott az EL-döntőben
Minden kérdésre megkapjuk a választ, ami az NB I és az NB II küzdelmeit illeti, hiszen következik az utolsó forduló mindkét osztályban. Természetesen nem lehet elmenni a szerdai Európa-liga döntő mellett sem, amelyet a Tottenham nyerte meg, egy igen alacsony színvonalú meccsen a Manchester United ellen. Hajdú B. István a helyszínen közvetítette a finálét, Székely Dávidnak elmesélte személyes élmén
Túl radikális az MLSZ beavatkozása?
Az elmúlt néhány nap közel sem volt eseménytelen a magyar futballban, hiszen a sajtó hangos volt az MLSZ új szabályzata, A Magyar Kupa döntője, vagy akár Böde Dániel meccs utáni tervei miatt is. Hajdú B. István és Berkesi Judit beszélgetett a magyar játékosok helyzetéről az NB I-ben, természetesen a Paks heroikus címvédéséről is, valamint sok kérdésre kaphatunk választ az OTP Bank Ligában a követk
A legerősebb párosítások jöttek össze az európai kupadöntőkben?
A Ferencváros és a Paks egymás után két meccset is játszik egymással, egyszer a bajnokságban, egyszer pedig a Magyar Kupa döntőjében, és nehéz eldönteni, melyik mérkőzés lesz a fontosabb, hiszen vélhetően mindkettő trófeáról dönt. Az európai kupaporondon is már csak a győztes kiléte a kérdés, mindhárom versenysorozat fináléjáról elmondta véleményét Hajdú B. István és Székely Dávid.
Hajdú B. István: Ha a Puskás legyőzi a Fradit, a felcsútiak lesznek a favoritok
A nemzetközi kupaporondon lejátszották az elődöntők első mérkőzéseit, a BL-ben a PSG-Arsenal és az Inter-Barcelona párharc is nyitott maradt, míg az EL-ben a Manchester United és a Tottenham már fél lábbal a döntőben érezheti magát. Az NB I-ben kis túlzással bajnoki döntőt játszik egymással a Ferencváros és a Puskás Akadémia, a címvédő zöld-fehérek elléphetnek 6 ponttal a felcsútiaktól, de vereség
A csodát végrehajtó Manchester United a Bilbaóval játszik Bilbaóért
Egészen parádés fordítást láthattak az M4 Sport nézői, ha látták a Manchester United-Lyon Európa-liga negyeddöntőjének a visszavágóját, az Old Traffordon 5–4-re nyerő hazaiak bámulatos győzelméről beszélgetett Hajdú B. István Berkesi Judittal. Emellett szóba került Tímár Krisztián fehérvári érkezése, hiszen nekik a legnehezebb a sorsolása a véghajrára az NB I-ben, és csak négy ponttal előzik a kie
Megállítja a lejtőn Szabó István a Nyíregyházát?
A Költészet Napja alkalmából a Gurulj be lassítva is! aktuális része Berkesi Judit szavalásával indult, majd Hajdú B. Istvánnal kibeszélték Szabó István nyíregyházi kinevezését, valamint szóba került a Ferencváros zsinórban 30. veretlen derbije az Újpest ellen. A Bajnokok Ligája is a célegyeneshez érkezik hamarosan, Lőw Zsoltnak az RB Leipzig megbízott edzőjeként épp az a célja, hogy BL-helyre kal
Joggal óvott a KTE? Jön a derbi második felvonása
A Kecskemét nagy bajba került a bennmaradást illetően a múlt heti Debrecen elleni vereségével, a lila-fehérek azonban megóvták a mérkőzést, Vajda Botond pályára lépése miatt. Többek közt erről az esetről is beszélgetett Hajdú B. István és Berkesi Judit. A hét közben kupafordulót rendeztek, kialakult a legjobb négy mezőnye a Magyar Kupában. Az Újpest vesszőfutása továbbra is tart az ősi rivális Fer
Hajdú B. István: Az igazán fontos kihívások most jönnek a válogatott számára
Közel egy héttel a törökök elleni Nemzetek Ligája vereség után Berkesi Judit Hajdú B. Istvánnal visszatekintett a párharcra, és összefoglalták a legfontosabb tanulságokat a két mérkőzésről. Az NB I-ben kiesési rangadót játszanak pénteken, az adásból kiderül, a Kecskemét-DVSC meccs miért hasonlíthat a 2024-es magyar-skót Eb-mérkőzésre.
Nincs még lefutva a törökök elleni párharc
Hajdú B. István és Berkesi Judit, valamint a Nemzeti Sportrádió kommentátora, Cseszregi Balázs mesélt a helyszínen átélt török-magyar mérkőzésről, amelyen sajnos két gólos hátrányba került a Marco Rossi csapata. A törökök kíméletlenül használták ki a helyzeteiket, míg a mieink a második félidőre elfogytak. A válogatottnak megvoltak azok az időszakai, melyek miatt még joggal lehet várni a visszavág
Épül a jövő válogatottja; Idén nem lesz magyar BL-győztes
Marco Rossi 26 fős kerettel készül a törökök elleni Nemzetek Ligája play-offra, melybe számos fiatal tehetség és nagy visszatérő is helyet kapott. Hajdú B. István és Berkesi Judit posztonként végigvette, milyen lehetőségei vannak a szövetségi kapitánynak a megfelelő összeállítás megtalálása érdekében. Szóba került a Bajnokok Ligája is, melyből a Liverpool egy kiélezett párharcban vérzett el a PSG
Drámai történetekkel kecsegtet az NB I hajrája
Az OTP Bank Liga 23. fordulójával elindul az utolsó harmada az NB I-nek, és jelenleg egyetlen fontos kérdésre se tudjuk megmondani a választ, ha a tabellára tekintünk. Hajdú B. István és Berkesi Judit arról beszélt, sem a bajnoki cím, sem a kiesők kiléte nem dőlt el, azonban egy-egy részsiker már bizonyos csapatoknak elegendő lenne céljaik eléréséhez. Szóba került a Bajnokok Ligája is, és a Liverp
Hajdú B. István: Szoboszlai jelenleg bármelyik csapat kezdőjébe beférne
Sűrű egy héten vagyunk túl, ami a magyar labdarúgást illeti, ezért Hajdú B. Istvánnak és Berkesi Juditnak volt miről beszélgetnie egymással. Többek közt Szoboszlai Dominik kiváló formája, Sallai Roland véleménye a török stadionok hangulatáról, és Dárdai Bence magyar válogatottsága van a terítéken. Szóba kerül még a Magyar Kupa is, melyen egy csemegének ígérkező Fradi-Újpest derbi lesz az elődöntőb
Hajdú B. István: Komolyan magába kell nézni mindenkinek
A Ferencváros elkeserítő játékkal, és tükörsima vereséggel fejezte be az európai kupaporondon való szereplését, hiszen csütörtökön a Plzen 3–0-ra megverte a zöld-fehéreket. A miértekről Hajdú B. István és Berkesi Judit beszélgetett. A rekordbajnoknak rég nem tapasztalt feladatot kell megoldani a szezon utolsó harmadában: ledolgozni 5 pontos hátrányát a listavezető Puskás Akadémiával szemben az NB
Nem várt hős az odavágón, döntő szakaszba lépett a Fradi szezonja
Sikeresen vette az első akadályt a Ferencváros az El-playoffban a Plzen ellen, ehhez kellett a remekül védő, és váratlanul beugró Gróf Dávid teljesítménye is. A zöld-fehéreknek viszont nem csak Európában, hanem az NB I-ben is hoznia kéne a győzelmeket, ha ismét bajnokok akarnak lenni, a hétvégi Paks elleni találkozó pedig nagyon nehéznek ígérkezik számukra. Szóba került Sallai Roland is, aki gólla
Élen a Ferencváros, de ez már nem magától értetődő
Kiegyenesedett az NB I tabellája, hiszen a Ferencváros egy 2–2-es döntetlennel pótolta a Zalaegerszeg elleni összecsapást az 5. fordulóból, így már mindenki 18 lejátszott mérkőzéssel áll az OTP Bank Ligában. A címvédő előnye mindössze egyetlen pont, és épp Felcsúton várja őket egy bajnoki rangadó a Puskás Akadémia ellen, ráadásul közeleg a Plzen elleni El-párharc is. Az alsóházban is sűrűek az ese
Minden gól számít: Csehországon át vezet a Fradi útja a nyolcaddöntőbe
A Ferencváros bejutott az Európa-liga legjobb 24 csapata közé, a nyolcaddöntőbe jutásért a hatszoros cseh bajnok Viktoria Plzennel mérkőzik. A zöld-fehérek négy győzelemmel és négy vereséggel zárták az alapszakaszt, Hajdú B. István és Székely Dávid pedig arról beszélgetett, vajon meddig juthatnak Varga Barnabásék az El-ben. Hosszú idő után visszatér a labdarúgó NB I is, valamennyi mérkőzést az M4
Papírforma Frankfurtban, ádáz küzdelem a kupatavaszért
Egy megbocsátható vereséggel indult a Robbie Keane-éra a Ferencvárosnál, amely 2–0-ra kikapott idegenben a Frankfurt ellen az Európa-ligában. A verseny a rájátszásért rendkívül kiélezett, azonban a zöld-fehérek kezében van a sorsuk, így az AZ Alkmaar elleni zárómérkőzés hatványozottan fontos lesz. Szóba kerül a BL aktuális állása is, melyben a Liverpool hibátlan mérleggel és biztos nyolcaddöntős s
Kik alkotják majd a válogatott magját 2025-ben?
Még tart a téli szünet a magyar futballban, és a Ferencváros is csak egy hét múlva folytatja Európa-liga szereplését, ezért Hajdú B. István és Berkesi Judit a magyar válogatott játékosok aktuális helyzetét értékelte olyan szempontból, hogy kikre számíthat Marco Rossi, elsősorban a törökök elleni márciusi Nemzetek Ligája play-offban. Többek közt szóba kerül Gulácsi Péter szituációja, Szalai Attila
A közönségszórakoztató támadójáték lehet egyenesen arányos az eredményességgel?
Bő egy héttel távozása után meglett Pascal Jansen utódja a Ferencvárosnál, az írek legendája, Robbie Keane veszi át a zöld-fehérek irányítását. Az edzőként még fiatalnak számító menedzser látványos támadófutballt ígért a Fradi szurkolóinak, Hajdú B. István és Berkesi Judit beszélgetett Keane játékfilozófiájáról. Szóba került Botka Endre kecskeméti kölcsönjátéka, amely komoly hatással lesz válogato
Lehet úgy csapatot építeni, ha félévente jön új edző?
Bár úgy tűnt, 2024 utolsó napja már nem hoz újdonságot a magyar labdarúgásban, Kubatov Gábor bejelentése Pascal Jansen távozásával kapcsolatban megcáfolta ezt a gondolatot. Hajdú B. István és Berkesi Judit értékelte a holland edző fél éves ciklusát a Fradinál, aki a New York City edzőjeként folytatja pályafutását. Ha már Amerika, szóba került Pap Marcell, egykori FTC-nevelés, aki egyetemi bajnoki
Hajdú B. István: 2024 a realitás éve volt
Az idei utolsó Gurulj be lassítva is! podcastben Berkesi Judit és Hajdú B. István visszatekintett a magyar labdarúgó-válogatott 2024-es évére, melynek középpontjában természetesen a nyári Európa-bajnokság volt. Az Eb, majd a Nemzetek Ligája eredmények kibeszélése mellett már szóba kerültek a jövő évi kihívások, hiszen 2025-ben a világbajnoki selejtező lesz a legfontosabb esemény Marco Rossi csapat
Mit adott nekünk az őszi szezon a labdarúgó NB I-ben?
Már 17 fordulón túl vagyunk az OTP Bank Liga 2024/25-ös szezonjából, a téli szünet pedig jó lehetőséget biztosít szakértőinknek a meglepetésekben gazdag őszi szezon kibeszélésére. Szó esik többek közt a két fronton küzdő Ferencváros címvédési esélyeiről, a Diósgyőr dobogós helyezéséről, az újoncok teljesítményéről és az Újpest projektjéről is. Az adás végén kiderül, Berkesi Judit miként szavazott
Kijelölték az utunkat a vb-re, szélsőséges Ferencváros-eredmények az Európa-ligában
Minden futballrajongó tudja, hogy pontosan négy évtized után lehet ott Magyarország a labdarúgó-világbajnokságon 2026-ban. Az ellenfelek adottak, a portugál–dán Nemzetek-Ligája párharc győztese, Írország és Örményország ellen játszik a vb-részvételért Marco Rossi csapata 2025 szeptembere és novembere között.
A héten Naby Keita szerződtetése okán címlapra kerülő Ferencváros a korábbi fölényes győz
13 éve nem történt olyan a Ferencvárossal, mint ami Debrecenben, Kerkez készen áll a szintlépésre?
Debrecenen volt a világ szeme december 5-én, hiszen a magyar női kézilabda-válogatott és a DVSC is egy időben játszott a cívisvárosban, ennek hátteréről ezúttal is Hajdú B. István és Berkesi Judit beszélgetett. Ami a labdarúgást és a Nagyerdei Stadiont illeti: A Debrecen vélhetően az év meccsén 5–4-re legyőzte a Ferencvárost, többek közt Bárány Donát 17 perces mesterhármasának köszönhetően. Szóba
Fel lehet pörögni az NB I-re egy Európa-liga diadal után?
A Dinamo Kijev után a Malmö együttesének is négy gólt lőtt a Ferencváros az Európa-ligában, zsinórban harmadik győzelmével pedig már karnyújtásnyira van attól, hogy bebiztosítsa legalább a rájátszást érő helyek egyikét az El-ben. Berkesi Judit és Hajdú B. István arról beszélgetett, mekkora motivációt adhat a Fradi játékosainak a nemzetközi kupaporondon való szereplés, és ez milyen hatással lehet a
Öt éves a válogatott otthona, hamarosan eldől mi lesz az ezredik válogatott mérkőzés tétje
Már csak két mérkőzés van hátra a 2024-es Nemzetek Ligája sorozatból a magyar válogatott számára. Hollandiával idegenben, Németországgal a pénteken az átadásának ötödik évfordulóját ünneplő Puskás Arénában mérkőzik Marco Rossi csapata. Hajdú B. István és Berkesi Judit felelevenítette legkedvesebb emlékeit a válogatott otthonáról, majd kiemelték, a novemberi mérkőzések nagyban befolyásolják, mi les
Olyan jól alakult a forgatókönyv, hogy csak fölényes győzelem lehetett a vége
A Ferencváros rég nem látott magyar sikert aratott nemzetközi kupamérkőzésen, hiszen 4–0-ra nyert Hamburgban a Dinamo Kijev ellen. Szóba került többek között a 20 éves Kaján Norbert, aki múlt vasárnap még az NB II-ben játszott bajnokit, csütörtökön viszont látványos szólójával és bődületes kapufájával hívta fel magára a figyelmet az Európa-ligában. A Fradi győzelméről, a magyar válogatott keretérő
Topligás csapat ellen játszotta legjobb idei meccsét a Ferencváros
A Gurulj be lassítva is! aktuális részében Hajdú B. István és Berkesi Judit a Ferencváros csütörtöki győzelmét vesézte ki az Európa-ligában, hiszen a magyar rekordbajnok a francia Nice ellen szerezte meg első pontjait az EL-ben. A siker kulcsa a bátor összeállításban és a jó egyéni teljesítményekben rejlik, talán most kezd beérni Pascal Jansen munkája? Erre a kérdésre is választ kapunk, mint ahogy
Hajdú B. István: Döntő kérdés, hogy mi szerezzük meg a vezetést
Négy ponttal gazdagodott a magyar válogatott az októberi Nemzetek Ligája mérkőzéseken, és ismét a nyári Európa-bajnokság előtti formáját mutatja Marco Rossi nemzeti csapata. Hollandia és Bosznia ellen is Hajdú B. István volt a mérkőzés kommentátora, míg Berkesi Judit helyszíni riporterként volt jelen, így az adásban szó esett a boszniai körülményekről, majd az újonc játékosok csapatba integrálásár
Van legerősebb kezdőcsapata a jelenlegi magyar válogatottnak?
Két kulcsfontosságú mérkőzést játszik a magyar labdarúgó válogatott októberben, hazai pályán Hollandia ellen, majd idegenben a bosnyákok ellenfeleként. Marco Rossi szerint a hollandok még nagyobb játékerőt képviselnek, mint a németek, ráadásul Balogh Botond sérülésével már minimális a védők létszáma a válogatott keretben. Hollandia ellen 40 éve nem sikerült győzni, a múltban elszenvedett súlyos ve
Láttunk egy stabilan játszó Ferencvárost, de látjuk-e még Gulácsit a válogatottban?
A Gurulj be lassítva is! aktuális részében a Ferencváros van reflektorfényben, hiszen a zöld-fehérek elszenvedték második vereségüket is az Európa-ligában. Bár a Tottenham elleni bravúr elmaradt, Hajdú B. István kiemelte, hogy sokkal egységesebb ez a Ferencváros a nyári önmagához képest. Szóba került Gulácsi Péter közleménye, melyben elmondta, a sorozatterhelés miatt kihagyja a következő négy válo
Hajdú B. István: Ha a Fradi így játszik, ki fog esni
A Ferencváros Európa-liga mérkőzése volt terítéken a Gurulj be lassítva is! aktuális részében, amelyen Varga Barnabásék 2–1-re kikaptak az Anderlecht ellen. Hajdú B. István a két csapat 1995-ös összecsapásáról nosztalgiázott Berkesi Juditnak, majd szó esett a zöld-fehérek teljesítményéről, valamint a nehéz EL-sorsolásról is. Pascal Jansen csapata hétvégén a Puskás Akadémiával mérkőzik, ami akár eg
Rekordokkal indult a BL új korszaka, Sallai új szerepben a török gigásznál
A Gurulj be lassítva is! e heti részében a Bajnokok Ligája legújabb lebonyolítási rendszeréről mondta el véleményét Hajdú B. István, amelyben szóba került a Bayern München új rekordja és Szoboszlai Dominik fontossága az Arne Slot-féle Liverpoolban. Szó esett Sallai Rolandról is, aki egy új rendszerbe csöppen azzal, hogy a Galatasaray játékosa lett, de nem csak a török kirakatcsapat, hanem a Ferenc
Mi a tanulsága a szeptemberi Nemzetek Ligája mérkőzéseknek?
A düsseldorfi csúfos vereség, és a bosnyákok elleni hazai döntetlen minden bizonnyal azt jelenti, hogy a magyar válogatottnak az A divíziós tagság megtartása lesz a cél a maradék négy mérkőzésen a Nemzetek Ligájában. Hajdú B. István és Székely Dávid többek közt beszélt a válogatott merítési lehetőségeiről, az elmúlt időszak gyengébb teljesítményéről, de szóba került Pintér Attila, egykori szövetsé
A világbajnoki szereplés megalapozása a cél a Nemzetek Ligájában
A Gurulj be lassítva is! e heti része természetesen a Nemzetek Ligája legújabb kiírásáról szól. A magyar labdarúgó-válogatott eddig zseniálisan helyt állt ebben a sorozatban, amely akár a világbajnoki részvételünk esélyeit is növelheti. A németek elleni meccsről, a várható kezdőcsapatról és a magyar vonatkozású nyári átigazolásokról Székely Dávid és Hajdú B. István beszélgetett.
A magyar válogatott számára véget ért a németországi kaland
A műsor első felében Berkesi Judit és Hajdú B. István beszélgetett a magyar válogatott kontinenstornájáról, a folytatásban pedig a válogatottal együtt utazó különítményünk utolsó helyszíni beszámolóját hallhatják, hiszen a magyar csapattal együtt ők is elhagyták a Weiler-i edzőtábort.
Jobb-e úgy döntőt játszani, hogy tudod, itt a vége?
Londonban ma eldől, meglesz-e a Real Madrid 15. BEK/BL-sikere, vagy az évezred meglepőbb győztese? Megannyi személyes történet, a világ egyik legvarázslatosabb stadionja, és teljesen ellentétes út találkozik a 2024-es fináléban...
Sztankovics a hűségről beszélt, de az első szezonjában lelépett
Sokaknak meglepetés, hogy Sztankovics elköszönt, így viszont volt ok átbeszélni, milyen munkát is végzett a Ferencvárosnál. Jogos kérdés, milyen edző kellene az FTC élére? Milyen volt a kupadöntő, és van-e meglepetés Rossi Eb-keretében?
A Leverkusen mentalitása előtt emelhetjük meg leginkább a kalapunkat
A Leverkusen kipasszolgathatta volna a maradék pár percet, de mégis törekedett a döntetlenre, ezért is veretlen még az egész szezonban. Többek között erről, a többi európai kupaelődöntőről, és a múlt heti 7-0-ról is szót ejtett Judit és István.
Játszhat bárhogy a City, a Real, az idény csapata a Leverkusen
Hajdú B. István visszatért, most már nem csak a közvetítésekben, hanem a Gurulj be lassítva is című podcastünkben is újra hallható. Judit ki is faggatta az elmúlt időszakról, szóba került arról, mi lesz az Újpesttel, hol a helye a Ferencvárosnak a nemzetközi porondon, és hogy miét a Leverkusen az idény legjobb csapata Európában.











